Kígyó után skorpió

2007. április 27. péntek by kata_papi

Egyre jobban élvezem a terepi munkát. Eddig is szerettem, de kezd egyre izgalmasabb lenni. Büntetésként élem meg azokat a napokat, amikor irodai munkára vagyok beosztva, sajnos ilyen lesz a jövő hét is. 🙁

 

A múlt héten magára hagytam Papit, mert beosztottak egy vidéki munkára. Port Lincoln-ba kellett mennünk autóval, ami kb. 700 km-re van innen, és egy 131 hektáros területet mértünk fel GPS-sel (25 x 25 -ös hálóban). Ez egy olyan terület, ahol több ezer évvel ezelőtt még tengervíz hullámzott és az őslakosok, amikor még nem lépett fehér ember erre a szigetre úgy halásztak, hogy hal-csapdákat építettek kövekből. Még most is megvannak ezek a csapdák. Nekem, aki geológiát is tanult 4 évig, hihetetlen izgalmas volt a megkövesedett tengerfenéken járni. Hoztam is haza egy darabot belőle.

(nemsokára nagyobb lakásba kell költöznünk, mert annyi már a kavics, kagyló, csiga, meg mit tudom én micsoda ezen az alig 40 négyzetméteren – Papi) 🙂

Négyen mentünk, én és Roy az egyik munkán, Phil és Al egy másik munkán dolgoztak, csak az utolsó nap segítettek be nekünk, mert ők hamarabb végeztek. Így mi is be tudtuk fejezni péntekre, aminek a nagyfőnök kifejezetten örült. Ő úgy számolta, hogy kétszer 1 hét lesz ez a munka. Annak ellenére hogy szinte egy dzsungelen keresztül kellett átverekednünk magunkat napi 10 órában, nemigen találkoztunk veszélyes állatokkal, pedig eléggé be voltam tojva. Volt ott minden: sűrű, szúrós bozót, bokáig érő vizenyős dagonya, erdő, sós bozót, por, meleg. Viszont két darab karvastagságú levedlett kígyóbőrőn, egy 20 cm-es kövér gyíkon (aminek a farka olyan mintha ott is egy feje lenne az ellenség megtévesztésére) és egy számomra ismeretlen, óriási pókfajon kívül nem találkoztam. Sajnos a fényképezőgép nem volt nálam, így képeket nem tudok feltenni. Szó mi szó, mindezek ellenére épségben hazaértem.

Ezen a héten viszont olyat láttam, amit élőben még sose: skorpiót! De ne szaladjunk előre. Most 3 völgyzáró gáton végeztünk ellenőrző méréseket. Ezeket a méréseket fél évente meg kell ismételni, hogy lássuk, mocorgott-e valamerre a talaj vagy a gát. Most volt itt az ideje az ellenőrzésnek, úgyhogy mi ketten, én és Roy mentünk mérni. Maga a mérés nem nehéz. Meglehetősen monoton, 8-szor kell ismételt méréseket végezni a pontokra, amiből 6-9 darab van. A környék szép, lehet bámészkodni és ismerkedni a természettel és a helyi állatvilággal, amiből nincs hiány.

A betonpillérek, amikről a méréseket kell csinálni egy fémsapkával vannak lezárva. Ez kitűnő búvóhely a “kisebb” állatoknak. Első nap nem vittem magammal fényképezőgépet, mert egész nap szakadt az eső. Szidtam is magam, mert minden sapka alatt volt “valaki”, szép kövér Huntsman pókok lakták ezeket a helyeket. Ez az az óriási pók, aki ideérkezésünk első napján a szívrohamot hozta ránk a fürdőszobában. Most se tartozik a kedvenc állataim közé, de kezdem megszokni. Nem ugrok helyből 2 métert és nem sikítok, csak kiráz a hideg és libabőrös leszek. Na az összes fémsapka alatt 1-1 Huntsman lakott, az egyik alatt volt 2 kis gyík is, egy másik sapka alatt pedig egy egész Huntsman család talált menedéket. Ez elég durva volt, mert amint Roy (ő volt a bátrabb) lekapta a fedelet, egy mérges Huntsman anyuka rohangált és ágaskodott fel, körülötte pedig vagy 20 darab, kb. 2 centis bébi Huntsman menekült mindenfelé. Itt mindketten ugrottunk hátra vagy 2 métert.

Másnap már fel sem tűnt, hogy minden pillér alatt ott van a szokásos egy darab megtermett példány:

A pillérek mellett nagyobb kövek is voltak. Épp toporgok az egyiken, amikor Roy mondja, hogy mutat valamit. Odajön hozzám, néz rám bután, én meg nem tudtam mit akar. Néztük így egymást egy darabig, majd azt mondja, hogy szálljak le a kőről, mert amit mutatni akar, az a kő alatt van. 🙂 Fél évvel ezelőtt amikor itt mért, megfogta a követ és arrébb akarta vinni, hogy megtámassza az ernyőt ami az igen érzékeny műszert védi. (esőben, napsütésben, mindig kell az ernyő a műszer fölé) A kő alatt egy skorpiót talált és lehet, hogy még most is ott van. Nézzük meg! Óvatosan felemelte a követ és valóban ott volt. Éppen édes álmát aludta, de egy kis piszkálás után felvette a támadó állást. Mellette az áldozatok láthatók. (kukacok, ezerlábúak, miegymás) Visszatettük rá a követ hogy megnyugodjon, de onnantól kezdve fél szemünk a kövön, másik fél szemünk a lepiszkált Huntsman-en, a többivel pedig igyekeztünk minél pontosabban mérni. 🙂

Fentebb látható a nagyobbacska kő, melyen toporogtam, mellette pedig a skorpió, akinek a szállását megbolygattuk. Méretarány nincs mellette, de olyan 4-5 centis lehetett a kicsike, bennünk mégis komoly félelmet ébresztett.

Nos, így telnek dolgos hétköznapjaim, s azt, hogy egyhangú lenne, igazán nem mondhatom.

Kata


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.