Egy közel 4 órás Döme teszt

2015. március 18. szerda by kata_papi

Hosszú hétvégénk volt, mert március 9-én, hétfőn tartották az idei év nagy lóversenyét az Adelaide Cup-ot. Köszönet érte a lovaknak!

Jó lett volna elmenni 3 napra sátorozni valahova, de Papinak nem nagy kedve volt, így maradtunk otthon. Régóta szemeztünk a Saunders Gorge Sanctuary hellyel. Ez egy magánkézben lévő természetvédelmi terület, amolyan menedékhely az állatoknak és növényeknek. Minket inkább a terepjárós része érdekelt. Mivel magánkézben van, ezért kemény 60 dodi a beugró/autó. Na, ez volt a visszatartó erő. Egészen mostanáig.

Úgy döntöttünk, ha már itthon maradtunk, akkor menjünk el és vezessünk végig a 4WD-os részén. Szombaton neki is vágtunk. A hely Adelaide-től 75 km-re az Adelaide Hills keleti lejtőin terül el. A tulajdonos házaspár a kezdetek kezdetén birkát (1200) tenyésztett az 1364 hektáros területen. Aztán 2014 január 17-én jött a bozóttűz és szinte az egész terület leégett. Az állatokat sikerült kimenteni, és a ház is épp hogy megúszta a tüzet. A katasztrófa után úgy döntöttek, nem tartanak többé birkát a területen, hagyják, hogy a természet magához térjen. Ekkor vágtak bele az eco turizmusba, vadkempingező helyet építettek ki, éttermet építettek és kialakítottak egy terepjárós útvonalat. Gizi elmondta, hogy mióta nem foglalkoznak birkákkal az egyetlen pénzforrásuk ez a 60 dolláros bevétel a 4WD-os túrákból és a kempingből van.

Aznap nem mi voltunk az egyedüliek, akik végigmentek rajta, lehettünk vagy tizen.

Aznap nem mi voltunk az egyedüliek, akik végigmentek rajta, lehettünk vagy tizen.

A területen 56 különböző madárfaj, 6 emlős, 7 hüllő és 3 fajta kígyó figyelhető meg, ha szerencsések vagyunk. A növényvilágból 170 különböző őshonos fajt lehet fellelni. Utunk során mi csak kengurukba botlottunk. A növényekből csak kiszáradt sárga füvet láttunk mindenhol és 1-2 fát. A vidék nagyon kopár. Télen, amikor minden harsogó zöld, biztos nagyon szép.

Miután kitöltöttük a papírokat Gizi elmondta, hogy a túra kb 3-3,5 óra hosszú és amikor végeztünk jelentkezzünk le itt az étteremben, nehogy elkezdjenek keresni. Az út egyirányú, így nem kell attól tartani, hogy egy meredek bukkanón valaki szembejön mialatt Döme izomból küzdi fel magát. Tavaly óta 4 választható extra szakasszal bővült az út. Vannak olyanok, akik 6 hetente visszajárnak gyakorolni, és jelezték, hogy legyen benne nehezebb rész is, így bővítették a bejárható szakaszt. Gizi megkérdezte, hogy van-e a terepjárónknak fellépője. Mondtuk, hogy van. Erre ő nem javasolta az extra szakaszokat, mert sok kiálló szikla van, ami letépheti ezt a fellépőt. Helyeslően bólogattunk, hogy igaza van, mi sem szeretnénk ha Dömének baja esne. Kaptunk egy térképszerűséget, amin az útvonal volt feltüntetve, a látnivalók az ABC betűivel jelölve és Gizi rikító sárga filccel kiszínezte a nehéz, kihívásokkal teli választható szakaszokat. Mondanom se kell, hogy a látnivalók egyike sem volt kitáblázva a terepen… Akkor meg minek a “térkép”?! Aztán a választható szakaszok úgy voltak kitáblázva, hogy egy fehér letörölhető táblára, letörölhető (nem alkoholos!) fekete filccel volt felírva, hogy option 1, option 2…. stb.

