A nagy “kavicsnál” – 1. rész

2008. április 4. péntek by kata_papi

Megjártuk, épségben visszaértünk. Nyolc nap alatt összesen 4035 km-t autóztunk és Morgó hősiesen viselte a nagy meleget.

Először úgy terveztük, hogy majd Húsvétkor megyünk el megnézni Ausztrália vörös szívét és a környékbeli kihagyhatatlan látnivalókat. Aztán a sors úgy hozta, hogy az ÚJ munkahelyemen belementek abba, hogy Húsvét hétfő után kezdjek, így 3 hetünk szabad volt.

Kis kitérő: meglátogatott minket Klaudia és Jani Magyarországról. Elmentünk velük Mount Gambier-be (mi már negyedszer), de a tó már közel sem volt olyan kék, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az ok, amiért mégis írunk pár sort az útról az az, hogy Jani az utolsó nap a kabinban mezitláb félig rálépett egy pókra. De milyen pókra? Mi már több mint egy éve itt vagyunk és ezt a pókfajtát még nem is láttuk! Erre jön Jani, aki most van először AU-ban és alakít …

A pók: white-tailed spider, azaz fehér-farkú pók. Így utólag vicces volt a szituáció, de akkor mindenkiben megállt az ütő, mert nem tudtuk milyen fajta pók ez és itt mindenhez úgy kell hozzáállni, hogy ez akár mérgező is lehet. Ez a pókfajta az ismeretterjesztő könyvekben úgy szerepel, hogy veszélyes azért, mert a mérgében baktériumok vannak és ha a seb nincs kellőképpen kezelve, akkor elfekélyesedhet. Mindenesetre folyamatosan néztük, hogy Jani lélegzik-e még. 🙂

A bal oldali kép Jani áldozata, a jobb oldali egy hivatalos rendőrségi fotó a veszélyes egyedről! 🙂

És akkor most kanyarodjunk északnyugatra. Adelaide-Uluru 1600 km, ezt a távolságot nem akartuk egy nap alatt levezetni. Odafele félúton Coober Pedy-ben aludtunk egy éjszakát és visszafele kettőt, mert jobban szét akartunk nézni itt.

A negyvenakárhány nemzet lobogójával díszített üdvözlő felirat között megtalálhatjuk a magyart is:

Coober Pedy neve a “kupa piti” őslakos kifejezésből származik, melynek jelentése valahogy így hangzik: fehér ember a lyukakban.

Port Augusta-ig ismerős volt a terep, hiszen az előző munkahelyem révén sokszor utaztunk át ezen a városon. Innentől észak felé haladtunk a Stuart Highway-en, ami kivezet a “búsba”.

Több száz kilométeren keresztül az út jobb-bal oldalát szegélyező bokrok (fák) fel voltak díszítve, mint a Karácsonyfa. Ezekkel a különleges teremtményekkel akkor találkoztam először, amikor még tavaly áprilisban a Murray folyó mellett mértünk egy utat. A volt munkatársammal találgattuk, hogy ki lakhat ebben a fészekben. Úgy gondoltuk, hogy valamiféle vadászó pók építheti ezeket, aki nem hálót sző, hanem valami más úton-módon kapja el az áldozatát. Aztán hónapokkal később derült ki, hogy nem pók lakik benne hanem egy hernyó építi. Mindenesetre félelmetes látványt nyújtanak így a bokrok. Némelyiken nem csak egy van hanem 10-15 darab is.

Az út Coober Pedy-ig többé-kevésbé eseménytelen volt. Nagy, fehér, kiszáradt sós tavak, elütött kengurúk, tetemeiken lakmározó óriási sasmadarak váltották egymást. A rádióadón nem jött be semmi, még szerencse, hogy indulás előtt 2 nappal meglepicsomagot kaptunk Mo-ról. Papi szülei küldték és a sok hazai finomság mellett 3 kabarékazetta is lapult benne. Ez megmentett minket, többször is végighalgattuk őket. Köszönjük!

Egy helyen látványosan kiszélesedett az út, illetve érdekes útburkolati jelek voltak felfestve az aszfaltra. Mintha csak egy repülőtér le-és felszállópályájára tévedtél volna.

S valóban, 500 méteres hosszon nemcsak az autók, hanem az R.F.D.S. (Royal Flying Doctor Service), a Királyi Repülőorvosi Szolgálat kisgépei is leszállhatnak itt, ha éppen ezen a környéken jut bajba valaki, akihez kihívják a repülő mentőautót.

