Posts Tagged ‘Adelaide’

  1. Állati hétvége

    április 26, 2016 by kata_papi

    Szerencsések vagyunk, mert most is egy hosszú hétvégét tudhatunk magunk mögött. Hétfőn munkaszüneti napunk volt (ANZAC Day). Sajnos a hosszú hétvégék hátráltatják a Tasmán beszámolót, pedig épp ellenkezőleg kellene működnie… Három nap otthon, biztos lesz idő befejezni a harmadik részt. De nem így alakult, mert nem vagyunk otthon. A kettőnél több nap mindig adja magát valami kimozdulásra. Így történt ez most is. Ráadásul gyönyörű őszi időnk van. Vénasszonyok nyara. Vétek bent ücsörögni.

    A Húsvéti kirándulás óta nem volt időnk kiglancolni Dömét. Nagyon retkes, elhihetitek nekem és mivel szombaton ideális volt az együttállás –”Fodrász” Tamásék ráértek, jó volt az idő, Döme retkes – ezért leugrottunk a Deep Creek parkba. Mi már nem is számoljuk, hogy hányszor jártunk ott, de Tamásék még nem voltak a terepjárós szakaszokon. Hatodmagunkkal és két terepjáróval felkerekedtünk egy piknikre. A Blowhole Beach-hez mentünk le először. Onnan lesétáltunk a tengerpartra. A gyerekek „vad” dinnyét gyűjtögettek, aztán elsétáltunk az érdekes lukacsos, néhol penge éles sziklákhoz, amire a fiatalság többször felmászott (na jó, a végén már mindenki a sziklák tetején csücsült). Érdekes lukak erodálódtak a sziklába, olyan, mintha létra fokok lennének. Adja magát. Lépkedni kell egyik lukból a másikba és már fent is van az ember. A nap sütött, az öböl vize türkizkékben pompázott. Ennél szebb helyet keresve se találtunk volna a piknikhez. Ráadásul most valami oknál fogva nem voltak legyek. Ritka pillanatok egyike. Visszasétáltunk az autókhoz, elővettük az elemózsiát, plédeket és a domb oldalon, mesés rálátással az öbölre leheveredtünk kajálni. Ekkor Tamás felkiálltott: delfinek! Ott!

    Ééééés tényleg! Nyolc delfin csapatban úszva „vadászott”, azaz ők is épp ebédeltek. Nagyon aranyosak voltak. Ide-oda cikáztak. Néha lebuktak. Majd óramű pontossággal egyszerre emelkedett ki mind a 8 hátuszony. Ültünk a pléden, tömtük a majmot és bámultuk a delfineket. Itt mi még sose láttunk delfint. Most meg egyből egy egész csapat produkálta magát?! Pukkadásig ettük magunkat. Tamásék nagyon finom paradicsomos-bazsalikomos csirkemellett hoztak. Amióta Móni főzött nekünk bazsalikomos kaját, én azóta ölni tudnék a bazsalikomért. Imádom. Otthon azt se tudtam, hogy létezik ilyen fűszer. Itt meg ha tehetem, már főzőm is a bazsalikomos, fenyőmagos, fokhagymás tésztát ( pesto). Függő lettem. Elég csak az illatát megéreznem és Pavlovi kutya leszek.

    DeepCreek1     DeepCreek2   DeepCreek3

    Kukucs…

    Ildi és én a Blowhole Beach-en

    Ildi és én a Blowhole Beach-en

    Tamás és Papi, sajnos a képen nem látszik, de kettőjük között lent az öbölben voltak a delfinek

    Tamás és Papi, sajnos a képen nem látszik, de kettőjük között lent az öbölben voltak a delfinek

    Miután kibámészkodtuk és degeszre ettük magunkat visszapakoltunk a kocsikba. Ekkor ismét olyat láttunk itt, mint még eddig soha. A hegyoldalban egy nagy csapat kenguru kezdett vad ugrándozásba felénk, mintha menekültek volna valami elől. Félelmetes volt. Nagyon sokan voltak. Tamás el is kiabálta magát: Jé, olyan mint a Jurassic Park című filmben, gyertek rohanjunk mi is. Meg van ugye az a jelenet, mikor már elszabadult a pokol. A főhős (Sam Neill) kint kóborol a két gyerekkel. Majd dobogó zajt hallanak és megláttják, ahogy rohan feléjük egy csapat Gallimimus dinoszaurusz. Ez egy strucc testalkatú, kenguru farkú, két kis csökevényes karú veszélytelen dínó. A szereplők üvöltözve szaladnak a megriadt rajjal. Teljesen Jurassic Park érzésünk volt. A kenguruk pont akkor értek át a szemközti dombról a völgyön keresztül, mikor mi már kocsiban ültünk és a két autó kaptatott fel a meredek úton. Tömegével ugráltak át a kocsi előtt. Hihetetlen látvány volt. Mintha Ausztrália összes kenguruja itt lenne a parkban. Eddig mi csak pár kangát láttunk itt hüsölni a bokrok alatt. Ilyen aktív, csapatos megmozdulást még soha.

    Mozgó kocsiból nem a legjobb minőségű a kép, de talán látszanak a kangák

    Mozgó kocsiból nem a legjobb minőségű a kép, de talán látszanak a kangák

    Innen átautóztunk a Boat Harbor Beach-re, ami szintén csak terepjáróval közelíthető meg. Itt is rengeteg kenguru legelészett. Elég bátrak voltak. Egészen közel engedtek magukhoz. Tamás, Vilmos és Lili le is tesztelték. Kengurunak álcázva magukat elkezdtek odaugrálni a csordához. Majdnem sikerült átverniük őket… :)) Lejjebb az ösvényen a padhoz közel pedig Vilmos vett észre egy echidna sünit. De mire zajos társaságunk odaért beszaladt egy sűrű bokorba és az istenért nem akart előbújni. Ritka az, amikor ennyiféle állatot lehet látni a parkban.

    Kenguruk megtévesztése. Ugrálás 10 pont, külső hasonlóság 2,9 pont

    Kenguruk megtévesztése. Ugrálás 10 pont, külső hasonlóság 2,9 pont 🙂

    Árnyak...

    Árnyak…

    Elég későre járt már, ezért a harmadik kitérőt elhalasztottuk egy másik alkalomra. Tamás felajánlotta, hogy ha nem sietünk haza, akkor ugorjunk be hozzájuk vacsira, további kis dumálásra és egy „birkanyírásra”. Tamás ugyanis fodrász. Kapva kaptunk az alkalmon, mivel valami dili miatt újra elkezdtem növeszteni a hajam. Igencsak rám fért már egy igazítás. A festésről nem is beszélve. Amíg rövid volt a hajam, Papi nyírta és festette. De most, hogy növesztem nagyon úgy néz ki, hogy Tamás kuncsaftja leszek. Papi fellélegezhet. Úgyis mindig nyafogott, mikor 5-6 hetente nyírnia kellett. Én vagy bealudtam az egész vágást vagy bedrogoztak, mert tuti nem láttam, hogy bármiféle titkos szert tett volna a fejemre, de úgy megnyírt és beszárított, hogy még kedd reggel (3 éjszaka után) is ugyan úgy állt a hajam. Ha már olló volt Tamás kezében lecsapta Papi haját is. Hát igen. Van némi különbség az én nyírási technikám és Tamásé között… (nem az én javamra, csak szólok). Fél éjfélre értünk haza.

    A vasárnap is az állatok jegyében telt. Tőlünk nem messze, lent délen a tengerparton homokszobor kiállítás volt. Úgy terveztük, hogy Móniékkal együtt nézzük meg, de aztán nekik közbejött valami, így csak mi ketten mentünk. Sose láttunk még ilyet. Volt belépő, de nem lehúzós. Ráadásul az állatkertnek ment a gyűjtés. A szobrok témája: egy nap az állatkertben. A kilenc fős szobrász csapat 18 napon keresztül „faragta” a szobrokat 270 tonna speciális homokból. Tizenkét szoborcsoport készült, de egyik-másiknál több állat is szerepel. Nekünk nagyon tetszett. A művészek minden részletre odafigyeltek.

    Homokszobrok1Homokszobrok2

    Méretaránnyal

    Méretaránnyal

    A szervezők pedig gondoltak a gyerekekre is. Rengeteg dolgot lehetett csinálni. Volt arcfestés, homokszobrozás, álarckészítés, színes homok kézművesség (üvegcsébe rétegezni, vagy ragacsos papírra képet kiszórni). Volt egy óriási homokozó is a kisebbeknek. Gyerekeseknek jó pár órás elfoglaltság. Ráadásul mindjárt ott van a tengerpart is, lehet egy jót csatangolni, pancsolni, elnyalni egy fagyit vagy szürcsölni egy kapucsínót. Főleg, hogy az idő is gyönyörű még. Aki eddig nem volt, az még megteheti, mert május egyig lesznek ott a szobrok. Hazafele beugrottunk Móniékhoz. Amióta ők is heti 5 napban (inkább 6 napban) dolgoznak alig találkozunk velük. Vasárnap is éjfélre értünk haza. A hétfő pedig azzal telt, hogy próbáltuk magunkat összekaparni. Na ezek után, most már arccal a Tasmán beszámoló felé fordulok…

    Kata


  2. Kabaré Fesztivál

    szeptember 20, 2015 by kata_papi

    Ahogy az előző bejegyzésben is említettem már, mostanában nagyon-nagyon be voltunk havazva.

