Első munkahelyem

2007. március 8. csütörtök by kata_papi

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy én voltam az a trehány, aki nem csinálta meg a bejegyzést a munkáról.

Amikor egy hónapja szerdán megérkeztünk Dennisék mondták, hogy a szombati újságban vannak az álláshírdetések. Szombaton vettünk egyet, egy állás volt benne, jelentkeztem. Aztán a következő szombatiban is volt egy, arra is jelentkeztem. Időközben az első visszajelzett, hogy menjek be interjúra. Bementem, elég kevés a fizetés, mondták, hogy visszaszólnak ha kellek nekik. (ez volt az utlsó bejegyzésem és gondolom mindenki várta a fejleményeket…)

A második írt egy levelet, hogy majd behívnak egy személyes interjúra. Azt hittem hogy itt ez az elutasító válasz, ezért már el is felejtettem őket, mígnem tegnap előtt kedden csörgött a mobilom, hogy akkor szerdán kettőre menjek be. Először azt se tudtam ki hív, nem emlékeztem rájuk. (tegnap nem tudtam menni, hívtam őket hogy tegyük át mára, mert tegnap megérkezett a hajós csomagunk, természetesen bonyodalmakkal, de ezt majd Papi megírja)

Két héttel ezelőtt (amikor még a könyvtáros internetet használtuk) találtam egy harmadik földmérői állást is. Igaz már két hete lejárt a beadási határidő, de azért beküldtem az anyagomat. Három nap múlva ők is behívtak egy interjúra. Elmentem.

És most a tények:

Első állás (surveyor assistant): viszonylag alacsony fizetés, “permanent” (állandó), irodai munka + terepi munka, 4 hét fizetett szabi, 2 hét betegszabi, és felajánlották a munkát nekem.

Második (CAD drafter): még nem tudom, ma megyek. De mivel a szakmámban szeretnék dolgozni, ezért nem biztos, hogy ez a nyerő. Azért elmegyek az interjúra.

Harmadik (surveyor): kicsivel több pénzt adna, DE! “casual” (ha van munka van pénz, ha nincs azt mondja viszlát, ha szabira megyek azt nem fizeti), viszont adna kocsit + laptopot + mobilt + behúzná az internetet a lakásba + teljesen önálló munka. Egy ember, egy mérőműszer, egy feladat, otthoni munka, kapcsolattartás interneten és telefonon. Ő is felajánlotta a munkát nekem.

Sokat gondolkodtam az első és a harmadik állás között. Végül arra jutottam, hogy az elsőt fogadom el, mert szükségünk van a munkaviszonyra . Azt is tudom, hogy a létra alján kell kezdenem, meg kell tanulnom az itteni földmérési dolgokat. Azt is tudni kell, hogy én ugyan földmérő vagyok, de otthon csak 1 évet dolgoztam terepi földmérőként (10 évvel ezelőtt), azóta teodolit vagy más fejlettebb műszer nem volt a kezemben. Ezért döntöttem úgy, hogy az elsőt fogadom el. Ők mondták, hogy ha megfelelünk egymásnak, a próbaidő (3 hónap) után emelik a pénzem és hajlandók támogatni abban, hogy “licensed surveyor” legyek. (hogy dolgozhassak mint vállalkozó)

Kedden (13-án) kezdek!

Kata


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.