Tasmánia – Befejezés

2016. november 16. szerda by kata_papi

A Cradle Mountain Nemzeti Park után északnak vettük az irányt. Már 23 napja úton voltunk és a sziget nyugati-északnyugati felén még mindig tombolt a bozóttűz. Vastag füstben vezettünk végig. Megálltunk ugyan a Waratah vízesésnél, de a füst miatt nem sokat láttunk belőle, ezért továbbálltunk és inkább Wynyard tengerparti városka körül ütöttük el az időt. Lesétáltunk az ősmaradványokban gazdag tengerpartra. Itt jó sokat elidőztünk. Minden egyes sziklát alaposan átvizsgáltunk. :)) Többnyire megkövesedett kagylóktól, csigáktól hemzsegtek, de azért találtunk egy-két különlegességet is.

A Viktória állambeli Wilson Promontory Nemzeti Parkban látott narancssárga “bonbon” zselé után itt zöld “zselés bonbonokat” láttunk. Kiváncsiak lennénk rá, hogy dagálykor ezek is kinyílnak-e úgy, mint narancssárga társaik. Sajnos apálykor voltunk ott, így ha valaki látott már ilyet, az jelezze, hogy mik is ezek. Innen egy kőhajításnyira van Table Cape, ami egy 12 millió éves, 180 méter magas vulkáni plató maradványa. Elsétáltunk a világító toronyhoz és megálltunk a tulipán farmoknál is, de mivel a nyár végét tapostuk, elmaradt a Hollandiából jól ismert színkavalkád, csak egy-két kósza virágot láttnk. Aki szeretne a színes tulipánok között sétálni, az tavasszal látogasson el ide. Amúgy, nem meglepő módon a tulipámhagymákat Hollandiából importálják.

Későre járt, gyorsan levezettünk Stanley-ig, ahol az eső miatt kabint béreltünk. Még szerencse, hogy volt szabad. A bozóttűz miatt a több száz idevezényelt tűzoltót ebben a városkában szállásolták el. A szervezők viszont gondoltak a turistákra is, ezért a tűzoltóknak egy sátorfalut állítottak fel a focipályán. Másnap felsétáltunk a The Nut-ra, ami nem más, mint egy 13 millió éve megkövesedett vulkáni krátertó. A magma felnyomult a kürtön, de nem tört ki. Kihült, majd az évmilliók során az erózió lekoptatta a külső, puhább rétegeket. Nevét a mende-monda szerint onnan kapta, hogy amikor 1892-ben hullámtörő gátat akartak építeni a vulkáni hegy tőszomszédságában, akkor dinamittal telepakolták a vulkáni dugó oldalát, hogy onnan csípjenek le egy kis kőzetet a munkálatokhoz. Robbantottak és egyetlen egy szikla sem szakadt ki a vulkán oldalából. A bámészkodó tömeg meg szinte egyszerre mondta: “hard nut to crack” ( ez valami olyasmit jelent, hogy: kemény dió megrepeszteni). Matthew Flinders a híres navigátor, térképész és felfedező 1798-ban a karácsonyi tortához hasonlította a formája miatt. A 143 méter magas vulkáni dombra felvonóval vagy gyalog lehet feljutni. Mi felsétáltunk, nem vészes, de nagyon meredek, a tetején borzasztóan fúj a szél. Érdemes körbesétálni a peremet is, mert gyönyörű a kilátás az öblökre. A vulkáni sziklát majdnem teljesen víz veszi körül, csak egy keskeny földnyelvvel kapcsolódik a szigethez. A városka szép, rengeteg régi történelmi épülettel. Isteni sültpaprika krémlevessel zártuk a városnézést.

Fossil Beach

Fossil Beach

A zöld zselé...

A zöld zselé…

The Nut, az internetről leszedve, hogy teljes pompájában is lássátok

The Nut, az internetről leszedve, hogy teljes pompájában is lássátok

The Nut, ahogy mi láttuk

The Nut, ahogy mi láttuk

The Nut tetején Papit majdnem felkapta a szél. De csak azért, mert "ropi"... :))

The Nut tetején Papit majdnem felkapta a szél. De csak azért, mert “ropi”… :))