    Június 5-21-ig volt itt egy Kabaré Fesztivál, ahová a szervezők négy különböző vállalkozást hívtak meg, hogy két héten át etesse a fesztiválra érkezőket. A négy közül az egyik a “Magyarország íze” stand (Móni-Csabi) volt. Ők csinálják a kürtős kalácsot itt Adelaideben, de az utóbbi időben elkezdték a langalló, otthon inkább töki pompos/kenyérlángos néven futó mennyei termék árusítását is. Jelenleg még nincs alkalmazottuk, ketten viszik az üzletet, ezért megkértek, hogy segítsünk be. Voltak olyan esték, amikor a szervezők jelezték, hogy 2-3000 jegyet adtak el.

    Így aztán reggel 7:15-től délután 4-ig bent a munkahelyünkön dolgoztunk, aztán délután 5-től este 10-11-ig kint a fesztiválon nyomtuk az “ipart” (szombat-vasárnap is). Papi a langallóba segített be, én meg a kürtős kalácsot tekertem. Szerencsére (nekünk) volt 1-2 szabadnap is, mikor fesztivál sem volt, és volt két olyan csütörtök, mikor az eladott jegyek száma csak pár száz volt. Ilyenkor Móni és Csabi zavarta le a kiszolgálást egyedül. Jó kis pörgés volt! Hullámokban jöttek az emberek, volt idő szusszanni is. Műsorkezdés előtt, szünetekben és előadás végén volt nagy hajtás. Több színpadon zajlottak a műsorszámok, melyek időben el voltak csúsztatva. Nekünk buli volt, mert mi csak azt csináltuk, amit Móni-Csabi mondott. De nekik igencsak idegörlő volt. Kitalálni, hogy mennyi terméket gyártsunk, ami még elfogy. Ne maradjon túl sok vissza, de ne is kelljen elküldeni éhesen az embereket. Alapanyagokat napról-napra beszerezni, aprítani. Nem irigyeltük őket. Igyekeztünk minél többet segíteni. Ha nem volt nagy a hajtás a következő napra elő-aprítottuk, pucoltuk amit kellett.

    Végülis nagyon jól sikerült az egész, a vendégek elégedettek voltak. Félig-meddig szabadtéren voltak elhelyezve a standok, így nem volt probléma egy hangulatos tábortűzzel emelni az esték fényeit. Körötte farönkök, amiken melegedni lehetett, mert akkortájt még igencsak hűvösek voltak az esték. Még fenyőfa formákat is vágtak ki funérlapból és a tűz köré tették, mintha erdőben lenne. Sokszor még élőzene is volt.

    Ezeket az ételeket lehetett fogyasztani a négy helyen: egy spanyol stílusú rizses valamit, amiben tengeri herkentyűk voltak, aztán volt a húsos pités, illetve volt egy szerb/horvát fickó, aki faszénen forgatott egész malacot és bárányt. Na és persze a “Magyarország íze”, ahol 5 féle ízű kürtős kalácsot (karamellás, amin csak megolvad a cukor, fahéjas, diós, kakaós, kókuszos) és 3 féle langallót (csabai kolbászosat, békönöset, és a vegetáriánusoknak füstölt sajtosat) lehetett enni. Mondanom se kell, hogy az ott dolgozóknak (azaz nekünk) maga felé hajlott a keze és a csabai kolbászosat általában megfejeltük még füstölt sajttal. Na, ez a tuti kombináció, alig bírtuk abbahagyni. 🙂

    A standunk: Magyarország íze

    A standunk: Magyarország íze

    A langalló király munkában!

    A langalló király munkában!

    Teeeekeeeereeedik a kíííígyóóóó...

    Teeeekeeeereeedik a kíííígyóóóó…

    A különböző ízű kürtős kalácsaim.

    A különböző ízű kürtős kalácsaim.

    Szusszanásnyi idő zárás előtt.

    Szusszanásnyi idő zárás előtt.

    Viszlát! Reméljük jövőre ugyanitt...

    Viszlát! Reméljük jövőre ugyanitt…


  3. Megfejtés

    április 12, 2015 by kata_papi

    Hát nem igazán jött megfejtés a feladványra (köszönjük Krisznek, hogy nem lőtte le a poént). Talán azért, mert mindenki baromságnak tartotta a megoldást, ugye? Ki hallott már olyat, hogy a cápa tojást rak?! Ez olyan, mint a Húsvéti nyuszi és a tojás kapcsolata…

    Márpedig a helyes megoldás, bármily furcsa is: cápatojás, a nem csavaros példányt néha úgy is szokták hívni, hogy a hableány pénztárcája.

    Én sem tudtam egészen addig, míg nem találtunk egy partravetett példányt (aztán később több más formájú cápatojásokat is találtunk).

              SharkEggs_most

    Az első képen a 2007-ben talált példány, a második képen, ahogy most néznek ki, 8 év után, kicsit aszottan.

    és aki lerakja őket: Port Jackson cápa

    és aki lerakja őket: Port Jackson cápa

    A cápák 3 féle módon szaporodnak:

    1. Vannak a tojásrakók – ez hangzik a legvalószínűtlenebbnek… Ilyenkor a magára hagyott embrió a tojásban fejlődik ki.

    2. Vannak az álelevenszülők. Az anya testében nagy, szikanyaggal körbevett peték fejlődnek. Az embriót a hasához zsinórral kötődő szikzacskó tápanyagai táplálják.

    3. Vannak az elevenszülők – na, erre emlékeztem én, nem a tojásra. Az anya szervezetéből a köldökzsinórhoz és a méhlepényhez hasonló szerveken keresztül jut a tápanyag az embrióba.

    Ez a csavart (fúrófejre emlékeztető) tojás például a Port Jackson cápáé. Az anya igyekszik úgy lerakni a tengerfenéken, hogy kicsit becsavarodjon a homokba, mint a fúró. Majd 10-11 hónap után a kiscápák feltörik a tojás “héját” és kiúsznak. Egyes fajoknál több embrió is lehet egy tojásban, de mindig csak egy éli túl, mert a legerősebb megeszi a testvéreit. Kannibalizmus a cápák közt… Az eddig talált legnagyobb cápatojás 2m hosszú volt. Ez már egy kifejlett kölyökcápa mérete, mekkora lehetett az anya állat?

    SharkEggs_3      SharkEggs_1       SharkEggs_2

    Az internetről letöltött képek. Jééé, tényleg ott vannak a kis cápa embriók…

    A következő “állatos” bejegyzésem Krisz tippje alapján a lugworm lesz, ami a “Szörnytár” albumban azt a homok-kaki kupacot csinálta. Már utána is olvastam, kicsit undorítóan néz ki szegénykém. De előtte még összerakok egy bejegyzést a Húsvéti 7 napos “túlélő” sátrazásunkról a Kenguru-szigeten, ami gyönyörű volt. Nem is értem miért vártunk eddig a szigettel, hisz itt van a szomszédban. Talán azért, mert az átkompolás erre a szigetre szerintem a világon a legdrágább. Közel 400 dollár 18 km-re?! Kész rablás! De megérte.

    Kata


  4. Újabb rejtély oldódott meg

    március 29, 2015 by kata_papi

    Most egy közel 8 éves rejtély végére tehetünk pontot. Mikor Krisz szinte email fordultával fejtette meg a narancssárga zselés bonbonjaimat, vettem a bátorságot és felvetettem neki, hogy van egy másik zselés rejtélyem, ami immár 8 éve megfejthetetlen számunkra. Sok embert kérdeztünk meg, de nem tudták. Így egy idő után feladtuk. Ez a zselés “kiskifli” a tengerparton van. A hullámzás sodorja ki őket. Átlátszó, szintelen, szagtalan. Mivel nem tudtuk mi ez, mindig óvatosan bántunk vele, mert mi van ha mérgező… Itt Ausztráliában mindent körültekintően kell “fogdosni”… Nem lehet csak úgy hűbelebalázsmódjára kapkodni.

    Szóval, Krisztől jött is a megoldás. Innentől kezdve nem volt nehéz a neten kutakodni.

    Ezek a “kiflik” általában tavasszal jelennek meg a tengerpartokon. Volt olyan, hogy lent sétáltunk és több száz darabot tudtunk volna összeszámolni. A tavaszi rajzás oka, hogy egyre többet süt a Nap, a víz kezd felmelegedni. Az esőzések mindenféle finomságot mosnak a tengerbe. Ez kedvez a plankton növekedésnek. A planktonokat szeretik a puhatestűek, a puhatestűeket meg szereti a ragadozó homok csiga és a hold csiga. Jó az idő, kaja van dögivel, itt az idő a szaporodásra.

    "tömeges öngyilkosság...?!"

    “tömeges öngyilkosság…?!”

