Vízumtörténet 1: az elhatározás

2006. november 30. csütörtök by kata_papi

Vízumszerzésünk története “majdnem” vágatlanul.

A napokban Bertók Zolitól kisebb “fejmosást ” 🙂 kaptunk azért, mert nem nagyon írunk a frissen elkészült blogunkba. Mitagadás, igaza volt. Ha már van hol megosztani másokkal is, mi történt velünk az utóbbi 5 évben, akkor használjuk is ki a lehetőséget.

Valahogy botor fejjel azt gondoltuk, hogy olyan sokan leírták már saját kis történetüket, a miénkre ki lesz kíváncsi? Aztán rájöttünk, hogy minden eset más és más, és ha csak egyetlen ember is kíváncsi rá, akkor igenis le kell ülni a gép elé, és bepötyögni a betűket egymás után. Nos, az alábbiakban megpróbálom összefoglalni a mi kis tortúránkat. Nem viccelek, az volt!

De kezdjük az elején.

I. FEJEZET: Az elhatározás.
A dátum: 2002. nyara

Minden Katám ötlete volt. 🙂

Mikor 96-ban megismertük egymást, még vidéken éltünk és dolgoztunk mindketten, de Ő már ekkor említette nekem a nagy utazást. Én akkor még csak legyintettem rá, hogy persze álmodozz csak, aztán majd a bilibe ér a kezed, de csak nem akart letenni a dologról. Múltak az évek, közben felkerültünk Budapestre, vettünk egy kis lakást, de én még mindig nem foglalkoztam a témával. Ő bezzeg állandóan azzal jött haza, hogy aznap éppen mit olvasott a neten és a listán, meg hogy milyen jó lenne ha én is belemerülnék a témába.

Na, gondoltam addig úgysem lesz nyugtom, üsse kavics. Hol van az az AU-s lista. Belementem a dologba, feliratkoztam a listára. Bennfentes lettem! Nem ragozom tovább, rendszeres lista-olvasó lett belőlem is. Ekkor mar 2001-et írtunk.

DE!

Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez nekünk is, egyszerű vidéki kétkezi melósoknak is sikerülhet. (aztán később kiderült, hogy mindkettőnk szakmája hiányszakma, én autószerelő vagyok, Katám pedig földmérő mérnök) Szóval továbbra is gyűjtöttük az információt, ill. főleg a párom, mígnem azon a szép nyári napon döntés elé kényszerültem: vagy most belevágunk, vagy most vágunk bele!

Hát lehet erre nemet mondani?

Igen ám, de mi legyen az első lépés? Azt tudtuk, hogy nekünk a gyenge láncszem a nyelvtudás. Azt is tudtam, – mert az iskolában mechanika órán megtanultam- hogy minden szerkezet csak annyira erős, mint annak leggyengébb eleme. Nincs más hátra, mint előre. Mégpedig egyenesen Angliába. Katám két hét alatt leszámolt a munkahelyén, és már ment is bébicsősznek és nyelvsuliba a ködös Albionba. Egy évre.:-( Én meg maradtam tartani a frontot, vigyázni a lakásra, meg vigasztalni Katám szüleit.

Mikor ő elrepült és én hazaértem a reptérről az üres lakásba, akkor tudatosult bennem igazán, hogy mibe is vágtuk a fejszénket, és hogy egy jó darabig nem látjuk egymást. Bevallom férfisan, elsírtam magam.

Papi

folyt. köv.


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.