Egyéb

Fociról újra

Igen, újra a fociról lesz szó, na meg arról is, hogy mennyire kicsi is a világ. Már megint. 🙂

Katám munkahelyén van egy fiatal srác Nick, aki amolyan amatőrnek nevezhető módon, de mégiscsak rúgja a bőrt. S nem is akármilyen csapatban, hanem a Budapest Soccer Club-ban. Kezd érdekes lenni, ugye?!

Az Adelaide-i Budapest Soccer Club sokéves múltra tekint vissza, anno magyarok alapították, s még mindig jónéhány honfitársunk jár rendszeresen a szerda esti edzésekre, majd a szombati meccsekre. A klubot Marci, egy ’58-ban ideérkezett úriember vezeti, s akinek szintén Marci nevezetű fia is itt focizik. Ő már itt született, de sokat ért és picit beszél is magyarul.

Szóval, Nick egyszer azt kérdezte Katámtól, hogy nekem lenne-e kedvem betársulni a csapathoz, mert bárkit szívesen látnak. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy rajongója ennek a sportágnak, gondoltam egyszer elmegyünk megnézni egy edzést, mert nem akartuk megbántani Nicket, olyan lelkes volt.

Így aztán egyik szerda este felkerekedtünk, s kinéztünk a pályára. Teljesen szokványos hely volt, gyeppel, öltözővel és büfével, ahol idősebb Marci árulja a sört annak a néhány hűséges magyar és nem magyar szurkolónak, akik majd minden edzésen ott vannak a pálya szélén. Itták a folyékony kenyeret, köpködték a szotyit, na meg persze kritizálták az éppen pályán lévőket, hiszen ők mindig, mindent jobban tudnak a kispad mellől. Tisztára mintha otthon lettünk volna egy Sárisáp-Annavölgy barátságos meccsen. 🙂

Már éppen indulófélben voltunk, amikor Marci odajött hozzánk, üdvözölt minket, meg az ilyenkor szokásos dolgok. Kik vagyunk, mikor jöttünk stb. Kedves volt, látszott rajta, hogy élvezi az „idegenekkel” való társalgást. Új hús, új téma, nem csak a szokásos dolgok. Közben vége lett az edzésnek és az eddig a kapuban álló egyáltalán nem fiatal bácsika is odaköszönt nekünk, hogy szevasztok… 🙂

Szóval jól elvoltunk, mikor Marci nekem szegezte a kérdést, hogy szeretem-e a focit, focizok-e? Mondtam neki, hogy az azért túlzás, de apukám és nagybátyám is remek kapus volt annak idején egy vidéki csapatban. Itt egy pillanat szünetet tartottam, mert pontosan akartam fogalmazni a helyet illetően, hiszen akkor még nem tudhattam…

Mondom neki, hogy a VISCOSA-ban játszottak Nyergesújfalun, ami egy kis Komárom megyei település a Duna partján bla-bla-bla. Rám nézett összehúzott szemekkel, s láttam, hogy marhára járnak az agytekervényei, majd pár másodperc csend után megállt bennem a szusz, mert így folytatta: ” nem kell magyaráznod, én is nyergesi vagyok!” Paff!

Ezek után az is kiderült, hogy az ő testvére együtt focizott apukámmal, nagybátyámmal, s persze Marci is ismeri őket. Újból szembesülhettünk azzal, hogy milyen kicsi is a világ. S jól vigyázz, mert sosem tudhatod, hogy ki mellett állsz!

Mindenesetre bárki bármit is mond, azért ez egy igazán különleges pillanat volt. 🙂

Papi

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük