Freeblogmentes időszak 1.

Számunkra november eleje körül derült ki, hogy a freeblog besz@rt. Onnantól kezdve nem írtunk semmit. Ez nem azt jelentette, hogy ültünk egy sötét szobában és keseregtünk…  Sok minden történt velünk, igyekeztünk kihasználni a hétvégéket, mint mindig. Csak ne lenne olyan rövid. Már bent is mondtam a cégnél, hogy sokkal jobb lenne 4 nap munka, 3 nap hétvége. Még nem vették a lapot… :))

Ebben és a következő bejegyzésben igyekeztem összeszedni az elmúlt két hónap főbb eseményeit.

Állatvilág.

Méziék kilakoltatása után újabb lakótársat „kaptunk” egy frissen házasodott madárpár személyében, akik itt nálunk szerették volna kiterjeszteni a család létszámát. Jellegzetes zajt hallottunk hetek óta az ereszcsatorna környékéről. A zaj abból állt, hogy valamilyen madár eszeveszettül rohangált a csatornában fel, s alá. Én úgy voltam vele: itt a tavasz, biztos udvarol egy madárlánynak és itt edz, vagy épp itt teszi a szépet neki. Papinak – a méhek után – viszont gyanús volt a dolog. Szerinte ezek sántikálnak valamiben, mibe fogadunk, hogy fészket építenek.

Előkerült a létra. Papi felmászott és az összes ereszcsatornát átnézte. Semmi. Szép tiszta mindegyik (mert mi ki szoktuk takarítani). De a szaladgálás nem hagyott alább. Sőt, hátul a kertünkben a ház egyik sarkánál idegen eredetű, elhullajtott hosszú fűszálak kezdtek gyülekezni. Itt valami készülőben van. Papi újra létrát nyitott. Semmi.

Hétvégenként kora reggel mozdulatlanul álltunk a kert végében és meredten néztük a ház sarkánál az ereszt. Aztán egyszercsak megjelentek az önkényes lakásfoglalók, csőrükben az árulkodó fűszállal. Ők is észrevettek minket és a világért el nem árulták volna, hogy hol a fészkük. Csak ültek az ereszen, fűszállal a csőrben és tekergették a fejüket. Mikor megmozdultunk, leejtették a füvet és elrepültek.

Papi: tuti, hogy ott van a fészkük. Az eresz viszont makulátlanul tiszta. Papi nekiveselkedett és lecsavarozta a tetőlemezt a sarkon. ÉÉÉÉssss tádá, ott volt az épülő fészek a házunk padlásán és nem az ereszben. Számunkra továbbra is rejtély, hogy hogyan tudtak a madarak bemászni oda az éles fémek között. Családi tanács ismét összeült. Emlékszem gyerekkoromban nekünk is voltak fecskefészkek az erkély felett otthon a szüleimnél. Apukám csinált egy alumínium tálcát a fészek alá, hogy ne sz@rják össze az erkélyt. Boldogan éltünk együtt. Mondtam Papinak, hagyjuk békén őket, nem zavarnak. Erre ő: nekem is volt egy fecskefészek a konyhaablak fölött és tele volt a fészek apró vörös kis tetvekkel. Nem kell nekünk, hogy a padlásról mindenféle rovar bejöjjön a lakásba. A madaraknak menni kell! De hogyan?!

Én továbbra is a humánus megoldás mellett voksoltam. Csináltam alufóliából és zörgő neylonzacsikból riasztót és hurkapálcikákkal a sarokra erősítettem. Nem segített. A madarakat egyáltalán nem zavarta ez a Karácsonyi hangulatot idéző „madárijesztő”. Papi: nincs mese, be kell tömnöm a lukat rongyokkal. Kicsit sajnáltam a madarakat, rengeteget dolgoztak a fészekkel. Mikor felfeszítettük láttuk, hogy szerencsére még nincs kész teljesen és tojások sincsenek benne, illetve az anya sem „kotlik” felettük, így Papi gyorsan betömte a lukat. Azóta minden csendes. Nincsenek elszórt fűszálak és reméljük sikerült megtalálni a családi fészkük helyét egy arra alkalmasabb fa lombkoronájában. Mostanában azzal viccelődünk Papival, hogy ki lesz a következő lakó… Esetleg egy barna kígyó?!

Baráti látogatás… (sajnos nem hozzánk)

Novemberben Móniékat meglátogatta egy kedves barátjuk Magyarországról: Beri és Ancsi. Beri nagy vadász és horgász, ezért Csabiék megkértek minket, hogy ha Papinak lenne több horgászcucca, akkor menjünk el egyszer horgászni, mert Beri szeretne pontyozni itt Ausztráliában. Semmi akadálya! Fagyasztónk üres, már régóta szeretnénk feltölteni ponttyal. Horgászbotja is van a Papinak, összesen 3 darab. 🙂

Móni és Ancsi csináltak saslikot, mi betettük a botokat és a mobil BBQ-t, ami olyan mint egy nagy utazó bőrönd: kerekei és fogantyúja is van. Lecuccoltunk Milangba, a tóra. A fiúk felszerelték a botokat: ólom, horog és a horog végén a kukorica csali. Beri félve megkérdezte, hogy hol az úszó. Honnan fogom tudni, hogy kapásom van? Papi mosolyogva megjegyezte: itt nem kell úszó, fenekezni fogunk, s majd meglátod, hogy kapásod van, mert viszi az egész botot. Úgy is volt!

Beri bedobott és épp hogy letámasztotta  a botját már meg is rántotta valami, de annyira, hogy csak a vak nem látta a kapást. Bevágott és megvolt az első fogás. Szép nagy ponty. Ezek után folyamatosan valakik húzták befele a botot, mert 10 nagy pontyot fogtak 2 óra leforgása alatt. A végén úgy voltak vele a fiúk, hogy dobjuk be csak az üres horgot, hátha arra is ráharapnak. A 10 pontyból 3 kihúzás közben leakadt, így 7 ponty fickándozott a szákban. Mivel Papi volt egyedül a halpucoló úgy döntöttünk, hogy a 7-ből csak 4-et viszünk haza. Így véletlenül a 3 „legkisebb” kiemeléskor hogy-hogynem kiúszott a szákból! 🙂

Befőzés télre.

Itt november-december tájékán lehet befőzni lekvárokat, mert ilyenkor van szezonja. Egyik kedves ismerősünk adott egy jó tippet: van egy pici, de nagyon jó piac itt Adelaideben. Helyi kistermelők jönnek fel a környékről és árulják a portékájukat. Ha itt vásárolunk, azzal is támogatjuk az őstermelőket és nem a szupermarketek külföldről behozott, agyonkezelt cuccait vesszük meg, tönkretéve ezzel a farmereket. Ráadásul sokkal olcsóban jutunk hozzá a friss zöldséghez, gyümölcshöz .

A piac csak vasárnaponként van nyitva, kora reggeltől délután egyig. Ha korán mész, akkor friss tengeri herkentyűket is tudsz venni, amiket az éjszakai halászatból visszatért hajókról árulnak. Viszont a zöldség-gyümölcs ilyenkor még drágább. Érdemes 11 után menni, mert akkor már egyre lejjebb mennek az árak, mivel szeretnének mindent eladni, meg már mennének is haza.

Alkudni is lehet. A boltokban 7-9 dollár volt a sárgabarack, ez igencsak drága, ebből nem főzünk lekvárt. Én mindig ugyanattól a riverlandi bácsitól szoktam venni, aki tudja, hogy lekvárnak kell és összeszedte nekem a töttyedteket, 2-3 dollárért kilóját. Itt a piacon viszont 99 cent volt kilója és gyönyörűek voltak. Minden sokkal-sokkal olcsóbb. Magyar TV paprika boltban 9-13 dollár kilója, itt 5 dollár. Így idén megpróbálkoztunk lecsóeltevéssel is. Jól jön az üveges lecsó a hosszabb sátorozások alkalmával. Mikor a friss zöli két nap alatt megfonnyad, ott az eltett lecsó, kinyitjuk, felmelegítjük, kolbászt-virslit beleaprítjuk vagy tojást ütünk rá és kész a finom vacsi!

Meggyszedés.

Kezdetekben nagyon hiányzott. Persze lehet venni meggybefőttet, de az nem az igazi. Az utóbbi két évben a Móni által felkutatott bácsikától vettünk évente 10 kilót, de elég drága volt. Kilónként 15-16 dollár, ebből nem főztünk lekvárt, pedig a meggylekvárnak nincsen párja. Idén viszont elmentünk a tavaly felfedezett szedd magad meggyes helyre. Tavaly lecsúsztunk róla, ebben az évben azonban már a nyitás első napján ott tornyosultunk a dobozainkkal. Boldogok voltunk, hogy felfedeztük ezt a helyet. Az ára sem húzós. Ha Te szeded (és miért ne, nem kellett fütyülni közben és minket nem mérlegeltek az elején) 7 dollár/ kiló, ha lusta vagy és a leszedettet veszed, akkor 9 dollár/kiló.  A 7 dolláros meggyből készült is lekvár, és nem szeretném fényezni magam, de isteni lett!

Öten voltunk meggyezni: Móni, Zsuzsi anyukája és párja, akik 3 hónapos látogatásukat töltötték itt és mi ketten. Pikk-pakk egy óra alatt megszedte mindenki a maga vödrét. Egyen kék vödröket kaptunk, amiben egy neylon zacsi volt fektetve. Az elején elkértél annyi vödröt, amennyit szedni szerettél volna (a vödrökbe 5-6 kiló meggy fért). Mérlegelés után csak kiemelted a zacskót és áttetted a saját dobozodba, kannádba. A hely valójában cseresznyefarm, s csak egyetlen sor meggyfát ültettek az ínyenceknek. A terület profin be van hálózva a madarak miatt, ahogy a képen is látszik, a sorok pedig nagyon hosszúak, nem is láttuk a végét.

Elhatároztam, hogy jövőre csak meggy és szilva lekvárt fogok befőzni, mert sárgabarackom van még sok. A sárgabarack, lecsó, meggy mellett főztem még be eperlekvárt és mangó csatnit (chunky). A csatni nem más, mint  inkább savanykás, mint édes szósz, amit húsokhoz esznek. Ilyet még nem csináltam, majd meglátjuk milyen lett.

A kettes részben szó lesz Móni Narancsos házibonbonjáról, Döme mézeskalácsba öntéséről és a céges Karácsonyról. Utána viszont megírom az egyhetes Karácsonyi nyaralásunkat is.

Kata