Ahol a víz az úr…

Csak azok ülhetnek csónakba, akik mentenek, vagy a kunyhóikból hordják ki a cuccaikat. Nincs folyón krúzolás, dzsetszkizés, vízisízés, lakóhajózás, kajakozás. Még az ingyenes kompok is leálltak. Az ár tetőzése az első Dél-Ausztrál városban, Renmark-ban (ahova hónapok óta készültünk) pont karácsony és szilveszter között volt várható. Az utolsó településen, mielőtt a folyó eléri a tengert pedig január 6-17-e között. Három alkalommal mentünk le a folyóra az elmúlt 4 hétben. Először karácsony előtt egy héttel, hogy megnézzük a folyót Walker Flat település környékén, ami kb a folyó Dél-Ausztrál szakaszának a közepére esik és innen haladtunk délre, párhuzamosan a folyóval. Akkor már itt-ott az utakat is elöntötte a víz, le voltak zárva, kerülő utakon kellett csalinkáznunk. Ijesztő volt ez a magas vízállás, hisz mi mindig csak alacsonyan láttuk.

Voltak évek, mikor a horgászhelyünknél lévő moló bele sem ért a vízbe, alatta hüssöltünk. Most meg víz alatt volt az egész. Mannum városában pedig dupla gátat kellett építeni. Egyet a folyó partjára, masszív, széles földgátat, tetején földúttal. Ottjártunkkor a víz már majdnem átbukott rajta. Félelmetes volt, hogy a komp és a hajók magasabban voltak, mint mi emberek a gát túloldalán. A második gátat már a tetőzésre felkészülve építették meg a város főutcájának egyik oldalán, hogy védjék az üzletek egy részét.

Nehéz elképzelni, hogy ez a folyó egyszer már majdnem kiszáradt. Nem volt folyása, kisebb pocsolyák maradtak csak meg a mederben. Az emberek száraz lábbal keltek át rajta. Most meg árad.

Másodjára szilveszter napján mentünk le a torkolathoz, oda, ahol a folyó beleömlik a tengerbe. A Murray folyó torkolatánál 5 darab gátból álló (Goolwa, Mundoo, Boundary Creek, Ewe Island, Tauwitchere) gátrendszert építettek ki 1940-ben. A gátak össz-hossza 2620 méter. Azt hallottuk, hogy legalább egy évtizede nem volt ennyi kapu kinyitva, mint most. Hát ezt nem hagyhattuk ki. A kenyerünk javát már megettük, ki tudja lesz-e még ilyen árvíz, szóval útra keltünk.

A tenger dagályszintje magasabb, mint a lagúna mögötti Alexandrina tó vize és ez a gát akadályozza meg, hogy a sós tengervíz benyomuljon a tóba. A gátrendszeren 576 kapu van. Legutóbb 2010-ben kellett kaput nyitni, akkor 400-at kellett fel-vagy kiemelni.. Most mind az 576 kaput ki kellett nyitni. A Goolwa-nál lévő gátra félig bel lehet sétálni, mi is itt kezdtünk.

A gát felénél mindig szoktak fókák sziesztázni. Most is volt kettő. Az egyik a fa gerendákon szunyókált, a másik a vízben lebegve szuszogva horkolt. Csak az orra lógott ki, hogy tudjon lélegezni. Álmában jól összefosta magát, de fel sem ébredt rá. Papi épp a szuszogását videózta és pont elcsípte a kis fostost.

A gát után felmentük a Goolwa-i homokdűnén lévő kilátóra, de előtte Papi szokás szerint kisírt egy adag sültkrumplit a helyi büfében. Az utóbbi években valamiért becsípődött nála ez a félévenkénti egyszeri sültkrumplizás. Amíg majszoltuk a tengerpartra le- és felhajtó autókat bámultuk. Itt ugyanis kocsival is le lehet menni a partra, de szigorúan csak terepjárókkal és el lehet autózni egészen a torkolatig.

Nekünk is ez volt a terv a sültkrumplizás után. Szerettük volna megnézni mit művelt a beömlő folyó a homokdűnével, homokpadokkal és a türkizkék tengervízzel. Pár kilóméterrel (50 km) arrébb a Silver Sand nevű helyen sima országúti autókkal is le lehet hajtani a tengerpartra, mert kemény a homok. Itt viszont csak terepjáróval engedélyezett és le is kell engedni a gumikat homokra, mert vannak helyek, ahol nagyon puha, mély a homok.

Majszoltuk a sültkrumplit, tunkoltuk a kecsöpbe, bámultunk ki a fejünkből. Már épp szedelődzködtünk volna, hogy leengedjük a kereket és lemenjünk mi is, mikor észrevettük, hogy egy autó beragadt a lehajtón és se előre, se hátra. Idővel hosszú sor kezdett feltorlódni előtte-mögötte, autók szerettek volna visszajönni a partról és autók szerettek volna lejutni. Mikor fogunk így lejutni…?!