    Ez egy szép vízalatti kép, a netről töltöttem le

    Ez egy szép vízalatti kép, a netről töltöttem le. Hát valahogy így nézhet ki eredeti környezetben, mikor még van esélyük a túlélésre…

    Ennek az átlátszó “kifli” zselének a csúfneve “zselés kolbász” és nem más mint a tengerparton élő homok csigának (Sand Snail-Polinices conicus) a tojás masszája, ami több száz csigapetét tartalmaz. A tojás massza négyszer nagyobb a csigánál. Ártalmatlan, nem mérgező. De óvatosan bánjunk vele, mert könnyen szakad. Ha meg akarjuk menteni a még ki nem kelt kiscsigákat, óvatosan dobjuk vissza a vízbe, hogy ne száradjanak ki.

    Ez meg itt egy igen méretes példány.

    Ez meg itt fent egy igen méretes példány

    nJellyEggs_4

    A Homok csiga, nevéből is adódóan a homokban él. A homok alatt “buldózerezve” kutat kaja után. Egyik kedvence a kagyló. Rátapad a gyanútlan kagylóra és valamiféle maró/oldó anyagot enged rá. Ez egy szabályos kis kör alakú nyílást mar a kagyló mészvázán, amin keresztül a csiga kiszívja a puhus kagylót. Kész horror. Ugye, nem is olyan ártatlan ez a Csiga Biga… Rengeteg ilyen lyukas kagyló van lent a parton. Emlékszem, mikor anno megérkeztünk sokszor rácsodálkoztunk, hogy jé, ezeket meg ki a fene fúrta ki? Biztos valaki nyakláncot akart fűzni… Most már tudjuk.

    Így néz ki a Homok Csiga (Sand Snail)

    Így néz ki a Homok Csiga (Sand Snail)

    JellyEggs_7           JellyEggs_8

    Az áldozatai…

    Pár évvel ezelőtt, mikor még a tengerparton laktunk egy bő évig, Papi “véletlenül” mindig rossz buszra szállt fel hazafelé a suliból, hogy a parton tudjon végigsétálni a lakásig. Imádta. Ilyenkor sok furcsa dolgot látott a parton, amit meg is örökített. Ezekből a képekből hoztunk létre egy “Szörnytár” albumot még anno, amit most feltöltöttünk a fotó oldalunkra. Ebből váasztottam ki a következő érdekes teremtményt, amiről hamarosan írok egy bejegyzést, hogy bővítsem a szürkeállományotokat. Addig is lehet rajta gondolkodni… 🙂

    Na, mi lehet ez?

    Na, mi lehet ez?

    Kata

     


  5. Hőhullám

    március 10, 2015 by kata_papi

    Nem, nem a klimaxról lesz szó, bár már lassan az is aktuális, hanem az adelaide-i februárról. 🙂

    Hihetetlen hónapunk volt! Ha van pokol, akkor az ilyen lehet. Gyorsan össze is dobtam egy egyszerű grafikont a februári hőmérsékletről:

    2015. február, Adelaide (függőlegesen a hőmérséklet van Celsius fokban, vízszintesen a hónap napjai)

    Adelaide, 2015. február – függőlegesen a hőmérséklet van Celsius fokban, vízszintesen a hónap napjai

    A piros csíkkal csak a 30 fokos határt emeltem ki. Szinte alig volt pár nap mikor fellélegezhettünk és nem kúszott 30 fok fölé a hőmérséklet. Sokszor volt 40 közeli vagy néha a feletti. Én személy szerint melegpárti (itt a hőmérsékletre gondoltam) vagyok. Olyan 35 fokot el tudnék viselni az év 365 napján. De ez a hónap már nekem is túl meleg volt. A februári hónapban egyáltalán nem volt eső, pedig már nagyon kellene. A füvünk úgy ropog, mint a frissen hullott hó.

    Az adelaide-i száraz meleggel ellentétben a keleti parton viszont tombolt a vihar, ciklonok és áradások követték egymást. A munkáink nagyban függnek az időjárástól. Bent a cégben egy nagy TV-n mindig az éppen repülni kívánt területek időjárás-előrejelzései futnak. Sikerült egy szép képet elkapnom a februári ciklon özönről. A Lam ciklon az Északi-területen csapott le, Marcia pedig Queensland északi partjainál. Tombolásuk csúcsán 4-es és 5-ös kategóriába sorolták őket (a trópusi ciklont 1-től 5-ig kategórizálják), de ahogy egyre beljebb haladtak vesztettek erejükből.