Ahogy a tábla is mutatja, érdemes nemcsak előre, hanem a fejünk fölé is figyelni egy kicsit ezen a szakaszon, nehogy meglepetés érjen bennünket, amikor egy légcsavar zúg el felettünk.

Útközben tettünk egy kis kitérőt. Megnéztük Woomera városkát, ami elsősorban arról híres, hogy 1946-ban Anglia megkérte (vagy utasította?) az ausztrál kormányt, hogy alakítson ki egy 1600×300 km-es területet rakéták tesztelésére. A városközpontban van egy park, ahol rengeteg repülőgép, rakéta és lezuhant műhold-darabok vannak kiállítva.

Tovább haladva egy kiégett ronccsal találkoztunk, amely itt-ott még füstölt egy kicsit. Megálltunk egy fénykép erejéig, na meg azért, hátha valaki segítségre szorul a közelben, de nem volt már ott senki, csak a fémtömeg. Néhány nappal később, a Coober Pedy-i helyi sikolyban olvastunk róla. Az egyik hátsó kerékcsapágy megszorult, majd a terhelés és a nagy melegnek köszönhetően elkezdett izzani, füstölni. Abban a pillanatban, ahogy a sofőr megállt az út szélén, a csapágy és környéke lángra kapott, majd átterjedt az egész kocsiszekrényre, pusztulásra ítélve az egész autót. Szerencsére a sofőr csak kisebb sérüléseket szenvedett, miközben hasztalanul próbálta eloltani a tüzet.

Késő délután értünk Coober Pedy-be. Szállásunk egy földalatti kempingben volt, amely a világ egyetlen ilyen helye. Nagyon hasznos, mert a felszínen ilyentájt akár 50 fok is lehet a napon és itt Ausztrália közepén valóságos légyfelhő van mindenhol. Pirkadattól egészen naplementéig nem hagynak békén a legyek. Az utolsó napokban már nagyon idegesítő volt és alig vártam, hogy visszaérjünk Adelaide-be, a civilizációba. Gyűlölöm a legyeket!

Coober Pedy nagyon érdekes hely. Sajátos varázsa, hangulata van. Közel 45 náció él itt, még eszkimók is! 🙂 Nem tudom mit keresnek itt az eszkimók, de biztos nehéz volt nekik megszokni ezt a hőséget. Az emberek 70-80%-a föld alatti lakásokban lakik a meleg miatt. Ezekben a lakásokban, amik ugyanúgy néznek ki, mint egy normális lakás csak nincs rajtuk ablak, állandóan 22-25 fok van. Nem kell fűteni, nincs légkondi. Annak ellenére, hogy innen származik a világ opáltermelésének 70%-a, miután megláttuk a várost, szinte egyszerre mondtuk Petivel: ez az egész egy nagy szeméttelep!

Kezdetben az elhagyott (kiürült) bányajáratokat alakították át lakásokká. Manapság bárki vehet ott egy dombot kb. 10 ezer dollárért és felfogadhat valakit, aki kiássa neki a lakást, ami jelenleg 40-50 ezer dollárból megvan. Előírások vannak, hogy milyen vastagnak kell lennie a falaknak a szobák között, minden helyiségnek kell egy fúrt szellőző akna, illetve minden lakásnak a hátsó részen a felszínen kell lenni egy 30 méter mély kb 1×1 méter széles emésztőgödörnek. Ezt egy 4 tagú család 80 év alatt “rakja” tele. Ha megtelik, földet kell rá hordani és egy fát kell ültetni fölé, majd lehet ásni a másik emésztőt. Coober Pedy nagyon szorgalmazza a faültetést, mert közel 100 km-es körben a város körül és a városban nincs fa. Ezt a különleges mikroklímával magyarázzák. A kérdés csak az, ki az aki oda szeretne költözni. Mostoha körülmények vannak. Az elektromos áramot generátorok szolgáltatják és a gázolaj mellett a víz is nagyon drága. Hiába süt a Nap szinte állandóan, napelemeket nem tudnak használni, mert évente 10-15-ször van homokvihar, ami azonnal tönkreteszi a drága berendezéseket.

Coober Pedy-ben és a környéken rengeteg látnivaló van. Minimum 3-4 nap kell, hogy mindent végig lehessen nézni. Voltunk két föld alatti opálbánya múzeumban, ahol elmondták, hogy mi az az opál és hogyan alakul ki. Elmondták hogyan folyik a bányászat. Bemutattak föld alatti lakásokat. Mondták, hogy a jelenlegi törvény értelmében 20 km-es körben a város alatt tilos bányászni, mert félnek, hogy beomlik a főutca vagy beszakad egy már meglévő épület alatt a föld. Feltehetőleg még sok opál van a város alatt, ezért a leleményesebbek kihasználják a kiskaput. Ha már van egy földalatti lakásod, akkor engedélyt adnak annak felújítására, bővítésére. Ilyenkor tilos munkagépeket használni, csak ásó, csákány és vödör jöhet szóba. Így tett egy nő is, akinek egy 3 hálószobás lakása volt. Kitalálta, hogy akar egy nagyobb fürdőszobát. Férje nekifogott a bővítésnek és egy nagyon értékes opál darabot talált. Ezen felbuzdulva a család bővíteni kezdte a lakást, így lettek nagyon gazdagok és így lett 22 hálószobájuk. 🙂

Papi kedvéért elmentünk egy működő bányatúrára is, mert látni szerette volna, hogyan bányásznak ma. Itt a túravezető igencsak törte az angolt. Papi meg is kérdezte, hogy hova valósi vagy, mert nem ausztrál, ugye? Ürge: magyar vagyok. 🙂 Szia, mi is!

Karcsi közel 22 éve keresi itt a szerencséjét. Maximum 10 év után mindenkinek, aki nem gazdagodik meg opálbányászatból, annak el kellene tudni dönteni, hogy akkor itt vége, pakolok és keresek más munkát. Ő még hősiesen kitart és vezeti a túrákat a föld alatt.

Az opálbányászat olyan, mint az aranyláz. Viszont amíg az aranytelléreket nagyjából pontosan be lehet lőni, addig az opál keresése eléggé lila köd. A nemesopál előfordulása nem kötődik valamiféle ásványhoz, vagy kőzethez. Azt mondják a nagyokosok, hogy az opál megtalálása 90% szerencse, 10% tudás. További esélycsökkentő tényező: a megtalált opál 90%-a értéktelen, 10%-a értékes. Az egész egy nagy szerencsejáték.

A bányákból kihordott meddőhányókon bárki kapirgálhat, ezt “noodling”-ozásnak nevezik. Egy szabály van: nem lehet semmi eszközt használni. Mi azért titokban használtunk csavarhúzót. Találtunk 1-2 számunkra szép példányt.

Akkor most lássuk, mi is az az opál: Víztartalmú szilíciumdioxid: azaz kvarc. Szilikát-ásványokat tartalmazó kőzetek kilúgozása által keletkezik oly módon, hogy a kocsonyás kovasav a kőzetekből kioldódik és üregekben, hasadékokban meggyűlve, beszárad és megkeményedik. Különleges szépségét az „opalizáció”-nak köszönheti, ami azt jelenti, hogy az opál egyes fajtáinál az áttetsző ásványi anyag színe a ráeső fény irányától függően változik, a szivárvány színeiben tündököl. Ez a színjátszás csak a nemesopálnál figyelhető meg. Sokáig az sem volt ismert, hogy mi okozza ezt a jelenséget. Gondoltak arra, hogy a szilikagélbe zárt vízcseppek, vagy levegőbuborékok sajátságos fényvisszaverése okozza a színpompát, de nem így volt. A titokra csak a hatvanas években derült fény, amikoris a nemesopál elektronmikroszkópos vizsgálata során megtalálták azokat a mikron nagyságú ásványi anyagokat, amelyek az opalizálást okozzák. A nemesopál anyagában rendkívül finom cristobalit ásványlemezkék vannak, ezeknek az interferenciája okozza a különleges fényhatást. A nemesopál azon kevés drágakövek közé tartozik, amelyet még laboratóriumban sem sikerült mesterségesen előállítani, így szintetikus változata egyelőre nem létezik.

Opált bárki bányászhat. Pár dollárért megveszi az éves bányászati engedélyt, amivel kap négy fakarót, rajta az engedély számával. Kimegy, leüti a karóit egy 50×100 méteres területen és nekilát ásni. Előtte célszerű beszerezni 1-2 hasznos, egyedi fejlesztésű bányagépet. Fontos! Harminc méternél senki se ásson mélyebbre, mert ott már nincs opál! Legalábbis Coober Pedy környékén, a többi lelőhelyet nem ismerjük. Sok bánya van Queensland államban is.

