A süteménygyilkos :-(

Még friss az „élmény”, így gyorsan megosztom Veletek is, hátha kiírom magamból a bosszúságot.

Kedden reggel, mint eddig már annyiszor megpakoltam a KIA Pregio hátulját süteménnyel, hogy aztán szépen végigjárjam a szokásos útvonalat. Mindösszesen 5 állandó helyre kell szállítanom: egy idősek otthonába, a „David Jones”-ba, ami egy nagy üzletközpont, a reptérre, a Kongresszusi Központba és a Nemzeti Borközpontba. Nem nagy ügy, szinte egy útvonalon van mindegyik.

A fagyasztott termékek mellett mindig vannak friss, kisebb-nagyobb torták és apróbb finomságok is. Ezek SAJNOS csak olyan papírdobozokban vannak, melyeknek nincsen fedele, mindössze egy semelypapírral vannak letakarva, hogy azért piszok ne hulljon bele az úton. S ebből lett a bonyodalom!

Minden az én hibám! 🙂

Az úgy volt, hogy aznap sokkal nagyobb mennyiséget kellett bezsúfolnom a kocsiba, mint amit eddig már megszoktam. Ilyenkor nem egyszerű a dolog, hiszen amíg a műanyag ládákat még csak-csak tudom egymásra pakolgatni az ominózus, selyempapíros dobozokkal ezt nem tehetem. Azokat kizárólag csak egyesével, egymás mellé, a padlóra tudtam csak tenni. A szűkös hely ellenére azért sikerült megoldanom a problémát, s útnak indultam.

Első megálló a „David Jones” volt. Nyitom fel a hátsó ajtót a kipakoláshoz, hát mit látok? Az ütő megállt bennem: az egyik fagyasztott termékes doboz benne pihen a torták között!

Húúú, b…ssza meg! Ezt jól megcsináltam!

Egyből láttam, mi történt. Valószínűleg az egyik indulásom a zöld lámpánál kissé izmosra sikeredett – pedig nagyon óvatosan szoktam ezt tenni – és két, egymásra tett doboz közül a felső elcsúszott a másikon és belepottyant a tortásba. Csak álltam ott egy darabig, hogy akkor most mi a túrót csináljak?!

Első ránézésre nem volt komoly a kár, de egy szépen megkomponált tortánál ugye nincs olyan, hogy „csak kicsit” laposabb az egyik széle, mint a másik. 🙂

Nem volt mit tenni, ki kellett emelni a károkozót finom, puha, habos fekhelyéből. Bárcsak ne tettem volna! Kapisgáljátok már? 🙁

Hogy mi történt? Sikerült olyan szerencsétlen módon megfognom a beesett dobozt, hogy amikor megemeltem a krémes, tejszínhabos aljánál fogva, egyszercsak kicsúszott a kezemből és beleesett … Na nem, nem ugyanabba a tortás dobozba, hanem a MÁSIKBA!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Kész! Nekem végem! Jobb, ha vissza sem megyek. Hogy lehetek ennyire idióta? Na, MOST mit csináljak?

Gondoltam lesz, ami lesz, megpróbálom rájuk sózni. Viszem oda az átvevő srácnak, s mondom, hogy sajnos történt egy kis baleset, mert ennek a háromnak nem így kéne kinéznie! 🙂 Megnézte, majd azt mondta: „szerintem nem vészes, hagyd itt, aztán majd kiderül, mi legyen velük. Nyugi, nem te vagy az első, akivel ilyen történik.”

Nem vészes?! Most mondjam azt, hogy nem nyugtatott meg? Mindenesetre ott hagytam, de visszafelé egész úton azon gondolkoztam, hogyan is fogom ezt megmagyarázni a főnökömnek, Mónikának.

Nem kellett. Már tudott róla. Valahogy sejtettem, hogy ezt azért ennyivel nem úszom meg.

Megyek be hozzá, de mielőtt szóra nyithattam volna a számat, nekem szegezte a kérdést: „beleesett egy doboz a tortába? ” Mondom: őőőh, igen! Sajnálom! Erre ő: „akkor szépen visszahozod őket, hogy ki tudjam javítani. MOST!” Nem volt boldog, én meg már ott sem voltam.

A lényeg, hogy Mónika kettőből percek alatt újra tortát varázsolt, a harmadikat pedig ki kellett cserélni. Szerencsére volt készleten belőle, s már roboghattam is velük vissza a „David Jones”-ba.

Tudom, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik! De akkor is! 🙂

Papi