Tengerre magyar!

Remélem kivehető a fenti képen a delfin…?!

Mindig is irigyeltem azokat a blogírókat akik azonnal, vagy legkésőbb másnap megírták a történéseket, eseményeket, híreket. Nekem ez nem megy. A mostani bejegyzésem is már egy hete történt. Ha újságíró lennék, csakis havi vagy negyed éves laphoz mennék el dolgozni. Pár sor erejéig megszakítanám az amúgy is döcögősen megjelenő Új-Zélandi beszámolót, hogy hírt adjak életünk első vitorlázásáról.

Kedves barátaink, Bob és Márti hívott meg minket és Zsuzsi-Ferit egy vasárnapi kihajózásra a Reverie II. (Ábrándozás/Álmodozás II.) nevű, 14,5 méter hosszú hajójukon. Egyikünk sem vitorlázott még soha. Viszont akárhányszor lementünk a partra fürdeni/sétálni, mindig megcsodáltuk a vízen a vitorlásokat. Gyönyörűek a vitorláshajók. Ráadásul a part is más a víz felől nézve. A kihajózást megelőző két este véletlenül éppen a  Cápa-2 és Cápa-3 filmeket adták a TV-ben ráhangolódásképpen. Bár nem vagyunk babonásak, azért a biztonság kedvéért megnéztük őket, hogy tudjuk mit kell majd csinálni, ha esetleg jön a Nagy Fehér… 🙂

Valljuk be, Magyarország nem tengerész nemzet, így mi „sose lehet tudni” alapon bekészítettük a tengeribetegség elleni gyógyszert. Végül is nem vettük be, mert mindenki mondogatta, hogy milyen nyugodt a tenger és hogy csak partközelben maradunk, a nyílt vízre nem megyünk ki. Indulás előtt Bob „eligazítást” tartott a matrózoknak. Elmondta, hogy ha vitorlát bontunk mire kell figyelnünk a fedélzeten ha össze-vissza kolbászolunk, mi az a BUM, mibe lehet kapaszkodni és hogy hol vannak a mentőmellények ha esetleg szükségünk lenne rá.

Először északnak indultunk el, hogy megnézzük a fóka-kolóniát. Márti navigálta ki a hajót a kikötőből, aztán felváltva kormányoztunk. A fókák nagyon aranyosak voltak. A hullámtörő gát kövein pihengettek. Az egyik még integetett is nekünk. Innen délnek fordultunk. Nem volt erős a szél. Sebességünk 2-3,5 csomó volt. Egy tengeri csomó 1,852 km/órának felel meg.

A terepszínű fóka. (vagy a köveket kellene színesre festeni, vagy a fókák lehetnének citromsárga színűek…)

Egyszer csak mindenki kiabált: delfinek! Pár másodperc erejéig csatlakoztak hozzánk és ahogy a filmekben látni, együtt úsztak a hajóval. Nagy élmény volt. Ilyet még nem láttunk élőben. Elöl a hajó orránál kettő úszott velünk, de hátul is láttak 1-2-őt a fiúk. Amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen tovább is álltak.

Egyáltalán nem voltunk tengeri betegek, pedig ide-oda rohangáltunk a fedélzeten. Aztán szerintem én elkövettem azt a hibát, hogy lefeküdtem a hajó orrában a fedélzetre és néztem a dagadó vitorlákat, a partot, a többi vitorlást (mert épp egy versenyt vágtunk ketté). Valószínűleg ez tett be. Éreztem, hogy a gyomrom nem az igazi. Kerülgetett a boa. Hátramentem és leültem. Láttam, Zsuzsi is nagyon csöndben van. 🙂 Márti megjegyezte, hogy elég fehér vagyok. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy elsőnek én fogom beetetni a halakat. Égő lett volna, ha egy 14,5 méteres hajón, másik 5 ember előtt nekiállok üvöltözni a halakkal. Tartottam magam. Mélyeket lélegeztem.

Balról-jobbra: Zsuzsival a fedélzeten, Bob vitorlát bont-Márti a kormányos, Papi a hajó orrában, Papi átveszi a hajó irányítását

A fiúk jól voltak. Papi kifejezetten élvezte. Nagyon tetszett neki. Nekem is, de be kellett volna vennem indulás előtt a bogyót. Jó dolog a vitorlázás, csak hozzá kell szokni. Bob javasolta, hogy forduljunk vissza, mert nem szeretné, ha már az első alkalommal rosszul éreznénk magunkat. Fokozatosan kell hozzászokni ehhez, mondta. Majd legközelebb már jobb lesz. Megfordultunk és abban a pillanatban mintha elvágták volna a rosszullétet. Zsuzsi és én is jobban lettünk. Lehet hogy a hullámok iránya is számít??!! Furcsa.

Visszaértünk a kikötőbe. Bekanalaztuk a finom sűrű gulyáslevest, amit még Márti főzöt indulás előtt, Papi háromszor is repetázott! Majd az isteni citromos desszertet, amiből meg én toltam be 3 adagot! 🙂

Az enyhe tengeri betegség ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük Bobnak és Mártinak a lehetőséget, hogy kipróbálhattuk a vitorlázást. Nagyon élveztük!

Kata