Egyéb

A régi autók szerelmeseinek

Ajánlom ezt a bejegyzést azoknak, akiknek szívét megdobogtatja egy már nem mai gyereknek számító négykerekű autócsoda megpillantása. Itt Adelaide-ben lépten-nyomon beléjük botlik az ember, van amelyiket sikerül megörökíteni az utókornak, de sajnos majd ugyanennyi van, ami csak az én szememet gyönyörködtette. Vagy azért, mert a „mindig” nálam lévő masinám éppen nem volt nálam, vagy azért, mert ahogy jöttek, úgy tova is tűntek a forgalomban. Mindenesetre azon vagyok, hogy minél több ilyen szépséget megosszak Veletek is.

Itt van mindjárt az első, a Kenguru Mobil, azaz a Holden Efijy. Bár ezt egy újságban találtam még otthon, de ide kívánkozik:

Ez a szörnyeteg mindössze egyetlen példányban készült el mint tanulmány autó, s ennek megfelelően nem is lesz belőle több sosem. Sajnálatos dolog, de ha meg akarjuk védeni az amúgy is törékeny természetünket, akkor maradjon csak ez az egy darab ebből a környezetpusztító fenevadból. Hogy miért mondom ezt? Nos, a műszaki leírásában az szerepel hogy: lyukat éget az ózonrétegbe, és ha adsz egy nagyobb gázfröccsöt, valahol a Földön kihal egy újabb faj. Nem túl bíztató. 🙁

(Katám megkérdezte, hogy mit tanulmányoznak? A kihalást? … no comment) :-))

Folytassuk egy másik szépséggel, ez pedig a Ford Cougar néhány évtizeddel korábbról:

Formavilágát tekintve hozzám nagyon közel áll, szép arányos, nem hivalkodó. Egy igazi gyöngyszem, nekem. Barossa Valey-ben kaptam lencsevégre, ahol csak úgy hemzsegtek a sok évtizedes négykerekűek.

Ha a feliratnak hihetünk, akkor ez egy Talbot öregúr, van vagy 100 éves.

Gyönyörű állapotban tartja a gazdája, de ez általánosságban is elmondható az itteni, nem mai kiadású gépjárműparkról. Vele Port Eliot-ban találkoztunk, s nem mi voltunk az egyedüli csodálói.

Természetesen további képeket itt találtok, s amint bővül a lista, tájékoztatlak benneteket.

Befejezésül csak szóban két autóról, amiket nem sikerült lefotózni, de valóban itt láttam őket. Ha más mesélné, nem hinném el neki, de Ti higgyetek nekem. 🙂 S hogy mik voltak azok? Nos az egyik egy jobbkormányos Lada Samara, még az emblémája is stimmelt. Tudjátok, egy abból a „szép” drapp színűből. A másik pedig, ami még hihetetlenebb, egy Polski Fiat 126-os, azaz kis Polski! Azt hittem nem hiszek a szememnek, pedig az volt. Sajnos nem tudtam megfigyelni hol volt a kormány, annyira ledöbbentem. Azóta sem tértem magamhoz.

Nos, ennyit a régi autókról, remélem sokan lelik örömüket benne.

Minden jót: Papi

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük