Egyéb

Rendőr-tűzoltó világjáték

Ha kicsit megkésve is, de röviden beszámolnék a 2007-es rendőr-tűzoltó világjátékról, melyet március 16-25 között rendeztek meg itt Adelaide-ben. Már jó előre hirdették magukat városszerte, én a helyi „Váci” utcában kaptam őket lencsevégre. Nem volt nehéz dolgom, mert a sulim is ebben az utcában van a belváros szívében.

Kisebb olimpiának is megfelelt volna a rendezvény, hiszen ha nem csalnak az információim, melyet néhány magyar résztvevőtől kaptam, akkor közel 8 ezer versenyző indult. Ebből az USA 800 fővel képviseltette magát, gondolom biztos ami biztos alapon. Kishazánk is szerepeltette magát honi rendőreinkkel és lánglovagjainkkal, egy csoportjukkal talákoztunk is. Mi csak szombaton, az egy hetes verseny utolsó napján értünk rá kimenni az egyik helyszínre, ahol erőemelés és nyomás volt napirenden. Néhány képet itt láthattok, többre nem futotta sajnos.

Sokféle versenyszámban lehetett indulni. Ezek között voltak közismertek, mint például az úszás, evezés vagy futás, s természetesen a küzdősportok sem hiányoztak. Ami igazán kuriózumnak számított, az a teljes felszereléssel, légzőmaszkkal való lépcsőzés egy toronyház tetejére. Embert s tűzoltót próbáló feladat, s mieink nagyon várták ezt a számot, mert úgy érezték jók benne. Szerencsétlenségükre s a vetélytársak szerencséjére nem tudtak elindulni, mert valami fatális dolog miatt Sydney-ben ragadt a felszerelésük. Két nap is kevés volt ahhoz, hogy átérjen Adelaide-be. Ilyen is van, pedig 2 nap alatt kocsival is megjárja az ember ha nagyon muszáj. Persze nem ezzel, de azért ez is működőképes: 🙂

Mivel szép számmal jöttünk össze Adelaide-ben élő magyarok, kárpótlásul teli torokból bíztattuk erős embereinket, akik remekül helyt álltak a súlyokkal szemben. Ha jól tudom jövőre Kanada ad otthont ennek a versenynek, reméljük a felszerelés időben ott lesz ahol lennie kell.

Üdv: Papi

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük