Kísértés

2011. május 24. kedd by kata_papi

Háááát, elég nagy volt.

Kb. másfél hete kaptam egy állásajánlatot úgy, hogy nem is kerestem munkát. Még most is gyomorgörcsöm van és ebből kifolyólag egy hétig sűrűbben látogattam a legkisebb helyiséget…

Nem vagyok nagy “szociális háló” őrült. Értem ez alatt az iwiw, facebook és társai oldalakat. Nem vagyok rajta egyiken sem. Viszont 1-2 éve beregisztrálódtam a LinkedIn oldalára. A nevemen és a végzettségemen kívűl semmit nem töltöttem fel, még önéletrajzot sem.

Nem is nagyon használtam az oldalt, s ezért volt furcsa, mikor ezen keresztül megtaláltak. Mondták, hogy ők pontosan ilyen végzettségű emberkét keresnek és mivel a LinkedIn oldalon elég szegényes az adatlapom megkértek, hogy küldjek nekik egy önéletrajzot. Veszteni valóm nem volt, küldtem. Egy brisbanei cég ajánlott munkát. Brisbanebe vagy Perthbe kerestek valakit. Nem mondom, hogy nem volt csábító az ajánlatuk, de elég rossz időben jött az egész.

Cégünknél pont most kezdték el a szokásos átvilágítást: ki hogy érzi magát, ki hova szeretne fejlődni, fizetésemelés megbeszélése, stb. Több mint 3 éve vagyok a cégnél, nagyon szeretem a munkámat, a társaság is nagyon jó és ráadásul Papi is a cégnél dolgozik. Nehéz volt, mert titkolózni és hazudozni nem akartam a főnökeim előtt,  így – végigjárva a főnöki ranglétrát – mindháromnak elmondtam, hogy kaptam egy állásajánlatot.

Mivel még nem került rám a sor az átvilágításon, ezért kértem őket, hogy ha  lehet, akkor azonnal beszéljük meg a dolgot, értékeljenek, meg vannak-e elégedve velem, szükségük van-e rám és a többi.

A közvetlen főnökömmel együtt sírtunk. Mondta, hogy teljes mértékben mellettem áll és nem lesz egyszerű döntenem, mert ez a kis cég nem tud a másikkal fizetésben versenyezni. Behívtak és mondták, hogy nagyon meg vannak elégedve velem és szeretnék ha maradnék, majd tettek egy igen nagylelkű ajánlatot. Mondtam, hogy a másik cég szeretné, ha elutaznék Brisbanebe interjúra. Csak utána tudok dönteni. Nem gond, kivárják – mondták. Aztán pár nap múlva felhívtak odaátról, hogy először lenne egy nem több, mint fél órás telefoninterjú az ottani főnökkel.

Időközben, ahogy teltek a várakozás napjai, itteni cégem újra behívatott és az első ajánlatukat tovább emelték. Kérdezték mikor tudok választ adni. Mondtam, hogy csütörtök délután pontban egy órakor lesz az interjúm, utána kell fél óra, hogy átgondoljam és aztán azonnal tudok válaszolni.

Csütörtök egy óra. Gyomrom görcsben. Jobb szeretem a szemtől-szembe beszélgetést és ezt meg is mondtam annak, aki a brisbanei cégtől felhívott. Amúgy nagyon normális ürge volt és a betervezett fél órás interjú 1 óra 15 percre sikeredett melynek a végén ott tartottunk, hogy személyesen is akar velem találkozni, ezért iderepülne hozzánk.

Úgy éreztem, hogy igen nagy esélyeim vannak a munkára. Ezért megkérdeztem, hogy a felkínált összeg a végső ajánlatuk-e. Az ürge azt mondta, hogy nem és kért, hogy mondjak egy számot. Viszont én akkor már itt a cégnél két ajánlatot is kaptam és mindhárom főnököm a könnyeit nyeldeste. 

Szeretünk Adelaideben lakni. Ráadásul, ha Brisbanet választjuk, akkor Papinak újból munkát kellene keresnie. Nehéz volt a döntés és tudtam, ha számot mondok az ürgének és ő rábólint (mert nagyon úgy nézett ki a szituáció), akkor már nem táncolhatok vissza. Ezért megkérdeztem, hogy visszahívhatom-e másnap és megmondhatom-e a válaszomat akkor. Azt mondta igen. Három variáció volt. Első: mondok egy számot, ő elfogadja és költözünk Brisbanebe. Második: mondok egy szemérmetlenül nagy számot, amit ők nem tudnak elfogadni, így maradunk, ahol vagyunk. Harmadik: szépen megköszönöm az ajánlatát, nem mondok számot, elköszönünk egymástól, s maradunk, ahol vagyunk.

Telefonbeszélgetésnek vége volt és az itteni főnökeim várták a válaszomat. Őszintén megmondtam, hogy hajlandóak feljebb menni az ajánlatukkal és hogy tőlem várják a számot holnap reggel. Megértették. Középső főnököm kirohant és hívta a nagyfőnököt telefonon. Gondolom felvázolta, hogy még nincs válasz, mert… Újból behívattak és adtak egy harmadik ajánlatot. Most aztán tényleg fel volt adva a lecke. Szarul is voltam. Aznap éjjel 3 órát tudtam/ tudtunk csak aludni, de reggelre mindent összegezve megszületett a döntés: maradunk itt.

Reggel felhívtam a brisbanei főnököt, szépen megköszöntem a nagylelkű ajánlatát és mondtam, hogy nem tudom elfogadni. Ismét mondta, hogy idejönne személyesen. Mondtam, hogy már döntöttem és nem szeretném rabolni az idejét meg a pénzét feleslegesen. Nagyon megértő volt. Örült az itteni sikereimnek és annak, hogy lehet, hogy neki is volt valami köze az itteni előmenetelemnek.

Mindenesetre úgy váltunk el, hogy ő nyitva hagyta a kiskaput én meg azt mondtam, hogy sosem lehet tudni… 🙂

Kata

Ui.: ha jól belegondolok, nem is jött olyan rossz időben ez a megkeresés… 🙂 


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.