Innes National Park – 1. rész
Úgy adódott, hogy ismét hosszú hétvégét csináltunk magunknak. Hétfőn-kedden-szerdán szabin voltam, Papinak meg suliszünet volt. Ezért szokásunkhoz híven újfent elmentünk kirándulni 3 napra. Elővettem a túralistámat és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az Innes Nemzeti Parkot.
Ha jól megnézzük a képet, akkor három félszigetet és a Kenguru szigetet látjuk. Jobb oldalon a piros pötty Adelaide, alatta pedig a kinyúló földnyelv a Fleurieu-félsziget, itt van a Deep Creek Conservation Park, ahol korábban voltunk. Bal oldalon fent, az Indiára hasonlító alakzat az Eyre-félsziget, ez van kb. 7-900 km-re Adelaide-től. Többnyire ide járunk dolgozni és itt vannak „Mörfi” szénakazlai is. (korábbi bejegyzés) A kép közepén lévő csizma (így hívják az ausztrálok az alakja miatt) a Yorke-félsziget ahol most jártunk. A Nemzeti Park észak-nyugatra van Adelaide-től 300 km-re ennek a félszigetnek a csücskén. (piros nyíl)
Szombat reggel indultunk, úgy gondoluk ezt a napot az odaútnak, a szállás elfoglalásának és tengericsikó gyűjtésnek szenteljük. Útközben megálltunk Edithburgh-ben, betoltunk egy pizzát a tengerparton és megnéztük a várostól 3 km-re fekvő szél-farmot, ahol energiává kovácsolja a tenger felől érkező erős szelet 60 darab 68 méter magas szélturbina. (900 családot lát el árammal) Továbbmentünk Yorketown-ba, ahol a város környékén több mint 200 sóstó fekszik és némelyik színe titokzatos módon rózsaszínre vált az év egyes időszakaiban. Na mi rossz időben voltunk ott, mert nem találtunk rózsaszín tavat.:( Sebaj, nyáron úgyis vissza kell jönnünk ide, mert egy másik számomra nagyon fontos dologról is lemaradtunk! Délután négy körül elfoglaltuk kabinunkat a Marion Bay Caravan Parkban. Aranyos kis kabin, semmi luxus, saját tengerparttal (ja és itt bármilyen lepukkant szállásra mész a DVD lejátszó annyira alap dolog, mint a hűtő, mikro, légkondi és egy Biblia). Miután lecuccoltunk, letrappoltunk a parta, mert azt az infót kaptuk, hogy itt Marion Bay-ben lehet tengericsikót gyűjteni (kagylóból, csigából, tengeri süniből már jól állok). Felszerelkeztem piszkabottal, hogy a kisodort tengeri növényeket megpiszkálva tengeriparipa tetemre bukanjak. Sötétedésig jártuk oda-vissza a partot lefelé lógó fejjel (másnapra Papinak be is durrant a nyaka), de egy megveszekedett nyamvadt példányt se találtunk. Innen üzenem: nincs Marion Bay-ben tengericsikó!
Másnap irány a Nemzeti Park! (képek itt) Az Innes Nemzeti Park 9323 hektáron terül el. A parkban változatos a táj: meredek (60-90 m) csipkézett sziklás tengerpart, homokos kis strandok az öblökben, belső területeken sós tavak, törpe gumifák és a gipsz. Itt a sós tavakban a só mellett gipsz is képződik, amit az 1800 valahányas évektől bányásszák. A zord időjárási viszonyok és zátonyok, sziklák miatt a félsziget csúcsa körül az idők folyamán 40 hajó süllyedt el, melyek ma kedvelt búvárhelyek. Van 1-2 hajóroncs ami teljesen kisodródott a partra, így a békauszonnyal nem rendelkező halandó emberek is megtekinthetik. Meg is néztük, mert a tengericsikó gyűjtés mellett ez volt a másik fő célpont a parkban.
Először Willyama roncsot „tekintettük” meg. Ez a hajó 1907. április 13-án süllyedt el. Most a part közelében fekszik és sajnos csak az árbócának a csúcsa látszik ki:
A másik kicsit látványosabb (már ami megmaradt belőle) hajóroncs az Ethel, ami 1904 január 2-án süllyedt el. Ez teljesen kint van a parton és körül lehet járni. A kempingben voltak fényképek kifüggesztve róla, próbáltunk fényképről-fényképet készíteni. Az első fénykép 2007-ben készült, mi csináltuk a roncsról. Így néz ki ma. A többi kép pedig a múlt:
1904. 1920. 1959.
1964. 1980. 1991.
Folyt.köv., Kata
