Kivándorlás 2: lakáseladás

Néhány gondolat a lakáseladásról.

Nem tudom ki hogyan csinálta, lehet hogy a többségnek nem is volt mit eladnia, de azért írok néhány sort erről a témáról is.

Először is arról, hogyan sikerült megvennünk ezt a lakást, amit most árulunk.
1999. nyarát írtuk.

Ekkor még vidéken laktunk, (Nyergesújfalu és Sárisáp) de az elhatározás már meg volt, hogy szerencsét próbálunk mindketten nagyfaluban is, mert a vidéki munkalehetőségek kezdtek beszűkülni. Azért írom hogy mindketten, mert Katám akkor már Budapesten dolgozott, és ennek megfelelően ingázott.
A másik ok pedig – ha még nem is kristályosodott ki egészen – az volt, hogy közelebb legyünk a tűzhöz, azaz a vízumszerzéshez szükséges információkhoz, intéznivalókhoz stb.
Nyilván az, hogy valaki nem a fővárosból intézi ügyeit nem kizáró ok, hiszen nem egy nem kettő példa van erre is.

Tehát elkezdtünk lakást keresni. Kinéztük az Express újságból a számunkra megfelelő kis lakásokat, majd munka után felbuszoztunk szinte minden nap egy hónapon keresztül, hogy megnézzünk minél több eladó ingatlant.
Volt olyan, hogy az utcát vagy a házat meglátva már fordultunk is vissza.

Aztán egyszercsak megleltük. Nem volt valami jó állapotban, de mi lelki szemeinkkel már láttuk, hogy mit is lehetne belőle kihozni, elsősorban saját, kétkezi munkánkkal.
A nagyobb probléma az volt, hogy éppen anyagi lehetőségünk határán mozgott a lakás vételára. Mikor mondtuk a tulajnak, hogy minket érdekel a dolog, ő azt válaszolta, hogy ha most azonnal lerakjuk a foglalót, miénk a lakás, ugyanis nem mi voltunk az egyetlen érdeklődők.

Komoly szomorúság vett rajtunk erőt, mert pénz nem volt nálunk, a bankok pedig akkorra már bezártak. 🙁
Ezért aztán fogtuk magunkat, és elindultunk haza.
Már az Árpád hídi buszpályudvaron voltunk, várva buszunk indulását, mikor is egy kósza ötlettől vezérelve, lesz ami lesz alapon, még egyszer utoljára felhívtam a tulajt egy nyilvános fülkéből. (hol volt még akkor mobiltelefonunk!)
Mondtam neki, hogy márpedig nekünk kell AZ a lakás, mi több, nagyon kell.
Azt mondja, rendben, menjünk vissza de izibe, és megbeszéljük. Taxit fogtunk és már ott is voltunk a VII. kerületben.

A lényeg, hogy írtunk egy papírt arról, hogy másnap záros határidőig fenntartja nekünk a lakást, és ha időben visszük a foglalót, miénk a lakás. Persze hogy ott voltunk időben!
Mikor elbúcsúztunk, még annyit mondott, hogy a szimpátia felénk sokat nyomott a latba, ezért lettünk mi a befutók.

Azért említem a szimpátiát, mert most, hogy mi vagyunk az eladók, hasonló a szituáció.

Nagyjából másfél hónapig hirdettük a lakást. Többféle módszert alkalmaztunk. Csináltunk fényképeket, amiket aztán 4-5 ingyenes netes hirdetési oldalra is feltettünk, illetve az utcákon is helyeztünk el cetliket az eladó lakásról.
Ingatlanos közvetítőkhöz szándékosan nem akartuk beadni, mert nem voltak jó információink róluk.
Ha mi nem is kerestük őket, ők azért megtaláltak minket. A telefonok szinte fele ingatlanközvetítő volt, és mindegyik azt bizonygatta, hogy óriási ügyfélköre van, akik pontosan ilyen kis lakásokat keresnek.

Végül néggyel kötöttünk is szerződést, és vártuk a nagy rohamot. És vártuk, és vártuk. Csak nem jöttek. A négyből kettő hozott egy-egy vevőjelöltet, a többi még csak nem is jelentkezett. Magánszemély talán ha három volt.
Kezdett fogyni a türelmünk és ezzel együtt az időnk is.

Aztán újabb két ingatlanos próbálkozott nálunk, hogy kössünk szerződést. Igazából Katámat hívták, de ő szó szerint elküldte őket a búsba, nem akartunk több megbízási szerződést aláírni.
Az egyik viszont nagyon erősködött, hogy ő már az első találkozóra hozza az emberét, így kötélnek álltunk.

Nos, ahogy az illető meglátta a lakást, egyből beleszeretett. Azt mondta, hogy neki kell ez, azaz EZ kell neki. Ismerős a szituáció? 🙂
Nekünk az volt, ráadásul a szimpátia is meg volt közöttünk, ezért aztán úgy néz ki, hogy jó kezekbe kerül kislakásunk.
A foglalón már túl vagyunk, sajnos még a hitelbírálatra várunk mert ennyi kp-ja nincsen. Az értékbecslő is itt volt már, reméljük rajta nem fog múlni a pozitív elbírálás.
Bízunk benne, hogy nem futunk ki az időből.

Itt tartunk ezügyben, ha van valami újdonság, megírjuk.

Papi