Papi nagy örömére elmentem még egy adag sültkrumpliért és tovább néztük az ingyen mozit. Mást úgysem tehettünk. Felesleges lett volna beállni a sorba. Mint kiderült „Ázsia” ragadt be a homokba egy félig-meddig terepjáróval (SUV), de persze ez bárkivel előforduhat, aki nem készül fel előre ilyen terepre.

Nem volt ugyanis náluk semmi. Se vontatókötél, se ásó, se maxtrax (bütykös lapok a kerék alá). Két jóember lesétált hozzá és megpróbálták kitolni, de nem jártak sikerrel. A többi autós egy idő után, megunva a várakozást óvatosan elaraszolgattak mellettük. Majd valaki mondta nekik, hogy pakolják ki a súlyokat a kocsiból, hátha úgy könnyebben ki tudják tolni. Mint egy süllyedő csónak, vagy az emelkedni akaró hőlégballon, elkezdék kidobálni a hihetetlen mennyiségű cuccost. Vizes ballonok, üzemanyag kannák, mindent kipakoltak a kocsi mellé, de nem sikerült megmozdítani. Aztán lement egy öreg csóka terepjáróval, hogy majd kihúzza. Papi csak annyit mondott, hogy ha ez vonószemek nélkül rántja meg az autót, akkor leszakítja a kocsi hátulját. A sima vontató pöcök nem ilyen nagy rántásokra lett tervezve.

Gusztustalan, fekete volt a víz. Ha fizettek volna se mentünk volna be fürdeni. Ahogy egyre messzebb haladtunk, a homok egyre puhább lett. A vízszivattyú állomásnál be is ragadtunk, de csak azért, mert első körben csak félig engedtük le a gumikat. Egy fiatalokkal teli terepjáró megállt, kérdezték, hogy kell-e segítség. Mondtuk, köszi nem. Van mindenünk és csak lejjebb kell engedni a gumijainkat. Papi sivatagi értékre engedte le a gumikat (18 psi) és Döme simán átment a kis homokemelkedőn.

A szivattyútelep után pár száz méterre van a torkolat. Jó nagy pusztítást végzett az áradás. A Goolwa-i oldalon lévő homokpad teljesen eltűnt, a homkdűne szélét leharapta a folyó. Ott, ahol régen több méter széles homokpad volt és a 3×3 méteres nagy konyhasátrunkat felállítottuk, most épphogy el tudtunk sétálni száraz lábbal. 10-12 éve még kacérkodtunk a gondolattal, hogy a keskeny folyón átúszunk a Coorong-rá, át a folyó másik oldalára. Most ez eszünkbe se jutott, olyan szélesre dagadt a folyó.

Piknikeltünk egyet a parton, beleírtuk az otthoniaknak a BUÉK üzenetet a homokba majd elindultunk hazafelé, de útközben még megálltunk a „kenufánál” (aboriginal canoe tree).

Goolwa-tól nem messze van egy a fa, aminek a kérgéből annó az őslakosok hántottak le egy nagyobb darabot és ebből építettek kenut. A lehántott kéregből egy kb 4,5 méter hosszú, 20 cm mély kenu készült. Sajnos a korát nem sikerült kiderítenünk, de vannak olyan „kenufák”, amik 200 évesek. A kérget ásóbotokkal és kőbaltával fejtették le, majd a talajon elfektetve kis tüzet gyújtottak alatta, hogy kiszárítsák és hogy a melegtől felkunkorodjon a széle. Aztán a csónak orrát és hátulját erős fűkötéllel összekötötték.

Az alábbi linken egy szerencsés hölgynek, aki tervező, művészeti kurátor és fényképész is egyben sikerült megörökítenie lépésről-lépesre egy ilyen csónak elkészítését. A képei „copyright”-osak, de a fotóalbuma publikus. Akit érdekel pörgesse végig a 12 képből álló, őslakos kéreg-kenu építését. Nem fog csalódni, nagyon érdekes.

ABORIGINAL AUSTRALIA – Bark Canoe Making | Flickr

A folyó áradását egy január 14-i kiruccanással zártuk le. Az elején írtam, hogy a folyó torkolatánál január 6-17-re várták a tetőzést. A hírekben már olvastam, hogy Milang-ban, ami az Alexandrina tó partján van és ahova rendszeres visszajáró horgászok vagyunk, az első sorban álló nyaralók lábát már a megáradt tó mossa.

Ez azért érdekes, hihetetlen és elképzelhetetlen, mert 2009 áprilisában olyan szárazság volt, hogy több, mint kétszáz métert lehetett besétálni a tavon száraz lábbal, mire elértünk a vízhez. Akkor szomorúan és sajnálkozva néztük a nyaralókat, hogy ezek annó egyszer vízparti telkek voltak. Barátaink még kocsival is lehajtottak a tó medrébe s be is ragadtak rendesen. Úgy kellett kivontatni őket. Most meg víz alatt minden? Igen. A mólót majdnem ellepte a víz, a nyaraló-tulajdonosok pedig homokzsákokkal rakták körbe a vityillóikat.

Érdekes dolgokra képes a természet, s ilyenkor érzi az ember, hogy milyen kicsi is valójában.

Oldalak: 1 2