Egyéb

Munkakereses_1

Munkakereses_1

Eddig nem nagyon kerestem munkát, mert úgy voltunk vele, hogy először intézzük el azokat a dolgokat amiket el kell, illetve szerettünk volna előtte egy kis saját „kuckót” találni, hogy majd onnan ugorjunk fejest az életbe.Végül is még csak 13 napja vagyunk itt.

Szerdán amikor megérkeztünk egyből megkérdeztem Dennis-t, hogy melyik az az újság amiben álláshirdetések vannak. Ez a „The Advertiser”, ami mindig szombaton jelenik meg. (megjelenik más napokon is, de állások a szombatiban vannak) Na mindjárt az első szombaton meg is vettük. Ez egy akkora és olyan vastag újság, hogy önvédelmi célra is használható, magyarul ölni lehet vele.

Találtam benne egy (azaz egy darab, nem is értem miért kiemelten hiányszakma itt a földmérő) rám vonatkozó hirdetést.„Surveyor assistant” keresnek, csak postai cím volt megadva, február 14-ig várják a jelentkezéseket és utána döntenek. (feltéve ha veszik a fáradtságot és visszajeleznek, hogy bikkmakk) Mindenesetre elküldtem egy szép nagy borítékban a jelentkezésemet. Még két nap és hátha behívnak…

Aztán tegnap előtt (a második szombaton mióta itt vagyunk) ismét volt 1 db hirdetés, itt „CAD Drafter”-t kerestek, ide is beküldtem, ők február 22-ig gyűjtögetnek, és itt is csak postai cím volt. 🙁

Mivel még mindig nincs internetünk, ezért nem tudok a neten állások után vadászni. Ez elég nagy hátrány, de azon vagyunk, hogy minél hamarabb legyen. Szóba jöhet még a fejvadászon keresztüli álláskeresés és a Centerlink felkeresése is.

Kata

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük