Tűzhányók földjén

Na ez így teljesen nem igaz, mert ilyenkor az ember Hawaiira vagy Izlandra gondol, és mi „sajnos” nem ott voltunk. De ami késik… Szóval az elmúlt hétvége itt hosszú hétvége volt, ezért elmentünk 2 napra Mount Gambier-be, ami innen kb. 450 km-re van.

Mount Gambier a Kék tóról híres (Blue Lake), ami egy krátertó. Ez már magában is felcsigázott, mert sose láttam még krátertavat. Megkérdeztem a munkatársaimat, hogy útközben még mit érdemes megnézni. Megjegyezték, hogy ilyenkor télen nem kék a tó (majd lentebb leírom miért), menjünk nyáron és amúgy is esni fog és hideg lesz. Itt üzenem, hogy gyönyörű napos időnk volt! Azért mentünk most télen, hogy össze tudjuk hasonlítani majd azzal a képpel, amit Karácsonykor fogunk csinálni és lássuk a különbséget. (és lássátok Ti is! ) 🙂

Feszített útitervünk volt, amit az első nap felrúgott egy vulkán, másnap meg egy érdekes mészkő-képződmény. Ezért Naracoorte-ba nem volt időnk elmenni. Itt van egy cseppkő-barlang, ami a világörökség része. Ez az egyetlen olyan természeti csoda Dél-Ausztráliában ami szerepel a Világörökségi listán (na én azért még tudnék 1-2-őt hozzáírni ehhez a listához). Híres erszényes fosszíliákat találtak benne, ami az Ausztrál evolúció fontos láncszeme, még David Attenborough műsorában is főattrakció volt anno. Na ez a barlang és a 3 órás barlangi túra most kimaradt, amit szintén Karácsonykor pótolunk.

Ebben a bejegyzésben „elrejtünk” két feladványt. Aki helyesen válaszol az máris csomagolhat, mert elnyeri vendégszeretetünket és szállást+teljes ellátást kap itt Adelaide-ben. Aki a feladványban szereplő két helyen járt már, az legyen sportszerű és ne küldje el a megfejtését.

Első nap: hajnali 4:50 nyekergett a vekker. Nagyon korán volt. Sötét. Hideg. Itt most télen 15 fok van a lakásban, kint napközben kb. 20 fok, hajnalban meg 4-5. Hat óra előtt sikerült is elindulni. Először Alexandrina és Albert tavaknál álltunk meg reggelizni. Alexandrina a nagyobb kb. 40×20 km-es. Nagyon hideg volt, még pokróccal is majd meg fagytam. Továbbhaladva egy pillanatra megálltunk Kingston-ban és lefényképeztük Larry-t az óriás rákot:

Ebédidőben „Robe” tengerparti falucskában álltunk meg, ami egy nagyon régi halászfalu. Fiúk (munkatársaim) szerint isteni pékség van itt. Megebédeltünk a pékségben, jól laktunk, de az isteni szón azért vitatkoznék, mert a magyar pékáru sokkal finomabb. És nagyon hiányzik a kakaóscsiga! Sétáltunk egy kicsit a tengerparton, továbbmentünk Beachport-ba, gyors rácsodálkozás a 800 m hosszú mólóra. Van itt egy kis tó (Pool of Siloam) aminek 7-szer sósabb a vize, mint a tenger és nem süllyed el benne az ember. Erre szintén nem volt időnk, na meg az idő sem volt elég meleg egy úszkálásra, majd Karácsonykor. Kocsiba be. Tovább.

Tantanoola barlang. Először nem akartunk bemenni. Körbesétáltuk a barlang körül kiépített kis túraösvényt. A víz és szél csipkézte mészkő képződmények, valamint a rózsaszínes dolomit sziklák váltották egymást. Többszöri unszolásomra bementünk a barlangba. Papinak nem akaródzott, „láttunk már elég cseppkövet otthon” indokkal. Bementünk. Nem bántuk meg. Igen, láttuk otthon az Aggteleki cseppkőbarlangot, de ez teljesen más volt! Mielőtt bementünk, a pénztáros hölgy elmondta a barlang történetét, majd együtt léptünk be a barlangba. Bent felkapcsolta nekünk a lámpákat, kezünkbe nyomta a zseblámpáját, majd miután azt mondta, hogy addig maradunk amíg kedvünk tartja, magunkra hagyott bennünket. :O) Ledöbbentünk a helyzeten, de ez Ausztrália.

