Kivándorlás 3: a szerződés

2006. december 24. vasárnap by kata_papi

Megígértem, hogy ha tudok valami újdonságot lakásügyben, jelentkezem.

Nos, “sikeresen” aláírtuk az ingatlan adásvételi szerződést. Mindez kb. két héttel karácsony elött történt.
Mivel a vevő hitelt fog felvenni, ezért csak akkor lesz hivatalosan is az övé, ha a bank utalta számunkra a vételárat.

Lelki szemeimmel látni vélem, hogy néhány lelkes blogolvasó felteszi magának a kérdést: miért van idézőjelben az hogy: sikeresen?!
Nem véletlenül.
Ugyanis ennek is, mint mindennek ami eddig velünk történt a nagy elhatározás óta, története van.
Katám azt mondta, hogy nem kell ennyire részletesen leírni dolgokat, de én meg úgy vagyok vele, hogy ha valami nem hétköznapi módon történik, akkor azt igenis meg kell írni.
Egyrészt azért, mert másoknak is érdekes lehet, másrészt meg azért, mert hátha valaki, aki hasonló cipőben jár, tanul a dologból.

Akkor lássuk a részleteket.
Néhány nappal a szerződés aláírása előtt hívott minket a vevő, (továbbiakban Sanyi) hogy mehetünk az ügyvédhez elintézni a formaságokat. Pontos dátum, időpont, utca, házszám, meg volt minden.
Gondoltuk akkor. Aztán előző nap reggel kisagyamból kipattant a kérdés: na de melyik kerületben?
Gyors sms, majd jön a válasz, hogy hú, azt ő sem tudja fejből, a cím meg csak az albérletben van meg neki, és mivel most szolgálatban van, csak késő este tudja megmondani. Rendben.
Szándékosan nem kapcsoltuk ki a telefont, de azért lefeküdtünk aludni.
23.30-kor jött a korrekt cím… 🙂

Másnap de. 11-kor ott vagyunk mindhárman a ház elött. Remek, akkor menjünk be.
Kérdem, hogy hívják az ügyvédet? Azt ő nem tudja! Mi van?!
Nézzük a táblákat a kapu előtt: hát kettőnél több ügyvéd lakozott az ominózus lakban, de szerencsére arra azért emlékezett barátunk, hogy mintha 1/2 lenne a lakás száma.
Becsöngettünk, beengedtek.
Ajtó nyílik, bezúdulunk az előszobába.
Sanyi mondja, hogy 11-re lett megbeszélve, ügyvédünk kontráz, hogy vele ugyan nem!
De van nekem egy feleségem, megkérdezem. Hátha vele van randevúnk. Nem vele volt, illetve vele sem.

Na, mondom magamban, kezdődik. Mármint a tortúra.
De már kemény fából vagyunk faragva, nem hagyjuk annyiban.
Odafordultam Sanyinkhoz. Te, ki ajánlotta az ügyvédet? Hát az ingatlanos.
Akkor most rögvest felhívod, és rákérdezel.
Rövid párbeszéd után meg volt a név és a lakás. Nézek kérdőn ügyvédünkre, aki mégsem az: ő bizony nem ismeri, pedig nem ma költözött ide.

Na mindegy, nekünk innen mennünk kell, és sűrű bocsánatkérések közepette kihátráltunk a lakásból.
Jó helyen voltunk, és mégsem. A házszám stimmelt, csak a név és az emelet nem. Mi ugyanis a félemeleten szerencsétlenkedtünk, míg minket az elsőn vártak.
Mire felértünk a lépcsőn már nyílt az ajtó, gondolom az ingatlanos közbenjárására.
Bementünk, bemutatkoztunk.

Én legtöbbször igyekszem megjegyezni a nekem bemutatott, vagy nekem bemutatkozó ismeretlenek neveit. Nos az elhangzó név ismeretlen volt, pedig 1 perccel ezelött és félemelettel lejjebb már hallanom kellett volna. De nem, ez a név nem az a név volt. 🙁
Na – gondoltam magamban amíg kihámoztuk magunkat téli gönceinkből -, bonyolódik a dolog, de itt már résen kell lenni, hiszen nem babra megy a játék. Még a végén veszek itt valamit, pedig eladni szeretnék!

Beljebb aztán újra rákérdeztünk, és kiderült hogy ügyvédünk útban van ide fontos iratokkal, de amíg megérkezik, vele, vagyis a társával elkezdhetjük a papírmunkát. Elkezdtük.
Egyszer csak elérkeztünk arra a pontra, amikor is be kellett volna mutatnunk a friss, aznapi keltezésű eredeti tulajdoni lapot.
Nézek Sanyira ismét (hiszen ez mindig a vevő dolga), de ő visszanéz, hogy az neki nincsen.
Gyors telefon újra az ingatlanosnak, aki megnyugtat minket, hogy elvileg az igazi ügyvédünk hozza magával az iratot, de sajnos nem tudja elérni mobilon. Mi sem tudtuk, mint később kiderült azért, mert otthon hagyta a telefonját.
Nekünk, illetve az ügyvédnek viszont kellett a pontos helyrajzi szám hogy tovább tudjunk haladni. Hiába tudtuk mi fejből, neki azt látnia, tapintania kell az eredeti és friss tulajdoni lapon.
Ekkor Sanyinak mentő ötlete támadt: a hitelező banktól faxon kértünk egy másolatot, ami két percen belül meg is érkezett, így folytatni tudtuk a munkát. (mi lenne velünk Edison nélkül?)

Sanyi kapott egy + pontot (de még így is jócskán minuszban volt), mire befejeztük a papírmunkát megérkezett az eredeti tulajdoni lap is, és végre megismerhettük fogadott ügyvédünket is.
Még ha kicsit meg is izzadtunk, pontot tehettünk egy fontos mozzanat végére a lakáseladással kapcsolatban. 🙂

Papi

folyt. köv.


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük