WA Trip —> 9-13. nap (Days 9-13)

Újra vonalban. Az elmúlt 5 nap eseményei dióhéjban. A szokásos lenti térkép a 9-10-11-12-13 napok útvonalát mutatja. Piros= 9-10-11 napok a Purnululu-i Nemzeti Park, kék= csak elugrottunk a Wolfe Creek meteorit kráterhez, sárga= autózunk vissza ugyan azon a “zsák” szakaszon, hogy nekivágjunk a Gibb River útnak.

A Purnululu Nemzeti Park – ismertebb nevén Bungle Bungles – a világörökség részét képezi. A méhkasra emlékeztető dóm alakú homokkő kúpjai a világon egyedülállóak. A park eléggé elszigetelt, nem egyszerű bejutni. Nem is voltak ázsiai és indiai túristabuszok. Ha jól emlékszem az 1970-es évek elején fedezték fel, rá pár évre jött egy természetfilmes csapat forgatni. Levetítették a világban és az 1980-as évektől kezdtek szállingózni a túristák. 2003-ban vették fel a világörökségek listájára.

A Nemzeti Parkba egy 53 km hosszú földúton lehet bejutni, aminek a minősége nem a legjobb. Corrugated, köves, mély creek-ek, néha nagyobb magányos sziklák az úton. Az 53 km-re 2-3 órás utat ír az információs tábla a bejáratnál.

Nagyon gyors geológiai áttekintés, aztán jöjjenek a képek. 360 millió évvel ezelőtt volt egy nagy hegy, az Ord Ranges. Magasabb volt mint a Himalája. Az erózió elkezdte koptatni, a leszakadt szikladarabokat egy nagy folyórendszer (mily meglepő az Ord folyó) elkezdte a hátán cipelni, görgetni. Szép simára lekoptatta őket. Rengeteg kavics lett. Mikor elfáradt ledobta a kavicsokat. A nagyobbakat (kocsikerék méretű) a Bungle Bungles északi részén, a kisebbeket tovább vitte és a déli részen halmozta fel.

Időközben üledék rakódott a kavicsokra, majd újabb kavics réteg, újabb üledék, és így tovább. Aztán a nyomás összecementálta konglomerátummá. A terület felemelkedett (most kb 200 méter magas). Észak-dél, kelet-nyugat irányú repedések szabdalták szét a hegyet. Az erózió ismét megkezdte a munkáját és dóm alakúra koptatta/koptatja le.

A színe narancs-fekete csíkos. A narancs a homokkő réteg, amibe vasoxid  mosódott bele, a fekete pedig a cyano baktérium (kék algák) rétege.

Igyekeztünk minél több gyalogtúrát megcsinálni ebben a vadregényes, gyönyörű parkban. Ja, a múltkori beszólásom annál a szép hasadéknál, hogy Indiana Jones-es érzése van az embernek… na, azt felejtsétek el. Az csak mézesmadzag volt. Ez itt az Indiana Jones. Főleg az Echidna Chasm (hangyászsün hasadék)! Ez annyira tetszett, hogy a három nap alatt minden nap visszamentünk és legyalogoltuk.

Nagyon szűk, 180 méter mély hasadék. Mikor azt hiszed elértél a végére, akkor balra van egy pici átjáró. Olyan mintha egy titkos kis szikla kiszögellést kellen megnyomni hogy a sziklafal megnyíljon. Ott be kell menni. Még szűkebb járat, majd nagy sziklatömbök vannak leszakadva. Felmerül bennünk, hogy igen innen nincs tovább.

Nem-nem. Ne ijedjünk meg, préseljük át magunkat a tömbök között, haladjunk tovább. Fejünk felett lesz 1-2 beszorult leszakdt sziklagolyó, két falépcső és aztán ott a vége. Nem lehet szavakba önteni hogy mennyire szép volt. Ott kell lenni és végig kell menni.

A park északi részén vannak a mély, keskeny szurdokok, hasadékok. A déli részén inkàbb szélesebb völgyek, vízmosások rengeteg örvénylő bemarással a puha homokkőbe, és persze a híres csíkos méhkas dómok.

Annyira magával ragadott a táj, hogy a kincstárnok engedélyezett egy 18 perces helikopter utat. Pfuuu. Na az még rátett egy lapáttal a már eddig is besza-behu kategóriás parkra.

Biztos vagyok abban, hogy ez a park az esős évszakban, a rengeteg vízesésével, vad patakjaival a mostani látványt csak fokozni tudná. Egyszer még az életben ide vissza kell jönnünk az esős évszak végén.

Az elején leszögezném, hogy még nem láttuk a meteorit kráterről készült “igaz” történetes gyilkosos filmet. Még nem mertük megnézni. A lényeg viszont az, hogy 134 km-t autóztunk egy “szar” földúton be és ugyanazon ki, hogy lássuk a világ második legnagyobb meteorit kráterét. Az első az USA-ban van, hol máshol…

300 000 évvel ezelőtt csapódott ide be egy több ezer tonnás meteorit. A kráter 850 méter átmérőjű. Egykoron 120 méter mély volt, ma már az erózió bemosta a homokot és csak 20 méter mély. Lemásztunk a közepébe.

Errefele a termeszek más stílusban építkeznek. Valószínűleg ezeknek nem volt elég “pénzük” hogy olaszországból hívjanak építőmestereket, mert ilyen nagy pacnikat sikerült alkotniuk. Semmi stílus (vagy ez egy stílus), semmi tornyok, semmi kúp.

Az éjszakát Halls Creek-ben töltöttük, ami szerintünk Tennant Creek-nél is durvább. Eddig nálunk Tennant Creek vitte a pálmát, ott aztán van őslakos invázió. Na de Halls Creek… mindent elárul az, hogy a kempinget dupla kerítés vette körbe. Egy belső bádog kerités és attól fél méterre egy külső szögesdrótos kerítés.