Ja a másik amit nehezen tanulok meg az az, hogy itt nem kérnek külön pénzt ha fényképezni szeretnék barlangban, vagy Múzeumban, vagy olyan helyen ahol belépőt szednek. Itt is és másnap még egy helyen megkérdeztem, hogy használhatom-e a gépet. Értetlenül néztek és mondták, hogy persze. Belépőjegyet viszont nem kapunk sehol. Érdekes. Emlékszem Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában külön fényképezőgép-jegyet kell venni, ami elég drága.

Kanyarodjunk vissza a barlanghoz. 1930-ban egy 16 éves fiú fedezte fel, miközben nyúlra vadászott. A nyúl odúja a barlang bejárata volt. Micsoda luxusban lakhatott a nyúl… A barlang kora ismeretlen. Egyes tudósok 4000 évesre becsülik, de mások szerint sokkal idősebb. Az óceán többször elöntötte ezt a területet, ezért nem tudják pontosan a korát. Valami ilyesmiről beszélt a hölgy. Maga a barlang egyetlen teremből áll. A terem kb. kézilabdapálya nagyságú lehetett, közepén egy pirinyó tóval. De az a cseppkőmennyiség ami ott volt! Hát, hihetetlen. Csoda hogy tud még új képződni. Nem volt üres felület. Volt olyan, hogy lógott le a cseppkő a mennyezetről, de már egy másik nőtt a cseppkő oldalán ívesen kanyarodva felfelé. Sajnos a gépünk nem alkalmas sötétben fényképezni, próbálkoztunk, de nem tökéletes. Gyertek el és nézzük meg együtt újra! 🙂

Irány Mount Gambier. Nincs több kitérő. Krátertavat akarok! Gyönyörűen sütött a délutáni nap, bíztam benne, hátha kék lesz a tó a napsütésben (nem volt kék). Amúgy a tavak, mert 3 krátertó van, amiből az egyik már ki van száradva, szóval a tavak a másnapi úitervben szerepeltek, dehát a napsütés odacsábított pár percre, hátha vasárnap már esni fog. Kocsiból kiugrottunk és kattogtattunk.

Ez az egyik legfiatalabb vulkán Ausztráliában. 40 millió évvel ezelőtt sekély, állatoktól hemzsegő tenger borította a területet 25 millió éven keresztül. Ez a gazdag állatvilág hozta létre a Gambier-i mészkövet, amit most szépen szeletelve (mint kés a vajat) bányásznak és ez a fehér mészkőréteg látható körben a vulkán peremén a víz felett. Kb. 4600 évvel ezelőtt a láva kifolyt a mészkő tetejére és kihülés után egy 20 méter vastag fekete réteget képzett a fehér mészkő felett. Ezek a rétegek felismerhetők az első beszúrt képen. Később a láva ismét felfelé tört. Keresztülhaladt a talajvízen, a vízből gőz lett és egy nagy robbanással áttörte a korábbi kemény bazaltréteget. Akkora volt a robbanás, hogy 20 tonnás vulkáni „bombák” és mészkövek röpködtek szanaszét. Végül a talajvíz feltöltötte a krátert. Valahogy így alakult ki.

Miért kék a Kék tó? A tó kb. 90 méter mély és vizét ivóvízként használja a város. Nyáron gyönyörű kék (élesebb kék, mint amikor kék halállal lefagy a számítógép), télen pedig szürke, zöld. Ezt láttuk mi is. Én úgy tudtam valami kémiai anyag változtatja meg a víz szinét. Főnököm azt mondta, hogy a napsugarak beesési szöge miatt kék. Mindkettőben van valami. Nyáron a napsugarak felmelegítik a tó vízfelszínét. A vízben lévő halott algák és kalcitok lesüllyednek a tó aljára . Minél több alga és kalcit áramlik le a tó fenekére annál kékebb a tó. Remélem érthető.

Az ajándékboltban dolgozó idős néni, akihez képeslapért ugrottunk be kb. fél órát mesélt a tóról és egyéb közeli érdekes látnivalókról. Ő mondta, hogy az egyik nyáron búvárok mentek le és kb. 40 m mélységig volt kék a tó vize, ahol egy éles, jól elkülöníthető határt láttak a kék és a szürke szín között. Ő említette, hogy van itt a közelben még egy érdekes mészkőképződmény. Mutatott róla képet is. Annyira megtetszett nekünk, hogy emiatt passzoltuk a másnapi barlangtúrát. Nem is értem, miért nem tudtam róla, pedig eléggé fel szoktam készülni a túrákra. Hibáztam. 🙂

Ez a mészkőképződmény az egyes számú rejtvény! A kérdés az: hogy alakult ki ez a hasadék? Annyit elárulunk, hogy kb. 1 km hosszú és 28-34 m mély.

Mivel még nem sötétedett be, elmentünk Mount Schank kialudt vulkánját megmászni. Mount Schank kb. 17 km-re van Mount Gambiertől. Messziről egy semmitmondó kis dombocska. A kutya se mondaná meg, hogy ez egy vulkán. Volt.

Nem tudtuk mire számíthatunk mikor odaértünk. Sütött a délutáni nap, amikor elértük a kráter peremét. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Mesés volt! Igazi vulkán! Igazi meredek kráterfal! És mi ott vagyunk a peremén! Majdnem könnybe lábadt a szemem. Gyönyörű volt! Ezt látni kell. Ennek a vulkánnak nincs krátertava, mert a kráter alja a talajvíz felett van. Az egyik útikönyv szerint 16, a térkép alapján 20 kialudt vulkán van itt délen. Hat Dél-Ausztráliában, tizennégy Viktória államban. Listánkra mind a 20 felkerült. 🙂

Eléggé lemenőben volt a Nap, ami látszik is az első képen, ezért elhatároztuk, hogy másnap dél körül visszajövünk és újra megmásszuk. Így is tettünk. Akár most is, vagy minden hétvégén megmásznám újra.

Belehúztunk és visszamentünk Mount Gambier-be ahonnan 16 km-re volt Viktória állam határa. Átintegettünk Áginak&Kropinak, Krisznek&Tekinek, Hayiméknak. 🙂 Majd egy nagyon hangulatos olasz étteremben megvacsiztunk.

Második nap: Nem keltünk túl korán. (7-kor) Szállásunk felejthető volt. Egy éjszakát kibírtunk. Rózsaszín falak, nagy rózsás tapétacsíkkal, alapban sötétzöld + rózsaszín virágos padlószőnyeg. A szoba akkora volt mint egy istálló, egymást kergettük benne. Családi szoba volt. Egy „king size” ággyal és plusz 4 „single” ággyal. Ez azért volt, mert amikor megrendeltük a sima franciaágyas szobát a tulaj egy teljesen másik e-mailcímről írt egy levelet, hogy akkor „élesítsem” a megrendelést és küldjem el a bankkártyám adatait. Na mi jut ilyenkor eszébe a magyar embernek…??!! Valaki feltörte az oldalukat és ki akarja csalni a kártyám adatait és leemeli a pénzünket.

De nem ez történt. Jól beégtünk mikor átvettük a kulcsot. Mondom az ürgének, hogy ki vagyok és hogy rendeltem két nappal ezelőtt egy éjszakára egy duplaágyas szobát. A pasi egyből tudta ki vagyok, halálos nyugalommal és teljes komolysággal azt felelte: Nem, maga nem rendelte meg a szobát. Maga csak az igényét adta le erre a szobára, de nem küldte el a kártyaadatait. A szoba már nincs meg. — hatásszünet— De ugyanezért az árért adok maguknak egy családi szobát, ami éppen üres. Leforráztak. Na így lett nekünk családi szobánk. :))

Mai program: megnézzük a „sinkhole”-okat. Mi is ez? Víznyelők, dolinák, töbrök. Nagyon érdekesek, ha jól belegondol az ember, sose lehet tudni mikor szakad be a talaj valahol Mount Gambier-ben. A város tele van velük. Régen gyerekek potyogtak bele, majd szeméttel töltötték fel. Most újra kitisztították ezeket a „sebhelyeket” és túrista látványosság lett belőlük. Hogyan is keletkeztek? Miután a fentebb említett mészkő rétegről levonult az óceán a gyengébb részeken függőleges repedések keletkeztek. Ezeket a repedéseket a befolyó eső és a talajvíz tovább tágította addig, amíg barlangok nem lettek. Ilyen barlang a Tantanoola is, amit megnéztünk. Az idők folyamán ezeknek a barlangoknak annyira elvékonyodott a mennyezete, hogy később beomlottak. Így születtek a „sink-hole”-ok.

Mi három ilyet kerestünk fel. A legszebb talán az „Umpherston sinkhole”, ami a város szélén van. Gyönyörűen be van ültetve virággal. Lent a dolinában találkoztunk két oposszummal, annyira hozzászoktak az emberekhez, hogy meg lehetett őket simogatni. Az a kis bolhafing az első képen én vagyok:

Innen átmentünk a belváros szívében lévő Cave Garden-hez. Ez is egy „sinkhole”. A csapadékos évszakban egy kisebb vízesésen keresztül zubog le a víz. Az utca mellett, a házak között van. Ennek a kettőnek már nincs tó az alján. Az Umpherston-iban még 1930-ban csónakázott az Umpherton család, azóta lecsökkent a talajvízszint és elapadt a vize. A harmadik pedig az Adelaidet Melbournel összekötő „highway” alatt van. Engelbrecht sinkhole a neve és arról híres, hogy ebben még van víz, itt gyakorolnak/vizsgáznak a barlangi búvárok. Ezen a helyen lehet megszerezni a legmagasabb barlangibúvár fokozatot. (ha jól értettem: penetration)

Kettes számú rejtvényünk az Engelbrecht sinkhole-hoz kapcsolódik. Amikor lent voltunk mutatott a hölgy egy nyílást a barlang mennyezetén. Rengeteg hasonló nyílás van (ezeken potyogtak be a gyerekek), de csak ez az egy ilyen színű. Először azt hittem, hogy fúrt kút, mert olyan szabályos. Segítségképp: feltettem egy vakus és egy vaku nélküli képet, a lyuk átmérője kb. 2 méter.

Kérdés: Mi okozta az elszíneződést a falon?

Déli fél 12 lett mire kijöttünk, rohanás vissza Mount Schank vulkánjához. Teljesen más képet mutatott. Indulás haza. Útközben megálltunk az egyes számú rejtvénynél. Szájtátás, majd irány Adelaide.

Kezdett sötétedni. Jobbról-balról bozót, 120-al mentünk. Egyszer csak nagy fékezés, Papi elrántja a kormányt. Én csak azt éreztem hogy hirtelen egy kis „S” kanyart ír le az autó. Kenguru ugrott elénk. Az ostoba azzal a lendülettel, amivel kibukkant a bozótból, ugrált is tovább. Ez volt a szerencsénk, mert ha elkezd bámészkodni az út közepén, pont telibe trafáljuk. Majdnem összetörtük „Morgót”, meg persze magunkat is. Még szerencse, hogy nem volt vizes az út és szerencse hogy a Papi pont előre nézett és nem oldalra bámészkodott. Mert ha ez a két dolog nincs, akkor tuti elütjük 120-al Kangát és akkor Morgó orra most nagyon csúnya lenne és a pénztárcánk is vékonyabb lenne.

Este 8:35-re szerencsésen haza is értünk és még a Grace klinikáról sem maradtam le!

A fényképek hétvégén lesznek itt elérhetők, addig gondolkodjatok a két rejtvényen!

Kata