A Nagy Kékség és a szörnyek

Australia Day (Ausztrália Napja) = 1788. január 26-án Arthur Phillip megalapította az első büntetőtelepet Ausztráliában, ezért ez a nap nemzeti ünnep itt. (Mariann, még mindig lógok az ausztrál nemzeti ünnepek listájával…majd igyekszem pótolni)

Idén ez a nap szombatra esett, de hogy mindenki jól érezze magát, a hétfőt gyorsan kinevezték munkaszüneti napnak. Ez azt jelenti hogy hosszú hétvégét kaptunk ajándékba és ezt nem szabad veszni hagyni, így gyorsan összecuccoltunk és elmentünk sátorozni három napra. 🙂

Sokat nem gondolkodtunk, hogy hova is kellene menni: harmadszor is lementünk Mount Gambier-be, mert aki olvasta a 2007. június 11-i „Tűzhányók földjén” című bejegyzést az már tudja, hogy nyáron (novembertől-márciusig) a titokzatos tó HIHETETLEN kék színre vált.

Időközben, azaz szeptemberben szintén voltunk lent 4 napot, de erről az utunkról nem készült bejegyzés, mert kicsit rosszul alakult az időjárás miatt. Akkor azért voltunk ott, mert tudtuk, hogy a Mount Gambier-i és a Schank-i vulkánon kívül még legalább 10-12 vulkáni képződmény van a környéken és szerettük volna mindegyiket felkeresni.

Már induláskor szakadt az eső. A kempinghez érve úgy ítéltük meg, hogy kész öngyilkosság sátrat állítani, de csak az első napra volt szabad kabin. Aludtunk egyet a dologra a kabinban és reménykedtünk, hogy másnap jobb idő lesz. Igaz napsütésre ébredtünk, de viharos széllel megspékelve. Bevállaltuk a következő két éjszakára a sátrat. Nagynehezen felállítottuk, és a második éjszaka alig tudtunk aludni egy teljes órát 10 perces turnusokban. Akkora vihar volt, hogy belülről tartani kellett a sátrat, ha nem akartuk, hogy a fejünkre szakadjon. Reggel lebontottuk és az utolsó éjszakát a kocsiban töltöttük (nem volt kényelmes!). A sok eső miatt annyira feláztak a földutak, hogy nem tudtuk felkeresni a vulkánokat. Viszont lementünk a déli tengerpartra és megnéztük az érdekes sziklaképződményeket. Akkor erről az utunkról nem tettünk fel képeket, de most ezt is pótoljuk… Katt ide!

Na, akkor most a Nagy Kékség! Hogy miért kék a tó, azt már leírtam, nem szeretném ismételni magam. Az is lehet, hogy már mindenkinek tele van a hócipője Mount Gambier-rel, de mi még valószínűleg márciusban is visszamegyünk, de akkor már magyarországi vendégeinkkel együtt. Nem lehet betelni vele!

Íme a képek: a bal oldaliak júniusban (télen), a jobb oldaliak most (nyáron) készültek. Remélem mindenki látja a különbséget! Ez nem számítógépes hókusz-pókusz. A jobb oldali képek nincsenek felszínezve! 🙂

A kék az kék, de ez olyan kék, hogy ilyen kék nem is létezik. Szerintem minden évben percre pontosan novemberben beleöntik a kék festéket és a nyár végén átszűrik az egész tavat. Három napot voltunk lent és mindhárom napon megnéztük a tavat. Kiváncsiak voltunk, hogy még mindig tartja-e a színét. 🙂 Körbesétáltunk az 5 km-es kráterperemen és minden kiépített kilátónál megálltunk és lenéztünk. Mesés! A többi tó miért nem vált át kékre? Miért csak ez az egy tó?

Elmentünk a 45 perces aqua (vízi) túrára, ami a tó és a vulkán történetével ismertet meg minket. Mount Gambier városa ennek a tónak a vizét issza és a túra bemutatja a vízművet is, majd levisznek a kráterbe egészen majdnem a víz szintjéig.

Amit még besűrítettünk ebbe a 3 napba az egy olyan tó volt, ami lefűződött a tengerből és a vize 7-szer sósabb, mint a tengeré. Ebből az következik, hogy nem süllyed el az ember. Kipróbáltuk! Működik! Nagyon izgalmas volt.

Aztán megnéztünk egy magánkertet, amit egy ausztrál házaspár épített. Amolyan kis oázis és dzsungel keveréke, kis tavakkal és szökőkutakkal, babaházzal. Nagyon szép volt. A tulajnéni háromszor is szólt, hogy ne felejtsünk el beírni a vendégkönyvbe, mert nem volt még magyar vendége, illetve a világtérképre fel kellett ragasztanunk egy kis csillagot, hogy honnan is jöttünk. Jó sok csillag volt már rajta. Aztán ismét felmásztunk a Schank-i vulkánra, mert azt soha nem lehet kihagyni!

És a szörnyek? Jó kérdés. Mik ezek a szörnyek??!! Újabb feladvány, de a megoldást mi sem tudjuk!

Az úgy volt, hogy a Papi éppen a ruhaszárító kötelet kötötte ki két fa közé a kempingben, amikor mozdulatlanná dermedt és majdnem gatyacsere volt. A fán kapaszkodva ott volt egy nagy, óriási, cserebogár méretű csúnya teremtmény és üveges szemekkel meredt ránk.

Papi halkan, a fogai közt sziszegve szólt nekem, hogy hozzam a fényképezőgépet és csináljak 1-2 képet. Aki ismer tudja, hogy én a méretarányok megszállotja vagyok, ha nincs semmi a tárgy mellett akkor az lehet 1 mm-es vagy akár 10 méteres is. Így közöltem a Papival tegye oda az ujját! Na ekkor éreztem, hogy kés áll a hátamba, mert úgy nézett rám. De odatette az ujját. Aztán körülnéztünk és még vagy 6-7 darabot találtunk. Papi közölte, hogy ide nem állítunk sátrat.

Ami még érdekes volt, az az, hogy ezt a bogarat csak egy bizonyos fán leltük fel. Másnap elmentünk sétálni a szomszédos kráterben kialakított parkba és ott már tudatosan kerestük ezt a fajta fát és mily meglepő, találtunk rajta „szörnyet”. Szóval a kérdés egy kis csalafintaságot is rejt magában: milyen élőlény látható a képen? A játékszabályok kivételesen változtak: ne csak az írjon, aki nem tudja, hanem az is írjon, aki tudja a választ, mert ezt most mi sem tudjuk. Figyelem, a kérdés kicsit csalafinta: milyen élőlény is ez?

Mindenesetre a sátrat azért ide állítottuk fel, a tó meg még mindig gyönyörűen kék, egészen márciusig, aki teheti nézze meg! Képek itt!

Kata