    Itt még csak közeledik Marcia Ausztrália partjaihoz

    Itt még csak közeledik Marcia Ausztrália partjaihoz

    Már majdnem elérte Rockhampton városát, gyönyörű "szeme" van

    Már majdnem elérte Rockhampton városát, gyönyörű “szeme” van

    Itt nálunk az állatok is nagyon szomjasak voltak, minden alkalmat megragadnak, hogy vízhes jussanak. A nagy melegre való tekintettel a februári hónapban, most először vizet tettünk ki a madaraknak. Nem vagyunk az ideszoktatás hívei, de láttuk, hogy biztos örülnének neki. Azóta napjában többször friss vizet locsolunk egy nagy tálba és a madarak imádják. Csapatostul jönnek a kis sárgahasú cinkére hasonlító kismadarak. Ők nemcsak isznak, hanem kipancsolják a vizet. Aztán jönnek a verebek, ők csak isznak. A nagyobb tesű gerlék meg elzavarják a kicsiket és szép nyugodtan szürcsölgetnek. Hasznuk is van. Ivás előtt, ivás után akkurátusan végigpásztázzák a növényeket bogarak, hernyók és megbújó pókok után kutatva. Minden levél alá bekukkantanak, majd a kis kerti padok alá is beugrálnak és a fejüket forgatva a legkisebb hajlatot is átvizsgálják. Végezetül pedig  “csatárláncban” végigszögdécselnek a pázsiton és kicsipegetik a fülbemászókat és társaikat.

    A negyven fokok alkalmával kétszer is lemerészkedtünk a tengerpartra, hogy hűsöljünk a vízben. Szigorúan este 6 körül mentünk csak egy csobbanás erejéig. A víz olyan meleg volt, mint a fürdővíz. Hihetetlen, hogy fel tud melegedni a tenger. Órákig el lehetett volna ücsörögni benne.

    Most meg már bő egy hete az őszt tapossuk. Jöhetne egy kiadós, áztató eső.

    Kata


  6. Abba a bizonyos 8 napba még épp befér…

    január 7, 2015 by kata_papi

    Bármennyire is igyekszünk, sose sikerül naprakész bejegyzést készítenünk… Szerencsére a 8 napos tűréshatárba még épp befér a mostani.

    Minden Kedves Blogolvasónak, Idetévedőnek, Barátainknak és a Családnak is:

    Békés, Boldog Új Esztendőt Kívánunk Szeretettel!

     

    A képek a Wilsons Promontory Nemzeti Parkban készültek, ahol a két ünnep között volt szerencsénk sátorozni. Csodálatos 9 napot töltöttünk ott. Elárulom, a fő cél az volt, hogy kipipálhassuk Ausztrália legdélebbi pontját. Hogy sikerült e, az a következő bejegyzésből ki fog derülni…

    Buek01

    Buek02

    Kata és Papi


  7. Egy nap Dömével

    június 28, 2014 by kata_papi

    A héten kényszerszabin voltunk. A fél cég kénytelen volt otthon maradni, mert nem volt munka. Az elmúlt hetekben elég rossz volt az időjárás Ausztrália szerte és nem tudtuk lerepülni a munkákat. Így a feldolgozási “részleg” fényképek nélkül maradt. Ilyen az, amikor egy cég függ az időjárástól…

    Mivel itt mostanában beköszöntött a tél és elég “hidegek” vannak, arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha észak felé utaznánk, ahol meleg van. Csütörtökön tudtuk meg, hogy a következő héten nem kell mennünk, kevés időnk maradt a szervezkedésre. Két úticél között vaciláltunk, de végül otthon maradtunk. Az egyik az lett volna, hogy felrepülünk Cairnsbe, és bejárjuk a környéket. De nem találtunk olcsó repjegyet Adelaideből. A másik, hogy felcuccoljuk Dömét és ismét nekivágunk az Uluru-Olgák-Kings Kanyon körnek. Igaz 2008 márciusában (úristen 6 éve!) már jártunk ott, de néha nem árt felfrissíteni a túraútvonalakat és mi visszajáró lelkek vagyunk a szép helyekre. Gyors szálláskeresés 7 napra, üzemanyag kalkulálás és dobtunk egy hátast, mert akkora összeg jött ki, hogy a családi kupaktanács elvetette ezt a hosszabb kiruccanást.

    Úgy döntöttünk,  annyi szép hely van Adelaide körül, hogy az egyik napon kiruccanhatnánk valahová ide, a közelbe. Na, meg itthon is annyira feltornyosultak a teendők, hogy jól is jött ez az egy hét láblógatás. Ráadásul az idő sem kedvezett. Egész héten pocsék esős, jégesős, viharos szeles időnk volt. Nemhogy kirándulni, még sétálni sem mertünk elindulni, mert nem lehetett tudni mikor szakad le az ég.

    Ebben a bejegyzésben egy olyan körtúrát mutatok be esős napokra, ami egy nap alatt bejárható autóval, úgy hogy autóból ki, autóból be az egyes helyeken. De meleg, napos időben ez egy szétszedhető túra és egyes álláspontjai megfelelnek egy-egy napos kiránulásoknak is.

