Egyéb

A mi ausztrál Bermuda-háromszögünk…

Június végéig bezárólag majdnem mindennap munka után, illetve hétvégenként a telken voltunk és a házépítés mozzanatait ellenőriztük. Minőségi ellenőrt játszottunk. Harcoltunk az építtetővel, hogy az időközben észlelt hibákat minél hamarabb kijavítsák. Ha ez nem történt meg, akkor mi magunk ragadtunk szerszámot és végeztük el helyettük.

Harcoltunk az időjárással. Nagyon csapadékos évünk volt. Ki gondolta volna, hogy Dél-Ausztráliában ennyi eső esik. Néha már úgy éreztük, hogy nem is Ausztráliában, hanem Angliában lakunk. A sok eső miatt nagy volt a sár, ezért több hetes csúszás volt a járda, kocsifeljáró, műhely betonozásával. Ez pedig görgette azokat a vállalkozókat, akik erre a betonra vártak és így tovább…

Aztán mikor június 30-án megkaptuk a kulcsokat és július közepén beköltöztünk, a szerződésbe be nem tett dolgokra kerestünk alvállalkozókat, akik egytől-egyig 9-10 hétre adtak időpontot, amit persze nem tartottak be. Több hetes csúszással jöttek. A legdurvább a függönyös/redőnyös volt, akikkel augusztus 11-én egyeztünk meg. Letettük az 50% előleget, amire ők 6 hetes ígéretet tettek. A mai napig várunk rájuk. 2024. január 10-én jönnek majd. Ez barátok közt is 5 hónap egy három hálószobás házra??!!. Nem a 700 szobás Versailles-i kastély ablakaira kértünk függönyöket. Botrányos! Hagyjuk is, mert csak agyvérzést kap az ember.

Kanyarodjunk vissza az utazásokra, kirándulásokra. Szóval a legutolsó kiruccanásunk 2023. január 14-én volt, de az is csak egy sima egynapos kirándulás. Azóta semmi. Nulla! Még egy félnapos se. Magam alatt is vagyok rendesen. Nehezen kezelem a szituációt, pedig a 2023-as évre hat darab, rövidebb-hosszabb túra lett betervezve. Ezek voltak/vannak a listán:

  1. Négy-öt napos kajakozás a Murray-folyón, hogy felkeressük a MacCabe sarokpontot (SA/VIC határán). Ez ugye az áradások és a folyamatos esőzések miatt meghiúsult. Talán a 2024-es évbe be tudjuk szorítani.
  2. Kéthetes vadkempingezés a Surveyor General sarokponthoz (SA/WA határán). Csücskös a jövő évi átmozgatása, mert jövőre már be van fixálva egy csaknem 4 hetes hazalátogatás. Öt éve nem voltunk otthon.
  3. Egy egyhetes Melbourne-Phillip szigeti kirándulás egy bolti vásárlással egyetemben. Régen volt egy bolt Adelaide-ben, de mire észbe kaptam, hogy én onnan szerettem volna venni valamit, bezárt. A legközelebbi boltjuk Melbourne-ben van. Csak egy vásárlásért nem ugrik el az ember 800 km-re, hát kanyarintottam mellé egy kisebb túrát. Így egyszerűbb volt Papit meggyőzni. Ez a túra egyelőre jegelve lett, mert április-május környékén újra boltot nyitottak Adelaide-ben. Bolti vásárlás pipa.
  4. Annyira tetszett a Border Track, hogy idén szerettünk volna egy hétre visszamenni, újra levezetni a terepes részt és jobban körülnézni a környéken. Mivel ez nincs messze Adelaide-től nem kizárt, hogy valamikor elugrunk, csak kell hozzá a jó idő, ami jelenleg nincs.
  5. Egyhetes túra a Flinders Ranges-be, ahol április végén nyílt egy új nemzeti park, a Nilpena Ediacara National Park a világ egyik legfontosabb, 600 millió éves többsejtű élőlényeinek lelőhelyén. Ide valamikor mindenképp el kell mennünk. Ez olyan listás dolog nekem, mint a sztromatolitok.
  6. Az évek óta halogatott egyhetes havas túra az Ausztrál Alpokban. Ez amolyan Joly-Joker. Minden évben bedobom és minden évben le vagyok szavazva. De a remény hal meg utoljára…

Sajnos ezekből semmi nem valósult meg. Remélem 2024-ben sikerül párat teljesíteni, vagy esetleg valami újnak nekifutni, különben eret vágok magamon.

Minden Kedves Olvasónknak Nagyon Boldog és Élményekben Gazdag Új Évet Kívánunk!

Oldalak: 1 2

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük