Egyéb

Munkával töltött első hetem

Túl vagyok az első munkával töltött hetemen. Érdekes, változatos, fárasztó és van még mit tanulnom. Most úgy látom, jó hogy ez mellett döntöttem, mert itt ugyan a létra alján vagyok, viszont megtanulom az ausztrál földmérési szokásokat, jelrendszereket, kódokat, programokat stb… Biztos vagyok benne, hogyha a végzettségemnek megfelelő szintű szakmai munkát kerestem volna, nem tudtam volna csinálni, mert azt se tudom, hogyan épül fel egy földmérési projekt Ausztráliában.

A munkatársaim (és a főnökség) is nagyon kedves. Az első napomon (kedden, mert hétfő munkaszüneti nap volt) irodai munkán voltam. Délelőtt a szokásos belépési procedúra, halom papírmunka, formanyomtatvány. Délután mutogattak nekem olyan helyszínrajzokat amiket a terepi felmérés során csinálnak. Majd egy kicsit AutoCAD-ezhettem. Adtak egy sima ingatlan megosztást, hogy ezt szerkesszem meg a helyszínrajz alapján CAD-ben. Na itt is akkora kupleráj van az AutoCAD fájlok között, mint otthon. Hihetetlen. Semmi nem passzol semmivel. Semmi nincs ugyanabban a koordináta rendszerben. (ment a „szarpofozás” felsőfokon)

Szerda-csütörtök-péntekre beosztottak terepi munkára. Egy új elkerülő express utat épít a kormány északon, mert túl sok „kami” megy keresztül a városon. (tiszta M0-ás hangulatom volt) Persze a helyikek mérgesek, mert keveset fizet nekik a kormány (mondják ők, a másik fél álláspontját még nem tudom), ez is olyan mint otthon. 🙂 Szóval ennek az útnak a környezetét mértük fel. Kétféle műszert használtunk: első nap Trimble robotikus mérőműszert, másnap GPS-t, harmadnap megint a robotikust.

Kérdezem a fiúkat (Roy és Phil) első terepi napomon, hogy amióta dolgoznak (Phil 22 éve, Roy 10 éve) találkoztak-e veszélyes-mérgező kígyóval, pókkal stb… Mert ugye a mérés árkon-bokron keresztül megy. Mindketten mondták, hogy ők még eddig eggyel sem találkoztak. Csak Roy látott egyet messziről, amint menekül, mert azért az állat sem hülye, ha lehet elmenekül. Kicsit megnyugodtam. Másnap délelőtt csináljuk a GPS-es felmérést és mi van tőlünk fél méterre? Egy „brown snake” halálos mérgű kígyó. Íme egy olyan:

A srácok nem hittek a szemüknek! De ezzel még nincs vége, aznap délután a környéken beszélgettünk egy helyi lakossal, aki épp költözésben volt, mert a kormány kifizette már neki a jussát (az egész háza le lesz dózerolva). Másnap a szembeszomszéd érzett késztetést arra, hogy beszélgessen velünk. Ő mondta, hogy képzeljük el a szomszédja (akivel előző nap társalogtunk) épp pakolgatta a vasakat a háza mellett, amikor a vasak közül előbukkant egy „brown snake”, a kutyája odaugrott, a kígyó megmarta, a kutyus pedig megdöglött. A fiúk teljesen készek voltak, még a főnökség is ledöbbent a péntek délutáni „sörözésen” (amit a főnök áll) amikor elmeséltük. Amúgy köszönöm szépen jól vagyok. Csak a bajt hozom rájuk! 🙂

A terepi munka eddig tetszik, friss levegőn van az ember. Néha fárasztó, mert van olyan amikor 36 fokban kell mérni egész nap. Ilyenkor minden erőmet kiszívja a Nap és félhulla állapotban érek haza. Meglátjuk mit hoz a jövő. A próbaidőm június 13-án jár le, ha úgy döntenek, hogy megfelelő vagyok nekik, akkor maradok egy darabig és gyűjtögetem az Ausztrál munkatapasztalatot.

A korábban említett „CAD rajzoló” állással kapcsolatban is jelentkeztek. Írtam hogy voltam náluk egy megbeszélésen és kérték hogy postázzak (mert én hülye elfelejtettem magammal vinni prezentációt) 1-2 munkát, amit CAD-ben csináltam. Mondták, hogy megnézik az anyagot és ha megfelel, akkor behívnak egy második „szemlére” ahol megbeszéljük a piszkos anyagiakat. Na a múlt héten, amikor már javában a terepen ütöttük el az időt, hívtak, hogy akkor megfelelt nekik az anyag és menjek be pénteken. Szépen megköszöntem a lehetőséget és mondtam, hogy már elkezdtem dolgozni egy másik cégnél.

Röviden ennyi.

Üdv: Kata

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük