Kivándorlás 4: a raklap

Ausztráliáról tudni érdemes, hogy rendkívül szigorúak a beutazási feltételei. Akár bevándorlóként, akár turistaként érkezel, előtte érdemes alaposan felkészülni ebből a témából is, nehogy meglepetés érjen a vámon.

Nem szabad bevinni semmiféle élelmiszert vagy szerves anyagot, vagy kezeletlen fából készült dísztárgyat. Ha ilyened van, jobb ha itthon hagyod. Nyilván ezzel is védeni próbálják különleges élővilágukat.

Ezek az előírások természetesen a hajón érkező árukra is vonatkoznak.
Mivel mi is küldünk ki egy raklapnyi könyvet és miegymást aminek komoly súlya van, be kellett szereznünk egy szabványos méretű műanyag raklapot.
A sima EU-s, fából készült raklap szóba sem jöhet.

Akkor menjünk, vegyük meg a raklapot.
Volt egy konkrét címünk amit Krisztől kaptunk, ők náluk vásároltak mikor utaztak. PALLETPLAST Kft.

Karácsony elött egy héttel hívtuk fel őket, hogy mennénk hozzájuk, mikor lenne alkalmas, meg hogy van-e egyáltalán.
Azt mondja jöhetnek, de majd csak jövőre, mert idén már nem vesznek fel megrendelést. Mondjuk, hogy de nekünk csak egy darab kell! Sajnos akkor sem, de azért boldog karácsonyt!
(nehogy már valamit elsőre el tudjunk intézni! 🙁 )

Márpedig nekünk most kell az a fránya raklap, mert már szerettük volna kipipálni ezt a dolgot a listánkon hogy haladhassunk.
Gyorsan beütöttük a „gugliba” hogy műanyag raklap, persze felhozott egy csomó címet. Kiválasztottunk egyet és felhívtuk. MANULI STRETCH Kft.

Egy agyhalott nő vette fel a telefont. Kérdésünkre, miszerint van-e műanyag raklapjuk, illetve hogy magánszemély is vásárolhat-e nemcsak cég, igennel válaszolt, de mintha készenléti üzemmódra lett volna kapcsolva az agya. Aztán megkérdezte mekkora tételről lenne szó. Már kissé félve vallottuk be, hogy nekünk csak egyetlen darabka kell, de az azonnal, meglepetésre itt nem utasítottak el minket. Viszont kaptunk egy újabb telefonszámot, hogy az illetékesnél érdeklődjünk.

Megtettük. Itt már egy sokkal értelmesebb hölggyel sikerült kapcsolatba kerülnünk, aki rögtön meg is nézte a gépében, hogy van-e amit szeretnénk. Volt. Mégpedig egyetlen árva darab!
Szerintem nem volt biztos a dolgában, mert azt mondta, hogy először megnézik a raktárban, egyáltalán meg van-e, és ha igen akkor ránk csörögnek. Kicsit csalódottan bár, de belementünk a dologba.

Másfél óra múlva hívott vissza hogy megtalálták, mehetünk érte. De! Elötte még küldjünk egy e-mailt, amelyben megrendeljük az anyagot. (?)
Azt azért nem gondoltuk, hogy egy koszos raklap ennyi gondot fog okozni. Ha otthon vagyunk persze nem gond egy e-mail elküldése. De mi kint voltunk a városban, éppen egy üzletben, du. fél 4 volt, a cég csak 5-ig volt nyitva, nekünk pedig aznap kellett megvenni, mert a másnap már szintén be volt táblázva, illetve másnap már vidékre utaztunk.

Szerencsénkre a hölgy éppen egy számítógépes üzletben ért utol minket telefonjával, így aztán megkértük a tulajt, hogy cserébe azért a nem kis összegért amit ott hagyunk nála, engedtessék meg egy rövid e-mail a gépén.
Gyorsan megírtuk, és már pattantunk is be a kocsiba, irány a raklapos!

Megérkeztünk, kifizettük. A raklap 2200 Ft-ba került, illetve vettünk egy tekercs zsugorfóliát is, hogy legyen mibe tekerni a pakkot amikor készen van. Fizetés után mondja a hölgy, hogy menjünk utána. Elindultunk a pincébe. Egyre sötétebb lett, a levegő pedig egyre dohosabb. A falak vizesek és salétromosak voltak, nem volt megnyugtató a környezet.
Aztán végre kinyitotta az utolsó ajtót. Bent sötét volt, mint a veremben, és úgy is maradt, mert nem működött a világítás.
Gondoltam magamban: babám, oda csak te mész be egyedül, de ha kihozol nekem egy ütött-kopott, törött és koszos raklapot, akkor bizisten azzal együtt löklek vissza, majd ráfodítom a kulcsot és szépen kisétálunk.

Persze nem így történt, s az eredményt itt láthatjátok:

Papi

folyt. köv.