    Az útvonal Adelaidetől délre a Fleurieu-félsziget körbeautózását fedi le és több helyen vissza lehet kanyarodni a fővárosba ha kezdünk kifutni az időből.

    Ha a téli hónapokban (júni-júli-aug) tévedünk erre kis szerencsével bálnát is láthatunk.

    Ha nyáron (december-január), akkor lehetőség van meggy/cseresznye és áfonya  “szedd magad” akcióra.

    Ha pedig az A13-as úton megyünk le Victor Harbor-ba vagy jövünk vissza Adelaide-be, akkor Victor Harbor-tól 17 km-re van egy helyi sajtüzem, ahol termékkostólás is van. A McCaul család 1902 óta készíti a sajtot itt. A bolt hétköznap 12-17, hétvégén 10-16:30ig van nyitva. Kedvencünk a “nudli” sajt (Cheddar Curd), ami nyikorog a fogad alatt, miközben eszed.  🙂

    Majdnem elfelejtettem: Adelaide-Victor Harbor között félúton van a McLaren Vale borvidék is. Jobbnál jobb borokkal, ingyenes borkóstolással és finom forrócsokizós hellyel.

    A fenti térkép nehezen olvasható, ezért beszámoztam a kitérőket.

    1. Port Willunga: aranyos tengerparti falu, megér egy kitérőt. Minden év július utolsó hetében nagy mandulafa virágzási fesztivál van itt.

    2. Silver Sands Beach: ide inkább a nyári hónapokban érdemes ellátogatni. Ez az egyetlen hely, ahol olyan kemény a homok, hogy sima autókkal is le lehet hajtani a tengerpartra. Jó messzire elhúzni a parton, felépíteni a “sátorfalut”, túrni a homokot, sárkányt eregetni, magunk mögött hagyni a tömeget és élvezni a végtelen szabadságot.

    3.a. Normanville: aranyos tengerparti falu, ez is megér egy kitérőt.

    3.b. Second Valley: a sziklák között egy kicsi, de szép, eldugott homokos öböl van. Jól lehet itt sznorkellezni. Az elágazásnál egy szépen felújított régi kőmalom áll, ami étteremként üzemel. Az esős téli hónapokban sokan járnak le ide gombát szedni.

    4. Cape Jervis: innen megy át a komp a Kenguru-szigetre.

    5. Deep Creek Természetvédelmi Park: Kiváló túrázásra, rengeteg ösvénnyel. A híres Heysen túraútvonal (Cape Jervis-Flinders Ranges 1200 km) egy része is itt halad keresztül. Két terepjárós útvonal is van, de rendes autókkal is be lehet jönni. A vad kenguruk állandó vendégek itt. A park mellett van a Talisker Természetvédelmi terület, ami egy régi aranybánya volt.

    6. Newland Head Természetvédelmi Park: a szörfözők paradicsoma. Két helyen is le lehet hajtani a partra. Fürdőzésre nem alkalmas, mert nagyok a hullámok. Mi itt láttunk bálnát egyszer. 🙂

    7. Victor Harbor: közkedvelt célpont Adelaide-ből. Szép idő esetén kicsit zsúfolt. Ha Adelaide-ben hőség van, akkor érdemes ide lekirándulni, mert itt mindig 4-5, vagy akár 10 fokkal is hűvösebb van. A Gránit-sziget körbesétálását nem érdemes kihagyni. Ha késztetést érzünk kipróbálhatjuk a lóvontatta sínkocsit, ami a Gránit-szigetre visz ki. Nekünk nem volt szívünk felülni rá, sajnáltuk a lovacskát, hogy egyedül húzza azt a sok embert. Sötétedéskor lehetőség van a szigeten vezetett pingvintúrára menni és a város bálnaleső hely is.

    8. Port Elliot (és Middleton): két kis aranyos tengerparti falucska. Ha valamikor vidékre szeretnénk költözni, akkor e két falu között vacilálnánk. Nagyon tetszik. Port Elliot-ban érdemes elsétálni a lópatkó öbölbe, illetve felkeresni a parton lévő Fish&Chips-es helyet. A büfétől nem messze (Victor Harbor irányába) egy nagyon szép kis sziklás öböl van.

    9. Goolwa: itt már csak terepjárókkal lehet lehajtani a tengerparti sávra. Dél-Ausztrália nagy folyója (Murray River)  is itt ömlik a tengerbe, érdemes elautózni a torkolathoz (terepjáró szükséges). A Coorong Nemzeti Park is innen kezdődik és terül el 130 km hosszan a tengerpart mellett, homokdünékkel és lagúna rendszerekkel. Goolwa-ban érdemes elsétálni az öt gátak egyikéhez, amit 1939-ben építettek, azért, hogy a folyó torkolatánál megakadályozzák, hogy a sós víz befelé áramoljon. A gát közepén rengeteg fóka szokott napozni és hihetetlen helyekre tudnak felmászni. Már-már azt hiszi az ember, hogy lábuk van. Nyáron, amikor nincs tűzgyújtási tilalom a nagy meleg miatt, akkor Victor Harbor és Goolwa között régi gőzmozdony közlekedik. A bicikli út is szép a tengerparton ezen két város között.