Aki biztosra akar menni az szerezzen be két rézpálcát, mert ezzel keresik meg a rétegmegcsúszásokat. Nem vicc! Ez a pálca olyan, amivel otthon a “táltosok” keresik a vízereket, amikor kutat akar valaki a telkén furatni. Én sose hittem ezekben a hókusz-pókuszokban, de itt kipróbáltuk és működik a dolog. Tényleg kitért a két pálca a réteg felett (nem mi mozgattuk, esküszöm!). Ha megvan a rétegkijelölés a felszínen, akkor a réteg előtt és mögött 3-5 méterre kell ásni, mert ott LEHET csak opált találni. Máshol nem! És ekkor is imádkozhatunk egyfolytában, hogy legyen ott valamicske opál, mert nem törvényszerű, hanem feltételes mód.

Érdemes mindenkivel jóban lenni a városban, mert egy vita után sosem lehetsz biztos abban, hogy másnap reggel épségben látod viszont a gépeidet a saját bányádban! Ja, és ne rohanj be egyből a kocsmába egy jól sikerült nap után azt üvöltve, hogy: “megtaláltam és fizetek mindenknek egy kört” mert másnapra már nem lesz meg az opálod. Életveszélyes dolog opált találni.

Nem sikerült mindent végignéznünk Coober Pedy-ben, hagytunk valamit a következő alkalomra is. Viszont aki arra jár ne hagyja ki John’s Pizza Bar-ját. Isteni a tejszínes-sonkás-gombás spagettijük, Papi szerint a pizza is finom volt. Nagy tésztaimádó vagyok. A tejszínes-gombás a kedvencem és eddig ez volt a legfinomabb, amit eddig ettem. Ha a “Riba’s Caravan Park & Mine”-nál foglalsz szállást (ahol mi is voltunk), akkor a pizzázóban 10% kedvezményt kapsz.

Ja igen, még valami. Útközben találkoztunk egy kerékpáros (!) japán sráccal. Éppen egy sok kilométeren keresztül, furfangosan emelkedő helyen tolta a gépét a 40 fokban. Gondoltuk nem normális teljesen az ürge, ráadásul tök egyedül volt. Egy ilyen helyen azért ez eléggé szerencsejáték. Megálltunk mellette, kérdeztük minden rendben van-e, meg hogy van-e elég vize az útra. Azt mondta jól van, meg is mutatta, hogy több műanyag kannányi vize van tartalékban. Tekerni meg azért nem tudott, mert bármennyire is vízszintesnek tűnt az út, korántsem volt az. Alattomosan kúszott egyre feljebb és feljebb, ő meg már nem bírta szusszal. Sok szerencsét kívántunk neki és magára hagytuk.

Papi mesélt nekem arról, mennyire fanatikusan tudnak csinálni egyes dolgokat a japánok. Sok-sok évvel ezelőtt, mikor éppen a Fuji meghódításán fáradozott néhány magyar kollégájával és több száz japán turistával egyetemben, fura dolgokat látott. Természetesen a napfelkelte látványa a Fuji tetejéről volt a nagy cél, de ennek érdekében előző nap este kellett elindulniuk. Nyolc órás éjszakai mászásra volt szükségük ahhoz, hogy időben ott lehessenek a nagy pillanatban. Nos, láttak egy srácot, aki a bringáját cipelte felfelé a hátán, mások az édesdeden alvó csöppségükkel tették ugyanezt. De a legmegdöbbentőbb az a csapat volt, akik a mozgássérült társukat húzták-vonták maguk után egy kerekes székben. Úgy gondolom, hogy ez a drótszamaras gyerek is valami hasonló fanatizmussal vágott neki az útnak. Reméljük szerencsésen célba is ért.

Vége az első fejezetnek. Mivel ebben a részben többnyire csak Coober Pedy-ről volt szó, ezért most csak ezek a fényképek érhetők itt el.

A következő és egyben befejező részben az Uluru, Olgák és a Kings Canyon lesz a főszereplő. Amikor nekivágtunk az egész útnak, akkor a fejemben a következő sorrend alakult ki róluk az eddig olvasottak alapján: az Ulurut mindenképpen látni kell, ha marad idő átmegyünk az Olgákhoz és az utolsó helyre tettem a Kings Canyont. Miután mindet láttuk ez a sorrend megfordult! Hogy miért? A folytatásból kiderül…

Kata


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.