Vízumtörténet 2: a különélés

2006. december 1. péntek by kata_papi

II. FEJEZET: a különélés megpróbáltatásai

1.

Teltek múltak a hetek, hónapok, és gondolom azért, hogy én se unatkozzak itthon, feladatot kaptam.

Katám a Műegyetemen végzett, így aztán rá kellett vennem a Műegyetem dékánját, hogy ugyanmár engedélyezze, hogy a vízumhoz szükséges összes igazolást, tanrendet miegymást kiadják nekem. Gondoltam mi sem egyszerűbb, bemegyek hozzá és szépen megkerem. Mit tudtam én, mit jelent az a titulus, hogy dékán. Egyetemet is csak kívüről láttam, mikor elment előtte a 7-es busz. 🙂

Így aztán egyik reggel meló előtt betrappoltam az egyetemre, és bár nem egy Oxford, úgy eltévedtem, mint annak a rendje. Mire megtaláltam melyik épület, melyik bejárat, hányadik emelet, és hogy melyik ajtón kellene bebocsátást nyernem, már rég késő volt. Rohantam melózni. Na majd legközelebb.

Következő alkalommal, jó korán hogy még ott érjem, már célirányosan vettem az akadályokat, és ott álltam az ajtó előtt. Ja, a titkárság ajtaja előtt. Kop-kop, bemegyek, mondom dékán úrhoz ha lehetne. Válasz: már nincs itt, majd dél körül. Mondom telefonszám, mondja azt ő nem adhatja, de itt van a titkárság száma, próbálkozzam. Próbálkoztam. Még aznap dél körül, ahogy mondták. És láss csodát, ott volt! Persze először a kedves titkárnőnek elmondtam miért is zavarnám a főnökét, mire ő: egy pillanat. Nekem örökkévalóságnak tűnt, de aztán a hőn áhított szavak hagyták el az ajkait: kapcsolom a dékán urat!

A többi már gyerekjáték volt. Nem ellenkezett, nem volt ellenvetése, megadta az engedélyt. Szépen megköszöntem, és delután már át is vettem az anyagot, amit már előkeszített Katám egykori tanára, csak hát ugye az engedély…

2.

A következő feladatom az volt, hogy ha már így együtt van Katám anyaga is, akkor a már szintén beszerzett korábbi munkahelyi igazolásokkal menjek el a nagykövetségre, és hitelesíttessem az eredetik másolatait.

Irány a Királyhágó tér.

Akkor még simán be lehetett menni hozzájuk, ha most mész és nincsen időpontod egyeztetve, akár vissza is fordulhatsz, bárhonnan is jöttél. Szóval felmegyek, persze nem én voltam az egyedüli, így szépen beálltam a sorba. Odaérek az ablakhoz, mondom mit szeretnék, és azzal a mozdulattal már toltam is az orra elé a nem kis méretű paksamétát.

A hölgy először a papírhalomra majd rám néz, és megkérdi: és milyen vízumhoz kellenek ezek?Megállt bennem az ütő!

Bár voltam katona másfél évig, erre engem nem képeztek ki! (emlékeztetek mindenkit, hogy ÉN NEM akartam ezt az egészet – akkor még – így aztán fogalmam sem volt mi lenne a helyes válasz). Állok bambán, nézzük egymást a csajjal, mögöttem sor. Remélem átérzitek a helyzet komolyságát. Mondom magamban, itt valamit nyögni kell az “és milyen vízumhoz kellenek ezek?” kérdésre, így aztán MR. Bean-es komolysággal visszavágtam: hát milyenek vannak?

Na kész! Mögöttem halk moraj, a csaj újra rámnéz, hogy tiszta hülye vagyok-e vagy csak megjátszom, de aztán látta hogy az előbbi. És igaza is volt! Nem tudom hogy a barna szemem volt-e az oka annak, hogy nem zavartak el, mindenesetre elkezdte sorolni a vízumkategóriákat. A kis naív, azt hitte, hogy ezzel a segítségemre lesz. Persze én is ezt reméltem. Szerencsére nem csalódtam, mert egyszercsak elhangzott valami hasonló, amit mintha már hallottam volna otthon Katám által emlegetni: szakmai független. (vagy mifene)

Van Isten! Felragyogó arccal fojtottam bele a szuszt a felsorolás közben: ez az, ez jó lesz! Nem folytatom tovább, elkészültek a hitelesítések. 🙂

Papi

folyt. köv.


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük