Az elmúlt két hónap eseményei

Nem mondanám, hogy unatkoztunk.

Hazalátogattunk három hétre Magyarországra. Két és fél éve voltunk utoljára otthon. Már érett ez a családlátogatás. Papi azt mondta indulás előtt, hogy ő minden nap mignont fog enni kefirrel, én meg téliszalámit túró rudival. Ritka pocsék időt sikerült kifognunk otthon. Úgy éreztük, mintha Darwinban lennénk. 32 fokok voltak és 70%-os páratartalom. Ültünk a lakásban és folyt rólunk a víz. Azt hittük meghalunk. Az itteni száraz 40 fokokat könnyebben viseltük, mint az otthoni nyarat. Ennek ellenére jól éreztük magunkat. A fentebb említett nyalánkságokat azért sikerült megfejelni egy kis kocsonyával, fröcskölős kolbásszal, szegedi halászlével, hekkel és még sorolhatnám azt a rengeteg házi kaját, amit elpusztítottunk.

Június végén értünk vissza és rá négy napra Papi jobb szemét megműtötték. Semmi komoly. Tervezett műtét volt és a négy hetes felépülési idő épp hogy befért a júliusunkba. Szürkehályogja volt/van. A jobb szemére már 70%-ban vak volt. A balon még csak 20-30%-os, azt jövőre fogják műteni. Aztán nem csak Papi lett kripli. Nekem a magyarországi út előtt három nappal állt be a derekam. De úgy, hogy nem tudtam leülni/felállni egyedül. A zoknit, cipőt Papi adta fel. Hova forduljon az ember az utolsó napokban…?! Elektrosokkoltam, kencéztem, meleg”búzáztam”. Csodálatos volt a 13+6 órás repülőút. Otthon meg kihez forduljon az ember? Végig szenvedtem a három hetet. Folyamatos fájdalmam volt. Visszaértünk. A háziorvosunk épp másnap indult Magyarországra a négy hetes szabijára. Keresnem kellett egy másik háziorvost, az egyből CT-re küldött. Szerencsére semmi komoly, most specialistához járok. Még van két hete, hogy rendbe tegyen.

Egymást támogatjuk Papival és megalakítottuk a “kriplik” társaságát. A szemcsepegtetések és nyújtási gyakorlatok között persze ezerrel készülünk a Nyugati Körútra. Két hete még rezgett a léc… Majdnem halasztanunk kellett, de felszívtuk magunkat és azon vagyunk, hogy ne kelljen. Papi már majdnem teljesen felkészítette Juniort az útra. Én meg már megterveztem az egészet. Megfontoltuk az ötleteket (vlog, drón), amiket felvetettetek arra a problémára, hogy hogyan adjunk hírt magunkról abban a két hónapban, mert, hogy blog írására nem lesz se idő, se energia. Arra jutottunk, hogy mi alkalmatlanok vagyunk a technikai vívmányok kihasználására. A menetrend cseppet feszített. Videókat eddig se készítettünk soha. Nem éreztük szükségét. Egy szó, mint száz a blogra fogunk pár sort és képeket feldobni egy-egy érdekesebb helyről, vagy nagyobb részről, amit bejártunk. Hasonló bejegyzések lesznek majd, mintha Viber-en vagy WhatsApp-on írnánk üzeneteket. Ha majd visszajöttünk és megírjuk a szokásos beszámolót a fotóalbumokkal, akkor ezeket a rövid bejelentkező üzeneteket el fogjuk távolítani a blogról.

A tervek szerint három nagy tájegységet járnánk be: Kimberley, Pilbara és a Shark-Bay (Cápa-öböl) környékét. Meglátjuk meddig jutunk el ebben a két hónapban, mert csak a Kimberley szélének az elérése 5 nap vezetésbe kerül. A haza út is 4 nap vezetés, úgyhogy 9 nap csak a kocsiban üléssel fog eltelni reggeltől késő délutánig. De erre szokták mondani, hogy “valamit valamiért”!