The Nut egyik öble

The Nut egyik öble

A Rocky Cape Nemzeti Park előtt tettünk egy 27 kilóméteres kitérőt a Dip vízeséshez. Vagyis csak tettünk volna, mert 20 kilóméter után útzárba ütköztünk. Bozóttűz. Nem lehetett volna ezt a táblát az elágazás elejére kitenni?! Csak mert akkor nem autózunk volna be egy zsákutcába 20 kilómétert, hogy 7 kilóméterrel a cél előtt visszafordítsanak. Amúgy ez lett volna az egyik legszebb bazaltorgonás vízesés. Szipogtam is rendesen, hogy nem tudtuk megnézni. A Rocky Cape Nemzeti Parkba csak azért ugrottunk be, mert útba esett. Két tengerparti részt kerestünk fel. A Sister Beach maga volt a paradicsom. Gyönyörű, tiszta homokos part, kis vityillókkal. El tudnánk itt csövezni a nyugdíjas éveinkben. Estére egy kis tengerparti kempingben nyitottunk sátrat. SzomszédGizi nagyon beszédes volt. Kérdezte merre jártunk, aztán már egyből mondta is, hogy ők merre voltak. Melegen ajánlotta Gunns Plains barlangot. Állítólag nagyon szép. Majd pár perc múlva újból odajött és mivel nekik volt TV a lakókocsijukban, ezért úgy érezte tájékoztatnia kell, hogy a Cradle Mountain parkban hó esett. Ők ugyanis másnap oda tartottak. Mi meg szerencsésnek éreztük magunkat, hogy két nappal ezelőtt szikrázó napsütésben tudtuk megmászni a csúcsot. Biztos szép lehet hóban is, de akkor tuti lehetetlen megmászni.

Sister Beach

Sister Beach

Utolsó előtti napunk Tasmániában. Mára meg holnapra már csak helyben, a kompkikötőhöz közeli, lötyögős dolgokat terveztünk. Semmi messzire autózás, nehogy lekéssük a kompot. Megnéztük a Guide vízesést, ami szintén bazaltorgonákról zúdul alá. Télen a csapadékosabb időszakban biztos vadabb, most épp csak csordogált. A hatszögletű bazaltorgonák viszont érdekesek voltak. Rengetegszer láttam már ilyet, de mindig le tud nyűgözni a természet. Végül úgy döntöttünk csak megnézzük azt a barlangot, amit Gizi ajánlott. Nem csalódtunk. Tényleg nagyon szép volt. Ráadásul kifogtunk egy nagyon vicces túravezetőt. Élmény volt hallgatni, ahogy beszélt. A barlang tele volt óriási cseppkőzászlókkal. TúravezetőJózsi azt mondta, hogy őt a bacon-re emlékezteti. És tényleg úgy néz ki, mint egy vékonyra szelt szalonna darab. A nap végére hagytuk a Leven kanyont, de előtte még egy gyors sétával megnéztük a 25 méter magas Preston vízesést.

Guide Waterfalls

Guide Waterfalls

Az "esküvői torta" nevű cseppkőképződmény

Az “esküvői torta” nevű cseppkőképződmény

Cseppkő-zászló

Cseppkőzászló

A Leven kanyon egy nagyon-nagyon mély kanyon. Na jó, nem az amerikai Grand Canyon, de a mi – Amerikában még nem járt szemünknek – nagyon mély. Két kilátót is építettek a peremére, ahonnan jól belátni a vidéket. Érdemes a teljes körtúrát lesétálni, ami kb 1 óra, bámészkodással másfél. Kivételesen az óramutató járásával megegyezően csináltuk meg a kört, mert a térképről úgy olvastuk le, hogy a két kilátó között van egy “nem csekély” szintemelkedés és mi jobban szeretjük a meredek részt felfelé tartva megtenni . A két kilátó külön-külön is meglátogatható. Az alacsonyabban fekvő fél órás oda-vissza sétával, a magasabban lévő 20 perces oda-vissza gyaloglással érhető el. Az alacsonyabban lévő (Edge Lookout) kilátó is magasan van a kanyon oldalában, na de a másik (Cruickshanks Lookout) már fent van az égben. Egy kis légypiszoknak tűnik az alsóból nézve. A brossúra szerint 697 lépcső van a két kilátó között és a fenti 275 méterre van a folyó szintjétől. Én 704 lépcsőfokot számoltam. Vagy a brossúra téved vagy én kerültem oxigénhiányos állapotba… :) Tériszonyosok kapaszkodjanak és csak fél szemmel kukucskáljanak le. Van egy a patak szintjén haladó túraút is az Ördög Könyöke nevű helyig, de sajnos későre járt, így kénytelenek voltunk azt kihagyni.

Leven kanyon alsó kilátója

Leven kanyon alsó kilátója

Az utolsó éjszakát kényelmesen szerettük volna eltölteni. Nem akartuk pakolászással elcseszni az időt, ezért Latrobe városkában foglaltunk kabint.Hogy miért ott? Mert ezt a város gyakran nevezik úgy, hogy a “Kacsacsőrű emlősök fővárosa”. Igen, igen és igen. Itt (is) lehet látni vadonban élő példányokat ha kitartóak és szerencsések vagyunk. Papi azt mondta, hogy nem mehetünk el úgy Tasmániából, hogy ne lássunk Platypust. Van itt kacsacsőrű emlős bemutató központ, egy nagy kacsacsőrű emlős szoborral. Korábban már írtam az Ausztráliában fellelhető “nagy” dolgokról, na ez a szobor benne van ebben a listában. Szerveznek fizetős les-túrákat is.

A kempingesJózsit kikérdeztük, hogz hol lehet a legnagyobb eséllyel kacsacsőrűt látni, mert nem akartunk befizetni ilyen tömegőrületre. Józsi mondta, hogy a Warrawee Forest Reserve-ben napnyugtakor vagy napkeltekor van a legnagyobb esélyünk. Többek között ezért is foglaltunk be kabint éjszakára, mert mi a napnyugtai időpontra szavaztunk és nem tudtuk mikor érünk vissza. Sötétben meg nem szerettünk volna molyolni a sátornyitással. Odaautóztunk és kerestünk egy alkalmas Platypustól “hemzsegő” helyet. Külön váltunk, hogy legalább az egyikünknek hátha szerencséje lesz. Több mint két órát vártunk csendben, mire Papi megpillantotta egyet. Ő volt a szerencsésebb. A Platypus egészen közel volt, kiúszott a partra. Még össze is néztek és videókat is sikerült felvennie, amik innen megtekinthetőek: Platypus 1, Platypus 2, Platypus 3.  Én kicsit messzebb, bent a tóban láttam többet, közelről sajnos nem, csak Papi videóján. Félénk egy állat. Nagyon csöndben kell lenni, semmi hirtelen mozdulat. A legapróbb neszre alábukik a víz alá. Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, egy élmény volt. :)

Kacsacsőrű emlős (Platypus)

Kacsacsőrű emlős (Platypus)

Másnap reggel a városka pékségében ücsörögtük, majszoltuk a reggelit. Egyszercsak Papi felkiállt: Te, az ott nem a ház-ikerszomszédunk a két kislánnyal? Azt tudni kell, hogy elutazásunk előtt derült ki, hogy a gyerekes szomszédunk visszaköltözik Queensland államba. Suskus volt az egész dolog körül és a család is nagyon furcsa volt. De az tény, hogy ők voltak, az autójukat is megismertük és a rendszámtábla már tasmáni volt.  ??!! Akkor hogy is van ez, hogy Queensland-be mentek vissza??!! Kamu. Na mindegy. Elnézést a kitérő miatt, csak ledöbbentünk, hogy már megint milyen kicsi a világ.

Szóval ma este 19:30 indul a kompunk vissza Ausztráliába. Viszont addig is van majdnem egy egész napunk! Igaz? Semmi henyélés! Elmentünk a Mole Creek Karst Nemzeti Parkba, ahol közel 200 karszt barlang van, amiből kettőt megnyitottak a nagyközönség számára. A King Solomons és a Marakoopa barlangok közül lehet választani. Egyik sem túl nagy. A King Solomons egy száraz barlang, a Marakoopa-ban van egy földalatti patak, és olyan világító kukacok, mint amilyeneket Új-Zélandon láttunk, illetve az óriás barlangi pók. Nem volt kétség afelől, hogy mi a több látnivalóval kecsegtető Marakoopa barlangot választottuk. Bár ki tudja, lehet, hogy a másik jobb lett volna, mert nagyot csalódtunk ebben.