Valahogy így nézett ki, de ez az olvashatóbb tábla volt.

Valahogy így nézett ki, de ez az olvashatóbb tábla volt.

Hát persze, hogy a felirat teljesen le volt kopva, így az első nehéz szakaszt el is vétettük és egyenesen ráhaladtunk. Gondolkodni se volt időnk, nemhogy választani. Ha tudjuk, valszeg nem megyünk arra. De amikor már rajta vagy nem tudsz visszafordulni. Én be is voltam tojva rendesen, hogy itt valami leszakítja Döme fellépőjét. Szerintem durva volt, és Papi szerint is. Ki kellett szállnom és irányítani kellett Papit, hogy a szikláknál merre tekerje a kormányt. A kocsiból nem látszott semmi. Eszembe jutott a Showder klub egyik jelenete: gyere, gyere, állj! Gyere, állj! Gyere, gyere, gyere, ááállj! Gyere, ááá, gyer, ááá, gyere, állj!

4WD_034WD_044WD_05Volt egy pont, ahol nagyon közel került a szikla és a kerék. Döme egy csúszós, poros, köves meredek lejtőn állt, padlófék, szinte már átlukadt a kocsi alja, úgy nyomta Papi, én kint álltam és a kerék 5 cm-re volt egy nagy, hegyes sziklától. A másik oldalon is sziklák. Hátrafele semmiképp nem lehetett menni, a gravitáció miatt. Ebből az álló helyzetből, azon az emelkedőn tuti nem megy hátra Döme. Ez a 22-es csapdája volt. Annyira megijedtem, hogy fényképezni se mertem. Végül Papi és Döme nagyon ügyesen megoldották, persze az én irányításom nélkül nem sikerült volna. Leizzadtunk. Haladtunk tovább. Elértük a kettes nehézségi szakaszt. Persze ez a tábla is le volt kopva, de már fel voltunk készülve: ha látsz egy fehér táblát felirat nélkül, akkor azon a helyen ágazik el a normális terepút és a nehezített. Tanakodtunk. Majd Papi kinyögte: hát nehogymá kihagyjuk, ha az elsőt lenyomtuk, lenyomjuk ezt is. Az első választható opció egy völgy szakasz volt. Ez a második egy dombra fel, gerincen végig, majd dombról le. A felfele út nem volt vészes. Döme lazán vette az akadályokat. Na de a lefele út!  Meredek, tele kövekkel és nagyon csúszott. Volt úgy, hogy satufék és Döme csúszott tovább, mintha nem fogna a fék. Végül is érthető, 3 tonna egy csúszós lejtőn… Ment magától. Néha ki kellett ugranom, hogy a nagyobb sziklákat, amiket még elbírtam, eldobjam az útból.

4WD_094WD_10

 

"Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg..." a kődobáló kisinas

“Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg…” a kődobáló kisinas

De voltam kapunyitogató kisinas is...

De voltam kapunyitogató kisinas is…

A harmadik és negyedik szakaszokat már csakazértis megcsináltuk, arra hivatkozva, hogyha már az első kettő megvolt, akkor ezek miért maradjanak ki. A harmadik egy nagyon rövid, de nagyon meredek lejtő volt. Szintén ki kellett szállnom, hogy mutassam Papinak merre tekerje a kormányt, hova kell felültetnie a kereket ahhoz, hogy ne akadjon fel. Ezután a kis szakasz után Papi rendesen be volt csokizva, mert azt mondta, hogy belülről olyan érzése volt, hogy mindjárt felborul Döme és lebucskázik a partoldalon. Én kintről csak azt láttam, hogy ide-oda inog, mint egy nagy hintaló. Az utolsó nehézségi szakasznak csak az eleje volt nehéz, mikor a dombra kellett felkaptatni, utána már csak figyelni kellett és nem vagánykodni. Papi csak annyit fűzött hozzá, hogy az, hogy feljutottunk a dombra csak a vak szerencsén múlott és nem biztos, hogy újból feljönne rajta, mert lehet hogy akkor már nem lenne szerencsénk.

