Egyéb

A munkakeresésről I.

Hol is kezdjem? Talán az elején.

Már a blogunk indításánál megígértük, hogy megírjuk a jót és a rosszat is. Tesszük mindezt azért, hogy segítségükre legyünk azoknak, akik szintén rálépnek erre a roppant izgalmas, de göröngyös útra. Na meg persze azért is, hogy az otthoniakat informáljuk arról, miként is építjük fel újra életünket „egy házzal odébb”.

Amit most leírok természetesen nem általánosítás. Velem történik, így nem érdemes semmiféle következtetést levonni belőle. Mivel az éremnek két oldala van, ezért ez is hozzá tartozik a történetünkhöz. Nyilván vannak, akiknek néhány nap, vagy hét alatt sikerült elhelyezkedniük, hiszen nem egy, nem kettő esetről tudunk. Nekem ez nem ment ilyen könnyen. Lehet, hogy én csináltam valamit rosszul, vagy csak egyszerűen így alakult a dolog, nem tudom. A lényeg, hogy itt sem kolbászból van a kerítés. (de utálom ezt leírni!)

Akkor kezdjük.

Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Azt sejtettem, hogy nem fognak utánam kapkodni a cégek, mint az angolt csak nehezen beszélő új bevándorló után, de erre azért nem számítottam.

Még suliba jártam, de már talán csak két hónap lehetett hátra, amikor az első hirdetésre jelentkeztem. Ez valahogy tavaly október vége felé lehetett. Igazi karrierlehetőségnek tűnt a dolog, kíváló fizetéssel. Ráadásul még az eredeti szakmámhoz, az autószereléshez is közel állt. Gondoltam, minek aprózzuk el, vágjunk egyből a közepébe.

A Caterpillar Dél-Ausztrál márkakereskedése (www.cavpower.com.au) kínált remek lehetőséget a cég munkagépeinek megismeréséhez és karbantartásához. Az ajánlat egy 1 éves kanadai tréning teljes ellátással és 100 ezer dolláros fizuval, meg persze állásajánlattal az egyik bányánál a kiképzés után. Katám már tervezte gondolatban a Kanadai Sziklás-Hegységbeli túráinkat, de arra még várnunk kell egy kicsit. Két dolog miatt nem voltam alkalmas, melyek egy telefonbeszélgetés alkalmával derültek ki. Az egyik, hogy az enyémnél sokkal jobb angoltudás kell, a másik pedig az ausztrál útlevél hiánya volt. Még mindkettő megszerezhető, ki tudja mit hoz a jövő.

A következő próbálkozásnál már kicsit lejjebb adtam. Nem akartam egyből olyan messzire, külföldre menni, csak a szomszédos államba. 🙂 A hely: Nyugat-Ausztrália, Kalgoorlie. A munka itt is hasonló lett volna, bányagépek javítása, karbantartása. Az első körben fel is hívtak s kérdezték, hogy oda tudnék-e költözni. Akkor azt mondtam, hogy igen, de miután jobban beleástuk magunkat a vízumkategóriánk (SIR) feltételeibe, rá kellett jönnünk, hogy a családtag sem mozdulhat ki Dél-Ausztráliából két évig. Maradtam ahol voltam.

Telt az idő, s kezdett érdekelni Katám munkája. Kinéztem egy két éves földmérő képzést a helyi TAFE-en, mert arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha mint házaspár tudnánk elvállalni földmérési munkákat. Minket aztán oda lehetne küldeni, ahová csak akarnak. 🙂 Ne felejtsük el azt sem, hogy a bányáknál átlagon felül lehet keresni, persze kemény munkával.

Írtam tehát nekik, mármint a sulinak, hogy ki volnék, mi volnék, beiratkoznék a kurzusra. Visszaírtak, hogy semmi akadálya, a képzés díja potom $26,000 lenne. Nos, akárhogy is számolom, az bizony közelít a 4M forinthoz. Még ha lenne is, akkor sem fizetnék ennyit egy két éves iskolapad koptatásért. Nem értettük miért ennyi, ezért rákérdeztünk.

Megmagyarázták. Mivel a SIR vízumunkkal két évig ideiglenes lakosok vagyunk, ezért engem, mint „külföldi diák” kezelnének, nekik pedig bizony ennyi a tarifa. Egy ausztrálnak mindez a töredékébe kerül. Nem volt mit tenni, egyelőre ezt az ajtót is becsuktuk.

Nem sokkal ezután a Strzelecki Tracken bepillantást nyerhettem a földmérők életébe. Nem könnyű, de érdekes, izgalmas munka. Főleg egy ilyen helyen. Katám akkor még javában ebben a szakmában tevékenykedett és az előléptetést is felvetették neki. Ráadásul, miután visszatértünk a Pokol tornácáról, nekem is felajánlotta a főnöke, hogy mi lenne, ha én is odamennék dolgozni a sulim után. Mondtam, hogy örömmel.

Akkor még úgy tűnt, lesz is belőle valami, de aztán mivel január végéig nem történt előrelépés ez ügyben láttuk, hogy ebből sem lesz már semmi. Nem úgy alakultak a cég dolgai, ahogy szerették volna, ráadásul még Katámtól is megváltak. Bár, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ő mondott fel előbb, mint kirúgták. Öt másodperccel. 🙂

Folytattam tovább az álláskeresést. Elsősorban a netet figyeltem, kiváltképp ezt a három helyet:

www.seek.com.au

www.careerone.com.au

www.careerjet.com.au

Emellett persze rendszeresen bújtam az újságokban megjelenő hirdetéseket is. Próbáltam műszaki jellegű munkákat elcsípni, azok mégiscsak közelebb állnak hozzám. Mivel sok helyen előnyt jelent a targonca jogosítvány megléte, gondoltam leteszem én is. Laci barátunk, aki három évvel ezelőtt vizsgázott még bíztatott is. Azt mondta, hogy nem vészes a dolog, mert az írásbeli résznél neki sokat segítettek, meg amúgyis csak ábrákat kell értelmezni melyik hamis, melyik igaz. A gyakorlati része meg nem probléma, otthon sokat targoncáztam.

Január végén belevágtam, jelentkeztem. A vizsga egész napos, délelőtt az elméleti, délután a gyakorlati rész. Mindez $180. Mi a gyakorlattal kezdtük, hogy ne a délutáni forróságban kelljen kint szerencsétlenkedni. Heten voltunk, én meg hat ausztrál, mindenki szerencsésen vette a vezetési, karbantartási és némi elméleti tudást tartalmazó gyakorlati vizsgát.

Délután folytattuk az írásbeli számonkéréssel. Mindenki megkapta a maga kis füzetét, mely a kérdéseket tartalmazta. Belelapoztam és megállt bennem az ütő. Ötven szöveges kérdésre kellett (volna) válaszolni, s ezek közül csak két-három volt ábrás. A kérdéseket úgy kell elképzelni, hogy nem ám kipipálom a megadott válaszok közül a jót, aztán vagy eltaláltam, vagy nem. Voltak a kérdések, a válaszokat meg neked kellett megírni, sokszor indoklással együtt. Na ne, erről nem volt szó!

Az egész tele volt műszaki jellegű kérdésekkel, amikre szakszavakkal, mondatokkal kellett volna válaszolni. Annak ellenére, hogy átbeszéltük az egészet, még az ausztráloknak is gondot okozott némelyik kérdés értelmezése és a válaszadás. Az egyik ilyenre, mely a targonca villájának terhelhetőségére vonatkozott egyetlen válasz lehetséges csak. Illetve egyetlen mondat, egy meghatározás, de az szó szerint. Benne szakszó szakszó hátán. Nem ment nekik, ezért segítséget kértek és kaptak. Én meg csak pislogtam nagyokat.

Becsülettel megírtam, amit tudtam, de éreztem, hogy ez kevés lesz. Az értékelés után mondtam a vizsgáztatónak, hogy azért ez nem volt fair. Tudták, hogy nem beszélem jól a nyelvet, ráadásul nem kaptunk semmi felkészítő anyagot a jelentkezéskor. Eleve kudarcra voltam ítélve.

Megértette a dolgot, de nem tehet semmit. Elmondta, hogy az a vizsgaanyag, amit kaptunk mindössze néhány hónapos és sokkal nehezebb, mint ami eddig volt. Mindez azért, mert évente 2000 ember hal meg Ausztráliában munkahelyi balesetben. Szóval ez az egész értünk van. Majd a kezembe nyomott egy vastagabb dossziét, ami a „felkészítő” anyag volt. „Nem lenne szabad odaadnom, de olvasd át, hogy a következő vizsgán ne legyen gond” mondta.

Otthon belenéztem. Összesen 120 kérdést tartalmaz, abból kell 50-re válaszolni a vizsgán. Anyanyelvi szinten semmi gond nem lenne vele, de ahhoz még fejlődni kell. 🙁

Folyt. köv.

Papi

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük