Befejeztem
Vége van, befejeztem az iskolát. Március 13-án kezdtem és december 13-án mentem utoljára. Most mondja valaki, hogy a 13-as nem egy szerencsés szám! 🙂
Néhány részlet. A tanfolyam hivatalos óraszáma 510 volt, s január 29-én indult. Mi éppen aznap szálltunk fel a repülőre Bécsben, így aztán mire nagyjából berendezkedtünk itt, eltelt másfél hónap. Választhattam volna egy később induló osztályt is, de úgy gondoltuk, hogy legyünk túl rajta. Ezért aztán ha késve is, de belevágtam.
Azért, hogy kitöltsem a kifizetett óraszámokat, néhány szabadon választott órára is beültem. Ilyenek voltak a KRESZ tanfolyam (DRIVING RULES), majd pedig a nyelvtan (GRAMMAR). Ezekkel együtt éppen elértem az 510 órát, talán még egy kicsivel többet is. Egyébként nagyon rugalmasak ezügyben. Volt olyan, akinek megmaradt 21 órája, s neki felajánlották, hogy beülhet majd a jövőre induló egyik új osztályba, s ott letöltheti az idejét, ha akarja. Nem számít, hogy letette a vizsgáit. Ha akar, maradhat.
Összesen 12 vizsgát kellett teljesíteni ez idő alatt. Voltak kötelezően előírtak és voltak választhatóak. A lényeg, hogy a 12 meglegyen a végére. Egy kivételével mindet elsőre megcsináltam, de azt az egyet kétszer is elrontottam. Pedig könnyűnek tűnt, aztán mégis elhasaltam kétszer. Vagy csak másként értelmeztem dolgokat, mint ahogy ők szerették volna. Van ilyen.
Az utolsó vizsga múlt hét hétfőn volt. A feladat: írni egy minimum 250 szavas fejtegetést, eszmecserét (DISCUSSION) egy óra alatt, adott témában. Természetesen a tanult formai és nyelvtani szabályoknak megfelelően. Kisebb nyelvtani hibákat elnéztek, de a formai dolgoknak nagyon meg kellett felelni. Gyakoroltuk is vagy hatszor élesben, persze mindig más és más témában, már kezdtük is unni kicsit.
A vizsga témája: „A számítógép, mint munkaeszköz” volt. Mit gondolsz róla, előnyei, hátrányai (miért?), mi a véleményed stb. Nekem az írás sokkal jobban megy, mint a beszéd, másoknak meg ez okozott nagyobb gondot. Nem vagyunk egyformák. Ha jól tudom, senkinek sem kell osztályt ismételnie. 🙂
Aztán csütörtökön, amolyan évzárás gyanánt kivonultak az osztályok az egyik közeli parkba. Volt kenguruhús sütögetés, mindenki hozott magával harapnivalót (FINGERFOOD), olyat, amihez nem kell evőeszköz, meg nasit is persze. Ez a kép ott készült az osztályom egy részéről:
Középen Steve, a welszi tanárunk. A többiek nevét meg sem próbálom leírni. Sok tanuló amúgyis választott magának ideiglenes nevet, hogy könnyebben szót értsünk egymással.
S hogy mi a véleményem a suliról? Személy szerint maximálisan elégedett vagyok. A tanárok, akikkel én kapcsolatban álltam mindannyian jól felkészültek voltak, volt humoruk és látszott rajtuk, hogy szeretik csinálni. Az iskolának nagy számítógépes terme és könyvtára is van, minden nap van lehetőség önkéntesekkel (VOLUNTEER) beszélgetni, akik türelmesen hallgatják az éppen kezdő, vagy már haladó szinten beszélő tanulókat.
Természetesen mindent nem lehet megtanulni és megtanítani. De ahhoz elég, hogy kicsit bátrabb legyen az ember, amikor élesben, a tűzvonalban kell érvényesülnie, vagy csak egyszerűen megértetnie magát. Mert azt azért tegyük hozzá, hogy amint kiléptél az iskola kapuján, egy egész más világba csöppensz.
Mintha valami más nyelvet beszélnének az emberek odabent és idekint. S ez így is van. Otthon ugye, ha valaki elment nyelviskolába, tanulta a szép angolt, a British English-t. Ezután az itteni nyelviskolában elkezdte tanulgatni, hogyan is mondják ezt, vagy azt ausztrálok, s itt most főleg az akcentusra gondolok. S végül, amikor kikerülsz az utcára, rá kell jönnöd, hogy meg kell tanulnod egy harmadik fajta angolt is, ez pedig az „ausztrál szleng angol”.
Nem egyszerű. Sem az akcentusuk, sem pedig a rengeteg szleng, amit használnak. De azért előbb, vagy utóbb csak megbírkózunk velük.
Érdekes, igazi multikulturális hangulata van egy ilyen nyelviskolának, hiszen a világ majd minden részéből érkeznek ide diákok. Olyan az iskola, amilyen az ország. Soknemzetiségű, többé-kevésbé békésen egymás mellett élő, egymást segítő, nem elgáncsoló. Nagy élmény volt.
Papi