A túravezető kritikán aluli volt. Alig mesélt a barlangról. A csoport elején haladó hölggyel volt folyton elfoglalva, aki Dániából jött. Már majdnem kiértünk (sőt a csoport eleje már kint is volt a barlangból), mikor Papi megkérdezte, hogy akkor hol van a “beharangozott” barlangi pók. Erre Józsi: ja, hogy látni szeretné? Hát mire gondoltál Bélám??!! Odavitt minket és a zseblámpájával rávilágított egy igencsak méretes pókra. Azt hiszem össze is fosnám magam, ha a sötét barlangban beleakadnék ennek a hálójába. Nagy volt. Nagyon nagy. És attól volt ijesztő, hogy úgy nézett ki, mint egy Fekete Özvegy vagy az ausztrál Red Back pók. A mérete viszont vetekedett egy Huntsman pókéval. A Huntsman és a Tarantula/Madár pókók óriásiak, de mivel vastag bolyhos a lábuk/testük nem annyira félelmetesek. Ezzel szemben ennek a barlangi póknak hosszú, vékony fekete lába van. Mondom, hasonló, mint a Fekete Özvegy és az itteni Golden Orb-Weaver pók keveréke. Brrrr. Papinak mondtam, hogy tegye oda az ujját méretaránynak. Nem is értem miért nem sikerült neki közel tennie. A kép nem lett valami jó, mert sötét volt és Józsi rángatta a zseblámpát. Ez a pókfaj csak Tasmániában él, de vannak rokonai Csillében és Argentínában. A teste 1-2 cm, a lábai akár a 18 cm hosszúságot is elérhetik. Mondtam, hogy nagy.

A barlangi pók. Kicsit homályos, de a miénk...

A barlangi pók. Kicsit homályos, de a miénk…

Egy profibb kép az internetről, hogy jobban szemügyre lehessen venni

Egy profibb kép az internetről, hogy jobban szemügyre lehessen venni. Itt Józsi bácsi bátrabb volt… :D

Egy jó dolgot viszont elkottyantott Józsi a Cathedral teremben, ami egy 40 méter magas föld alatti terem. Mégpedig azt, hogy ez a 40 méteres terem kismiska ahhoz képest, ami a Kubla Khan barlangban van, innen nem messze. Felcsillant a szemem és nyikorogtak rendesen a fogaskerekek az agyamban, hogy miért is nem tudtam erről és miért is nem abban a barlangban vagyunk mi most. Aztán folytatta Józsi: abban a barlanban a legnagyobb terem, akkora, mint a melbournei krikett dóm. Sajnos a barlang nem látogatható. Nincs kiépítve, de bízik benne (mi is! mi is!), hogy hamarosan megnyitják a nagyközönség számára is. Egyenlőre évente 72 képzett barlangász mehet le és a túra maga több mint 12 órás. Állítólag nagyon szép képződmények vannak lent. Hajdanán, megboldogult lánykoromban sokat barlangásztam. Néha hiányzik. Ha nemcsak hivatásos barlangászokat engednének le, hanem szerveznének fizetős kúszó-mászó-dagonyázó túrát is, mi biztos az elsők között jelentkeznénk rá.

Kubla Khan barlang

Kubla Khan barlang (Photo: Mr Wools-Cobb, aki 16 órát töltött a barlangban azzal, hogy a nemzetközi fotócsapatot kísérgesse és közben ő is lőtt egy-két képet)

Ugye hogy olyan mint a bacon? - Kubla Khan barlang

Ugye hogy olyan mint a bacon? cseppkőzászló – Kubla Khan barlang (Photo: Mr Wools-Cobb)

Kubla Khan barlang, 18 méter magas sztalagmit (állócseppkő)

Kubla Khan barlang, 18 méter magas sztalagmit (állócseppkő) (Photo: Mr Wools-Cobb)

Aki Devonportban a kompból kiszállva nem az 1-es úton halad délnek, hanem a kisebb B13-ason, az ne hagyja ki Railton falucskát. Az itt lakó emberek mindegyike (vagy csak egy parkász, de ez nem derült ki) “sövény-szobrász”. A falu telis-tele van formára nyírt sövénnyel. Nem gagyi módon. Profi formák. Először azt vettük észre, hogy hoppá, itt egy vonat. Óóóó. Figyeld már ott egy elefánt, egy zsiráf, egy levelet bedobó ember, egy cáááápa, egy polip… Egyre többet vettünk észre. Végül meg kellett állnunk, visszamentünk a falu elejére és végigsétáltunk a főutcán, hogy mindegyiket megcsodálhassuk.

Rialton falucska sövényei

Railton falucska sövényei

Pár óra maradt már csak este 6-ig, mikor is be kell szállni a kompba. Végezetül elmentünk a “Tökfej Falucskába”, aminek létezéséről Krisztől hallottunk. A hely úgy hirdeti magát, hogy a “Világ legnagyobb labirintus komplexuma”. A kompkikötőtől 40 km-re délnyugatra van, a C140-es úton a Promised Land nevű helynél. Nyolc különböző labirintus, 1:5 méretarányban lekicsinyített falu (Tökfej Falucska), 40 ország nagykövetségét viccesen megformáló épületegyüttes van itt (egyelőre a magyar még hiányzik). Ha már csak pár óránk van a komp indulásáig és nem tudjuk mit csináljunk, ez a hely alkalmas az idő elütésére. Gyerekeseknek jó kis szórakozás. Van játszótér, levendula farm, lehet palacsintát is enni és a labirintusokban különböző feladatok is vannak, azon kívül, hogy találd meg a kiutat. Egy jó kis bolyongással zártuk az utat.

Tökfej Falucska, az egyik labirintus. Ott integetek...

Tökfej Falucska, az egyik labirintus. Ott integetek…

Tökfej Falucska

Tökfej Falucska

Nagykövetségek. Óramutató járásával (angolosok előnyben): Italy, Iceland, Chilie, Cuba, Poland - mondtam, hogy poénra vette az építő

Nagykövetségek. Óramutató járásával (angolosok előnyben): Italy, Iceland, Chile, Cuba, Poland – mondtam, hogy poénra vette az építő

A kompút visszafelé is eseménytelen volt, szerencsére. Reggel háromnegyed nyolcra meg is érkeztünk Melbourne-be. Úgy döntöttünk egyhuzamban lenyomjuk a Melbourne-Adelaide távot a betervezett kitérővel együtt, de nem rohanunk. Hazaérünk, mikor hazaérünk. A kitérő egy 150 km-es kis hurok volt Brim faluba. Bő egy éve véletlenül a tévében láttam egy utazós műsor keretében az interjút erről a helyről. Egyből papírt és ceruzát ragadtam, felvéstem arra az esetre ha majd egyszer arra járunk… És most arra voltunk. Ott volt egy köpésre, hát beugrottunk.

Egy brisbane-i művész – Guido van Helten- 4 helyi, híres farmer alakját festette fel a 30 méter magas gabona silókra. Már messziről látni lehetett. Nagyon szép. Minden gabonasilót hasonlóan kellene lefesteni. Ezzel rengeteg kíváncsi turistát (többek között minket is) csalogatott a 100 fős, “haldokló” faluba. Ki menne Brimbe? Nincs ott semmi. Egészen mostanáig. Azóta már sok százan vezettek oda, csak hogy megnézzék a nem mindennapi teljesítményt, fellendítve ezzel a falu forgalmát. Azóta a kocsma több ételt és sört, a kisbolt több jégrémet adott el. A hotel tulajdonosa még a festő ingjét (amiben festett) és ecsetét is megtartotta. A srác 3 hét alatt festette meg. Hasonló munkái fellelhetők Ukrajnában, Norvégiában, Olaszországban, Dániában, Izlandon. Általában épületek falára fest nagyban.

Ez itt a galériája: http://www.guidovanhelten.com/gallery/

Ez meg a cikk a Brim-i munkájáról: http://www.abc.net.au/news/2016-01-07/brim-grain-silos-guido-van-helten-art-wimmera-victoria/7072768

Brim, a gabona silók. Papi ott van méretaránynak.

Brim, a gabona silók. Papi ott van balról a második farmernál méretaránynak.

silo2Este 18:27-kor Döme begurult a garázsba. Villámgyorsan eltelt ez a négy hét, észre sem vettük. Nagyon tetszett Tasmánia. Biztos visszalátogatunk majd többször és most már többnyire egy-egy nemzeti parkra korlátozzuk a kirándulásokat, hisz ezzel a körtúrával feltérképeztük a szigetet. Jegyzeteltünk, konkrét területekre szűkíthetjük a jövőbeni tíz napos, két hetes útjainkat. A befejező rész képei innen is elérhetőek.

Ha bármiféle panaszod van - a bloggal kapcsolatban -, akkor nyomd meg a piros gombot.

Ha bármiféle panaszod van – a bloggal kapcsolatban – akkor nyomd meg a piros gombot. :)

Kata


1 hozzászólás »

  1. DZoli szerint:

    A képgalériákat is átnézve néhány dolog megfogott: Még az előző részhez tartozó képeknél az a bizonyos vízvezetékcső. Hmmm… Nem gyenge.

    A követségekkel kapcsolatban (Poland… :) ) az Embassy of The Invisible Forces That Control The World is igen klassz, és a Newfoundland se’ kutya. Vagyis de. :)

    A blogba feltöltött utolsó képet látva pedig hogy is lenne nekem bármiféle panaszom :) Csak folytassátok!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.