Egyéb

„Szemét” ügy

Az otthoni illegális szemétlerakásról van szó. Mármint arról a szemétről, amit Németországból hoznak kishazánkba, hogy aztán valamelyik eldugott helyen megszabaduljanak tőle. S hogy miért hozom fel ezt a dolgot? Mert itt is hír!

Az Adelaide-i 31 -es csatornán sokat foglalkoznak külföldi hírekkel. Van benne mindig az EU-val kapcsolatos összefoglaló, ha tehetem megnézem. Tegnap is ez történt. Egyszer csak ismerős felirat tűnt fel a képernyőn: Kunbaja. Bizony, a szemét ügyről volt szó, egész komoly anyagot adtak le. Még egy eredeti felvételt is bemutattak, amint az egyik forgató csoport autóját feltartóztatják, majd megtámadják őket. Törött ablakkal ugyan, de sikerült kereket oldaniuk, de az őket követő támadók elől végül egy rendőrörsre menekültek.

Aztán Persányi miniszter úr került lencsevégre. Furcsa volt, ahogy mosolyogva kommentálja az eseményeket. Szerinte ez csak egy szűk réteget érintő dolog, néhányan így akarnak egy kis vagyonra szert tenni. (?)

Otthon is az volt, de ebből a távolságból még szomorúbb látni-hallani ezeket az eseményeket. Nyilván itt is vannak ilyen-olyan ügyeskedők, mert azok sajna mindenhol vannak. Egyszerűen csak kikívánkozott belőlem, hogy mégsem csak egy szűk réteget érintő kérdés.

Szemét ügy! Így, idézőjel nélkül.

Papi

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük