Horgászbottal sirályra

Jött egy körlevél a görög munkatársunktól, akit ráadásul még kedvelünk is, hogy horgászatot tervez. Jó pár héttel korábban kezdte a szervezést, de mi kivártunk és csak az utólsó pillanatban kérdeztük meg, kik jeleztek vissza, hogy mennének. Négy nevet mondott. Többre számítottunk, de örültünk, hogy nem tömeges kimozdulás lesz. Átgondoltuk, aludtunk rá egyet és mondtuk, hogy mi is csatlakoznánk. Nagy volt az öröm, nem is értettük miért újjonganak. Mikor más is érdeklődött a görögnél a résztvevőkről, akkor hallottuk meg fél füllel, hogy jön  Aladár, Béla, Géza, Józsi majd azzal zárta, hogy és képzeld a „Kate and Peter” is ott lesznek.

A lógatók csapata végül így 6 fősre dagadt: a görög, a főnökünk, a számítástechnikus, a képfeldolgozó srác és mi ketten. Főnökünk nagy sporthorgász. Imád horgászni, minden alkalmat megragad. A halat viszont utálja, egy falatot se tudna megenni. Annyira be volt zsongva, hogy ő és a számtech-es srác már péntek reggel lementek lakókocsival és vasárnap gurultak csak vissza. A görög szombaton hajnalban ment le és a másik sráccal egy kabint béreltek, hogy még vasárnap hajnalban is tudjanak lógatni. Mi meg, akik inkább a kirándulás/kimozdulás miatt mentünk, szombat korán reggel indultunk és még aznap késő este visszavezettünk. Tudtuk, hogy mólóról horgászni nem nagy élmény. Többször próbáltuk, sose fogtunk semmit. Mint ahogy most sem. Mólóról kisebb halakat és tintahalat lehet csak fogni. A tintahalat mi meg nem igazán esszük meg. Azt se tudjuk, hogy kell megpucolni.

A terv az volt, hogy lent találkozunk és mindenki hozza a sütögetnivalóját vacsira, amit a főnök fog meggrillezni. Aztán mindent bedobunk a közösbe és együtt esszük meg. Közös vacsi, közös sörözés, közös dumálás.

Gyönyörű időt sikerült kifogni azon a hétvégén. Tűzött a nap, viszont erős szél volt. A mólón még jobban fújt a szél. Fázott is mindenki, mint a kutya. Mindent magunkra vettünk. Bundi pulcsi, téli sapka. Viszont nálam egyvalami kimaradt. Bekentem-e magam naptejjel? Aki azt tippelte, hogy nem, az nyert. Arra hivatkozva, hogy háttal ülök a napnak, az arcom árnyékban van és különben is nem szereti az arcom a zsíros naptejet nem kentem be magam. Ráadásul fújt a szél, esélyem se volt érezni, hogy ég a pofám. Nagy hiba. Mindig kenjük be magunkat. Még akkor is, ha felhős az idő. Én nemrég tudtam meg, hogy leginkább az UV égeti meg a bőrt, ami ugye felhőn keresztül is „átsugároz”. A szél fújt, a víz visszaverte a napsugarakat és az UV meg sugárzott. Meg is lett az eredménye. Másnap papírzacskóval a fejemen mertem csak megjelenni.

A horgászás döcögősen indult. Senki sem brillírozott. Mikor odaértünk főnökünk kifogott egy pici, szép csíkos halat, vagyis Papi fogta ki. Több bottal „játszott” a főnök és mikor Papi elhaladt az egyik botja mellett az bejelzett, hogy kapás van, Papi meg berántotta. Kifogtak egy mérgező halat, amit a görög egyből megölt és úgy dobta vissza a vízbe, mondván hogy ez a hal egy kártevő hal, káros a vízi élővilágra. Amúgy szép kis gömbhal volt. Sajnáltam nagyon.  Főleg, mikor utánajártam, hogy kiféle-miféle jószág is ez. Ha ezt akkor tudom, nem hagyom hogy kivégezzék.

Jöjjön egy kis tengerbiológia: a gömbhalaknak kb 100 változata létezik a világ tengereiben. Izgatott állapotban két-háromszorosára fújják fel magukat vízzel, hogy elijesszék a támadót. Amit kifogtunk emberre nem mérgező, de ha a partra vetett tetemet egy kutyus megeszi, akkor beteg lehet tőle. Vannak viszont nagyon mérgező fajtái is.

Biztos mindenki hallotta már azt a szót, hogy fugu. Hívhatnánk japán rulettnek is. A fugu japánul gömbhalat jelent, de a mérgező gömbhalak legmérgezőbbikéből készült ételt is fugunak nevezik. Egy gömbhal testében egy aszpirinnyi mennyiségű méreg található, amely több mint 30 embert képes megölni. Mérge 275-ször halálosabb a cianidnál és ellenméreg nincs. A fugu a japánoknál olyan, mint nálunk a szarvasgomba, vagy az oroszoknál az albínó beluga kaviár. Ínyencségnek számít. Egy fugu 12-30 000 ft, de a rendkívűl népszerű tigrisfuguért 50 000 ft-ot is hajlandóak fizetni. Amikor fugu húst eszel, életedet a szakács kezébe adod. Tíz évig kell gyakorolni, mire valakiből fuguséf lesz.

Körülbelül tíz éve furcsa, két méter átmérőjű, díszes „homok-köröket” fedeztek fel 25 méteres mélységben a tenger fenekén. A furcsa ábra készítője egy kis gömbhal volt. A mindössze néhány centiméter hosszúságú állat fáradhatatlanul éjjel-nappal dolgozik az alkotásán. Egyetlen szerszáma az uszonya. A többi viszont rejtély: hogyan tud tökéletes kört és szabályos barázdákat alkotni? A körök párzási célra épülnek, amit a gömbhal kagylókkal, kavicsokkal díszít fel. A nőstény gömbhal a sötét tengerfenéken az alakzaton keresztül jut el a hím gömbhalhoz. Az alakzatban található kiugrások, gerincek és barázdák semlegesítik az áramlatokat és így védik az ikrákat. Mi meg elpusztítottunk egy ilyen zseni halat.

Itt van egy link, ahol egy 3 perces videóban lencsevégre kapták az alkotót: Mystery Puffer fish makes Wonder Love Circle!!! – Bing video

A szerencse továbbra se szegődött a fiúk mellé, nem igazán fogott senki semmit. A görög átállt tintahalra, ami azt jelentette, hogy a sima horgot lecserélte egy brutál, gyilkos tintahal horogra. A hideg kiráz, mikor meglátom azt a gyilkos eszközt.

A csere közben pici baleset is történt. Húzta ki a horgot, ami belegabalyodott Papi bedobott damiljába. Mivel én semmit nem csináltam, csak a könyvemet olvastam, úgy gondoltam segítek neki a kibogozásban. Tartottam a szétválasztott damilokat, a görög meg túl gyorsan húzta felfelé és nem figyelt arra, milyen magasan jár a horog. Farkasüvöltés! Ez tőlem jött. Cseppet hangosan jeleztem neki, hogy ember! Belerántottad a horgot a mutatóujjamba! Ha tovább húzod, akkor nagyon mélyre fog belemenni!

Na ezt a helyzetre valló tekintettel nehéz lett volna elmondani, ráadásul mindezt angolul. Gyorsan kellett cselekednem. Ezt egy üvöltéssel kiváltottam, amit még a parton is hallottak az emberek. A csapat feküdt a röhögéstől. A főnököm a következő két hétben úgy jött be dolgozni, hogy egy hasonló üvöltéssel köszönt minden reggel és sajnálatát fejezte ki, hogy nem vette videóra. Én viszont a lelki szemeim előtt láttam és tudtam hogy egy horgot nem olyan egyszerű kihúzni. Szerencsére nem ment mélyre és csak kicsit vérzett. A horog rozsdás volt és ki tudja milyen állatok szájában fordult már meg, ezért a kovid miatt szinte alapfelszerelésnek számító „szublimáló zselét” beledörzsöltem, hogy megölje a gonosz baktériumokat. Nem kell aggódni még megvan a mutatóujjam. Végül aztán csak sikerült a horog csere, amivel aztán sokkal eredményesebb volt.

Később Papi vérszemet kapott és ő is átállt tintahalra, mondván ha fog egyet, akkor azt majd odaadja a görögnek. De nem fogott semmit. Egyszer csak egy nagy sirály (nem a snassz kis fehérek, hanem valami barnástollú) úgy gondolta, ha közel repked a horgászokhoz lehet elépottyan egy potyafalat. Többször csinált berepülést, míg nem az egyik ilyen manőver alkalmával bele nem akadt Papi damiljába, s nem nagyon sikerült kiszabadulnia.

Káromkodtunk egyet, most mi lesz. Egy magas mólóról nem olyan egyszerű bármit is ügyködni. A kifogott hal felhúzása is nehézkes, hát még valami kiszabadítása, ami lent van a mélyben és nem lehet a közelébe menni. Papi lassan elkezdte felcsévélni a damilt, hogy közelebb húzza a sirályt a mólóhoz, hogy majd a létrán lemászva, akrobata mozdulatokkal fél kézzel valahogy kiszabadítsa a madarat. A sirály vergődött. Retteget. Papi csévélt. A gond az volt, hogy ahogy csévélte felfelé a damilt a tintahal horog egyre közelebb került a vízfelszínhez. Félő volt, hogy most meg a sokágú, gyilkos horog fog beleakadni a vergődő sirály lábába és akkor itt a vég, a sirály nem fog szabadulni. Papi tekert, sirály egyre közelebb került a létrához. A görög átvette a botot, Papi lassan elindult lefelé a létrán. Ezt látván a sirály még jobban pánikolt és csapkodott. Körülbelül fél úton lehetett Papi, a sirály meg 3 méterre tőle, mikor a kétségbeesett csapkodás következtében kiszabadult és huss elrepült. Mindenki fellélegzett.

A napot 5 tintahallal, 8 gyönyörű, kékuszonyos rákkal (mert a horgászbotok mellett  még 2 rákászhálót is be-bedobáltunk) és 2 mini lazaccal (amit vissza kellett dobni a mérete miatt) zárták a fiúk.

Este hat körül összecuccoltunk és elmentünk a kempingbe, ahol a fiúk tanyát vertek. Mindenki bedobta a közösbe, amit hozott. Még szerencse, hogy több saslikot csináltunk, de még így is nekem épp, hogy maradt egy darab. Mindenki odáig volt a ráhúzott és bepácolt csirkecsöcsért, na meg a magyar csabai kolbászért. Kétpofára tömték. Sőt kérték, hogy vegyünk nekik ilyen kolbászt. Nem csodáloztunk, hogy ízlett nekik. Azt a sok sz@rt, amit itt kolbász címen árulnak…

Este tízig csevegtünk, majd mindenki visszavonult. Mi meg szép lassan hazacsorogtunk. Éjfél előtt értünk haza.

Oldalak: 1 2