Egyéb

Köszönet

Álljon itt egy bejegyzés, ami a köszönetnyilvánításról szól, úgy mint az „Oscar” átadásokon.

A mai nappal „hivatalosan” is publikáltuk blogunkat, ami ugyan már szeptembertől tartalmaz bejegyzéseket, de az egyéni stílus kialakítása HTML tudásunk hiánya miatt elmaradt. Ezért nem akartuk addig a „nagyközönségnek” bemutatni, amíg egy élvezhetetlen, fekete-fehér, fejléc nélküli és átláthatatlan krixkrax az egész.

De ennek vége! A mai napon sikerült a végső simításokat is elvégezni rajta.

Szeretnénk megköszönni a több mint 2,5 órás HTML programozást volt munkatársamnak N.Lacinak, aki szinte a teljes HTML részbe bravúros gyorsasággal és hozzáértéssel belepiszkált, úgy hogy közben még magyarázta is nekem, hogy mi mit csinál és mi miért van. Elhangzottak ott „tag”-ek, ciklusok, „div” parancsok, volt ott kacsacsőr felkiáltójellelés még sok minden más. (ami nekem első ránézésre kötésmintának majd kínai írásjeleknek tűnt)

Továbbá szeretnénk megköszönni N.Gábornak (alias Nagyi) a fejléckép kitalálását és elkészítését, így a képpel kapcsolatban a „teljes felelősség” őt terheli. 🙂

Köszönet illeti P. Andreát is, aki igazán hozzáértő módon éveken keresztül egyengette és fordította a vízumhoz szükséges hivatalos iratainkat.

És végül, de nem utolsó sorban köszönet Krisznek és Tekinek, Tybnek, Kropinak, akik „kintről” e-mailen keresztül segítettek a „blog-kreálás” kezdő lépéseinél.

KÖSZÖNJÜK!

Kata, Papi

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük