3. rész: Litchfield Nemzeti Park
Útban a Litchfield Nemzeti parkba megálltunk fél órácskára áztatni magunkat Berry Springs-ben, ami egy melegvízű forrás. Nagyon szép, burjánzó növényvilággal keretezett és óriási területen fekszik. Egy kisebb vízeséssel indít, majd jön a nagy “medence” és az alsó “medence”. Ezek a “medencék” inkább tavak, tavacskák. Nincsenek kibetonozva, csak lépcsőket és létrákat építettek ki, hogy könnyebb legyen bemenni. A tavakat szűk, vadregényes kis patakok kötik össze, amin oda-vissza lehet úszkálni. Időnként elszaporodnak benne valami mikro organizmusok, amik hasmenést, trópusi fülbetegséget és más fertőzéseket okoznak. Állitólag folyamatosan tesztelik a vízminőséget. Ezenkívül a vízesés felett gátakkal próbálják kizárni, hogy krokodilok ússzanak le a tavakba.
A Litchfield Park ingyenes. Most még nincs belépő, de szerintem hamarosan valaki vérszemet kap majd, mert nagyon népszerű. A park szomszédságában kivettünk egy kabint 3 éjszakára. Nehezen toleráltuk a szaunát, mert nagyon párás, nagyon meleg idő volt. KempingesJózsi lelkes madárbarát hírében állt, mert minden este bekevert két nagy adag nektárt és össznépi madáretetést tartott főleg a papagájoknak.
Két teljes napot szántunk erre a parkra, ami nem volt elég még úgy sem, hogy egyszer már kiveséztük. Felkerestük a régi helyeket, ahol jártuk már korábban és új helyekre is eljutottunk. Nem is értjük, hogy maradhattak ki ezek annó. Ráadásul még így is maradt fehér folt. Szokásos nóta: ide még egyszer vissza kell majd jönnünk. A park úgy néz ki, hogy egy aszfalt út kanyarog kb 80 km hosszan és arról jobbra-balra ágaznak le a látnivalók. A főbb látványosságok sima autóval is bejárhatóak, a durvább szakaszok ki vannak táblázva, hogy csak terepjárósak.
Térkép szerint haladtunk és az azon felsorolt látnivalókat kerestük fel. Első megálló a termeszvárak. A térképen jelölt mágneses termeszvárak túl messze vannak a kiépített ösvénytől. Szinte élvezhetetlen volt. Emlékszem 9 éve is puffogtam ezen, hogy miért nem lehet egy sétaösvényt közelebb kiépíteni. Viszont most eljutottunk olyan helyre is, ahova annó nem és “testközelből” csodálhattuk meg ezeket az építészeti remekműveket. Junior a termeszvárak között szlalomozott kétszer is. Később kifejtem merre lehet őket megtalálni.
A parkban kétféle termeszvár van. A katedrális stílusú és a mágneses termeszvárak. A katedrálisok az 5-6-7 méteres magasságot is elérik. Hihetetlen, hogy ezek a kis, fél cm nagyságú termeszek 50 év alatt felhúznak egy 5 méteres várat. A mágneses termeszváraknak pedig az az érdekessége, hogy észak-déli tájolásúak (nincs kivétel, egy se lóg ki a sorból) és nagyon vékonyak. Viszont ezek is több méter magasak. Úgy néznek ki, mint a sírkövek. Ijesztőek, de csodálatosak. Miért észak-déli? A termeszek “fehérbőrűek”, azaz olyan vékony a bőrük hogy szinte átlátszóak, ezért óvakodniuk kell a melegtől és a kiszáradástól. Az észak-déli tájolással elérik azt, hogy a vár egyik oldala mindig árnyékban van. Így át tudnak húzódni a hűvös oldalra. S azért ilyen keskenyek, hogy a legnagyobb, déli melegben minél kisebb felületet érjen a szikrázó napsütés.
A dolgozó termeszek vakok. Akkor hogyan tudják észak-déli irányban megépíteni a várat, ha nem látják a napot? Tudósok gondoltak egy nagyot és egy erős mágnessel megváltoztatták a mágneses teret egy vár körül és tesztelték a termeszeket. Megállapították, hogy a termeszekben egy “beépített” iránytű van, mert ahogy változtatták a mágneses irányt a kis termeszek úgy kezdték korrigálni a várat is. Hihetetlen.
Második megálló a Buley Rochole, azaz a sziklamedencés pancsoló volt. Fürdőrucit felkaptuk, kiválasztottunk egy kevésbé nyüzsis medencét és csobbantunk. Nagyon kellemes volt a víze. Nem jártuk be a vízmosás összes medencéjét, mert Papi térde nem bírta, pedig a medencéket kisebb vízesések kötik össze, amiken szépen le lehet csúszkálni.. Csak óvatosan, a sziklák ütnek, sok ragtapaszos fürdőzőt láttunk.
Harmadik megálló: Florence vízesés. Itt újfent hibáztam. Nem számoltam meg a lépcsőket. A tábla azt írta 135 lépcső visz le a vízesés aljába, az ismertető brossúra 160-at említ. Nekem mondjuk mindegy, de Papinak sokat számít az a +/- 25 lépcsőfok, de hősiesen lesántikált meg vissza. Dupla vízesés van és bárki beúszhat a vízesés alá. Jó szolgálatott tettek a nudlik, amiket még otthonról vittünk. Fél órácskát áztattuk magunkat itt is.
A negyedik megálló az elveszett város lett volna, de le volt zárva útjavítás miatt. Cseppet kiakadtam, de túltettem magam rajta mert 9 évvel ezelőtt jártunk ott. Amúgy itt olyan errodálódott homokkő sziklákat lehetett volna látni, ami egy ősi civilizációra emlékeztet. Az elveszett város helyett így aztán a 40 méter magas Tolmer vízesésnél volt a következő bámészkodásunk. Itt nem szabad fürdeni, le sem lehet menni a vízesés aljába, mert valami ritka denevérfaj él itt. Csak fentről, egy kilátóból lehet megcsodálni. De nem is akart senki fürdeni ott, mert még a kilátóból is látni lehetett azt a nagy krokodilt, aki a vízesés alatt úszkált.