Útközben van egy régi rézbánya, két nagy függőleges aknával. Egy kb 20 m hosszú aranybánya a hegy gyomrába vájva. Rengeteg kenguru. Egy eredeti 1890-ben épült kőkerítés véges végig a birtok határán. Ezt a kerítést skót bevándorlók építették anno és egy fontot kaptak egy lánc hosszúságú kerítés szakaszért.

4WD_06     4WD_07

Az aranybánya medvéje…

A rézbánya aknája

A rézbánya aknája

Gyorsan utánanéztem ennek a régi hosszmértéknek, mert fogalmam sem volt, hogy ez most sok vagy kevés. Bár a kerítés minőségét és a munka nehézségét elnézve igencsak alul voltak fizetve.

Hogy ne legyen egyszerű kétféle láncmértékegység van: a Gunter és a Ramden. A Gunter angol találmány, a Ramden-t pedig az USA használta. Hogy amerikának mindig ki kell lógni a sorból?! Egy Gunter lánc = 20,11 méter, egy Ramden lánc = 30,48 méter. A Gunter lácmértéket 1620-ban az angol Edmund Gunter fejlesztette ki, jóval a teodolitok (földmérési műszerek) megjelenése előtt. Egészen az 1900-as évekig használták, mikor is megjelentek az acél mérőszalagok. A Gunter lánc 100 vas láncszemből áll, mindegyik szem 7.92 hüvelyk hosszú (egy hüvelyk = 2,54 cm). Szóval 7,92*2,54*100 = 2011,68 cm azaz 20,11 méter. Ma is tanultam valamit…! Lehet hogy nekem, mint földmérőnek illet volna emlékeznem erre a láncos dologra, de az a fránya Alzheimer…. Meg kellett kugliznom a neten. De most már mindenkinek világos, ugye?

A kőkerítés gyönyörű volt. Nyíl egyenesen haladt keresztül dombokon, völgyeken. Sehol egy kacska. Ráadásul tapasztás nélküli kerítés. A kövek átfedésben vannak rakva, semmi cementáló anyag.

4WD_18

4WD_13     4WD_14

A nyílegyenes kőkerítés

4WD_15Az út 24 km hosszú az extra kitérőkkel együtt és nekünk 3 óra 45 perc alatt sikerült levezetni. Igaz 1-2 helyen megálltunk nézelődni.

Aki tesztelni szeretné magát terepen, az válassza ezt a pályát. Közel van Adelaide-hez szinte minden technikát lehet gyakorolni, kivéve a homokos terepet. Esős időszakban még víz is lehet a völgyekben.

Célkeresztben...

Célkeresztben…

Annyit azért még hozzátennék, hogy a fényképek nem adják vissza a terep nehézségét, ahhoz ott kell lenni és tapasztalni.

Kata


3 hozzászólás »

  1. Dobos Zoltán szerint:

    Hajrá Döme/Kata/Papi…! Kb. ezzel a hangulattal olvastam a postot 🙂
    Akárhogyan is, de megint klassz túrát tettetek, jó volt olvasni/nézni.
    Azt a bizonyos kerítés – nem véletlenül, hiszem mint írtad skótok készítették – ismerős látvány. Itt Angliában nagyon sok hasonlót látunk az út melletti legelőkön, bár nyilván jóval rövidebbek, és lényegesen kisebb területet zárnak be velük. Itt is a birtokhatárokat jelölik, s ma is felhasználják őket az állatok elkóborlásának megelőzésére. Ugyanúgy nem használtak a kövek rögzítéséhez habarcsot, ugyanúgy lapos kövekből van építve, a tetején egy – kissé ferdén – élére állított sorral. Hiába, a közös gyökerek…

  2. Zoli szerint:

    Hiába no, valaki megint nyitva hagyta a kaput!
    Akinek nincs gondja, megpróbál keresni. 🙂

  3. Lackó szerint:

    Nekem a kapunyitogatásról mindig az Istenek a fejükre estek jut eszembe 🙂 Itt is csinálhattátok volna úgy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.