A munkakeresésről II.

Folytatom, ahol abbahagytam.

A sikertelen targonca vizsga után kissé bosszúsan, de törve nem álltam neki újra a munkakeresésnek. Továbbra is műszaki vonalon kutakodtam, de már sokkal tágabb körben.

Valamit érdemes tudni az interneten megjelenő hirdetésekről. Nagyon kevés az olyan ajánlat, amely közvetlenül a hirdetést feladó cégtől jön. Az esetek döntő többségében ugyanis közvetítő irodával találkozol, akik ügyesen tudják palástolni, hogy konkrétan milyen jellegű mmunkára keresnek embert. Nagy vonalakban persze jelzik, de hogy pontosan mit is kell csinálni és mi a cég profilja az csak akkor derül ki, ha felhívod őket.

Mivel van némi tapasztalatom az autógyártás terén, gondoltam megpróbálkozom ezen a területen elhelyezkedni. Adelaide-ben két autógyár is van (volt). A Mitsubushi és a Holden. A japánok a város déli részére, a nemzet büszkesége, a Holden pedig az északira települt. Mindkettő elég távol van a lakásunktól, de már nagyon akartam valamit csinálni.

Elkezdtem küldözgetni a jelentkezéseimet. Amint megjelent egy új, vagy ismét felrakták a régit, már ment is az e-mail. Nem számított, hogy szalag mellé vagy alá, hogy minőségellenőrnek vagy csak lótifutinak keresnek embert én elküldtem az önéletrajzomat, melyen mindig finomítottam, változtattam egy kicsit attól függően, hogy éppen mire volt szükség. Ha 40-50-et nem küldtem el, akkor egyet sem.

Mit gondoltok hány reagálás érkezett vissza? ZÉRÓ! NULLA! Ja nem, hazudok. Egy mégiscsak jött. A negyven valahányadik jelentkezésem után kaptam egy emilt. Nagyjából ez volt benne:

„Köszönjük eddigi megtisztelő érdeklődését állásajánlatainkkal kapcsolatban. Adatait rögzítettük, ezért a továbbiakban nem szükséges újból elküldenie őket. Amint találunk az Ön szaktudásának megfelelő pozíciót, értesíteni fogjuk… bla-bla-bla.”

Aha, azóta is várom! Bekaphatják!

Jó tudom, utoljára 16 évvel ezelőtt szereltem autót nagyüzemben, az meg nem tegnap volt. Na meg időközben a Mitsubishi is bezárt, így az onnan felszabadult 7-800 embernek nyilván sokkal nagyobb esénye volt megcsípni az éppen megüresedő helyeket a Holdennél. Van ez így! Amit írok nem panaszkodásként írom, egyszerűen csak ezek a rideg tények.

Folytattam a keresést, mostmár még tágabb körben.

Aztán áprilisban hirtelen három helyre is behívtak interjúra. Mindhárom cég autóbérléssel foglakozik s mindegyik munka itt lett volna a közelben a reptéren. A három cég: AVIS, Budget, Hertz. Kettő közülük kocsimosót-takarítót keresett (car detailer), a harmadik autószerelőt, de csak kisebb javításokra. Nem én voltam a nyerő egyik esetben sem.

Tovább. Április közepén kaptam egy telefonhívást. Egy magyar nyugdíjas bácsika keresett, aki kereset kiegészítésként szobafestést szokott elvállalni hébe-hóba. Segítségre volt szüksége, s mivel valahonnan megvolt neki a számunk felhívott engem. Örömmel mentem, végre valami tennivaló. Sajnos csak egy napot dolgoztam nála, de sok minden kiderült közben.

Esztergomi az illető, ami ugye nem messze van az én kis falumtól. Az is kiderült róla, hogy tanulmányait az én kis falumban az „Irinyiben” végezte, ráadásul mikor elkezdtem sorolni, hogy kik tanítottak engem az általánosban, no szinte az összes tanáromat ismerte személyesen. Most mondjátok, hát nem kicsi a világ?

Na, haladjunk tovább. Bővítettem a keresés körét. 🙂 Hogyan? Nem írtam semmi kritériumot a keresőbe, így feldobta nekem az összes elérhető Adelaide-i állásajánlatot. A három internetes oldalt tekintve ez minimum napi 500 találatot eredményez. Sok, kevés? Attól függ. Ha az első 50-ben megtalálod a neked valót és fel is vesznek, akkor sok. De ha nem? Akkor napról-napra odaülhetsz a monitor elé és nyálazhatod át az egészet.

Így jelentkeztem én a szakmámba vágó munkák mellet már gépkezelőnek, raklap javítónak, rakodó munkásnak, újrahasznosítható hulladék válogatónak, újság-és katalógus kihordónak stb. Eredmény? Semmi, az utolsót leszámítva. 🙂

Csak nem dolgozhatok?! De bizony! Nyilván nem álmaim netovábbja, de végre valami, ami hasznot is hoz a konyhára. Persze nem sokat, de a semminél több:

Be paid to walk!

Ami valahogy így hangzik magyarul: legyél fizetve miközben sétálsz. Nos, én nem sétálok, hanem bringával hordom az újságot. Hetente kétszer. Egyszer hétközben és egyszer hétvégén. Bevállaltam két körzetet, ami 2X1025 postaládát jelent egy héten. Gyengébb napokon, amikor csak kettő vékony újságot kell egy helyre bedobni egyszeri nekirugaszkodásra el tudok vinni egy körzetet, egy másikra fordulóval meg a másikat. Vannak azonban olyan napok is, amikor hét különbözőt kell egymásba rakni és kiszállítani. Na, akkor egy körzetet három fordulóval sikerül csak teljesíteni. Azt is úgy, hogy szegény bicajom (na meg én is) majd megszakad a súlytól. Elöl és hátul egy-egy kosár, meg egy hátizsák a hátamon.

Remek testgyakorlat azt bátran állíthatom. Nem kicsit szoktam elfáradni, de ez amolyan jóleső fáradtság. Végülis kint vagy a szabadban a jó levegőn, ahol nem háborgat senki. Vannak – főleg az idősebbek közül – akik már epekedve várják az újabb adagot, hogy megtudják hol és mit lehet olcsóbban venni. Aztán vannak, akik nem kérnek egyáltalán ilyen kéretlen levelet. Nekik elég csak kiragasztaniuk a postaládájukra, hogy: No junk mail, thank you! Akkor oda nem szabad dobni, s nem is dobunk. Katám besegít nekem a hétvégén, egy kis mozgás neki sem árt, hiszen egész nap egy sötét, ablaktalan szobában ül. Hogy miért? Azt majd ő fogja megírni! 🙂

A napokban történt. Ha más meséli nem hiszem el. Találkoztam egy féllábú fickóval, aki szintén hordta az újságot. Egy, az utca közepén álló kocsiból pakolta ki a kézbesíteni valót csomagokat. Aztán felkapta a két mankóját és egy köteg újságot majd ment házról-házra. (!) Nem hittem a szememnek. Váltottunk pár szót, majd ment mindenki a maga útjára. Később kiderült, hogy ugyanahhoz az elosztóhoz tartozunk és hogy a családjának segít be ily módon. Komoly akcentusa volt, amit én orosznak tippeltem.

Az újságkihordás mellett természetesen nem hagytam fel a kereséssel. Így bukkantam rá egy nyúlfarknyi hirdetésre az egyik szombati újságban. Sofőrt kerestek részmunkaidőre. Elküldtem a jelentkezésemet s csodák csodájára behívtak interjúra. 🙂 Még aznap délután hívtak telefonon, hogy: „Ha szeretnéd ezt a munkát, akkor a tiéd!” Naná, hogy akarom!

A cég: Patisserie Royale, azaz Sütemény Király. Ez egy picike cukrászda, melyet 21 évvel ezelőtt alapított egy német cukrász. Most a két lánya vezeti az üzletet, s az ő termékeiket kell kiszállítani néhány helyre hetente háromszor. Nagyon finomat sütnek, ezt onnan tudom, hogy már kaptunk kóstolót a finomságokból. 🙂

Szóval, így telnek mostmár dolgos napjaim. Természetesen ennél a két részmunkaidős állásnál nem szabad leragadni, de referencia szempontjából mindkettő aranyat ér. Végre bevehetem az önéletrajzomba, hogy igenis, nekem van már ausztrál munkatapasztalatom. Ez meglehetősen fontos lehet.

Összegezve a dolgokat úgy látom, hogy nem megfelelő angol tudással sokkal-sokkal nehezebb munkát kapni. Nem lehetetlen, de nagy türelem és kitartás kell hozzá. Ha meg már bekerült az ember a körforgásba, akkor nagy baj nem lehet.

Végezetül azt azért még szeretném elmondani, hogy bármennyire is nehéz volt NEKEM a munkakeresés, egy pillanatig sem bántuk meg, hogy belevágtunk ebbe az egészbe. Továbbra is jól, mi több, egyre jobban érezzük magunkat, s remélem, hogy írásainkból is ez derül ki. 🙂

Papi

Ui.: péntek éjjel Adelaide beerősít, ugyanis érkezik Zsuzsi és Feri. Beszámolunk róla!