    10. Alexandrina Cheese Company: a fent említett sajtüzem

    Véget is ért a körtúra. A térképen a halvány rózsaszín szaggatott vonal egy alternatív visszafordulási út. A teljes kört Strathalbyn felé lehet bezárni. Az útikönyvek szerint Dél-Ausztrália legbájossabb városkája, szép régi épületekkel. Minden év augusztus harmadik hétvégéjén kétnapos antik és kézműves kiállítás/vásár van.

    Silver Sands Beach

    Silver Sands Beach: a sátorfalu

    Silver Sands Beach: Papi és a sárkány

    Second Valley sziklái

    Second Valley kőmalom

    Cape Jervis, háttérben a Kenguru-szigettel

    Deep Creek Természetvédelmi Terület

    Deep Creek Természetvédelmi Terület

    Deep Creek Természetvédelmi Terület és a szomjas Kanga

    Newland Head Természetvédelmi Terület

    Victor Harbor: Gránit-sziget messziről

    Goolwa, gát és az akrobata napfürdőző fókák

    Goolwa, gát

    Jó kirándulgatást a környéken!

    Kata


  8. Disznótoros

    június 27, 2014 by kata_papi

    Ritka pillanatok egyike, mikor Magyar Házba megyünk. Őszintén szólva 7 év alatt most vasárnap volt a második alkalom, hogy ott jártunk az egyikben. De vannak olyan megmozdulások, aminek nem tudunk ellenállni, ilyen például a véres-májas hurka és a házi kolbász.  🙂

    Mióta kijöttünk csak egyszer ettünk hurkát, amit véletlenül találtunk a hentesnél. Épp két-három héttel ezelőtt említettem Móninak, hogy ha a hentesüknél jár, akkor vegyen nekünk véres és májas hurkát, mert kivánósak lettünk. A náluk lévő hentes a legjobb Adelaideben!

    Nem volt nekik, de mondta, hogy pont most szóltak, hogy az egyik Magyar Házban disznótoros ebéd lesz vasárnap. Nem gondolkoztunk sokat rajta. Megbeszéltük velük, hogy akkor vasárnap ott találkozunk.  🙂

    Aznap délelőtt csörgött a Laci, hogy kellene neki plusz két bak autószereléshez. Papi mondta semmi gond, fél óra múlva be tudjuk dobni, mert pont azon a környéken leszünk. Odaértünk és kérdezték, hogy mi szél hozott a városnak erre a részére. Mondtuk, hogy disznótoros lesz a Magyar Házban, nem tudtátok?. Több se kellett nekik, Kati összeszedte a két gyereket és jöttek ők is négyen. Szerencsénk volt, mert a “külön terem”, azaz a billiárd szoba még üres volt, így 8-an körbeültük az étkezőasztallá alakított billiárd asztalt. A menü: véres-májas hurka, kolbász, párolt káposztával és burgonya pürével. Jól éreztük magunkat és a kaja is finom volt! Boti igazi magyar gyerek, mindent megevett, amit elé raktak. Meg persze mi is.

    Kata

    Ui: már a kovászos uborkát sem kell nélkülöznünk, hála a lengyel hentesnek  🙂


  9. Tengerre magyar!

    július 6, 2013 by kata_papi

    Remélem kivehető a fenti képen a delfin…?!

    Mindig is irigyeltem azokat a blogírókat akik azonnal, vagy legkésőbb másnap megírták a történéseket, eseményeket, híreket. Nekem ez nem megy. A mostani bejegyzésem is már egy hete történt. Ha újságíró lennék, csakis havi vagy negyed éves laphoz mennék el dolgozni. Pár sor erejéig megszakítanám az amúgy is döcögősen megjelenő Új-Zélandi beszámolót, hogy hírt adjak életünk első vitorlázásáról.

    Kedves barátaink, Bob és Márti hívott meg minket és Zsuzsi-Ferit egy vasárnapi kihajózásra a Reverie II. (Ábrándozás/Álmodozás II.) nevű, 14,5 méter hosszú hajójukon. Egyikünk sem vitorlázott még soha. Viszont akárhányszor lementünk a partra fürdeni/sétálni, mindig megcsodáltuk a vízen a vitorlásokat. Gyönyörűek a vitorláshajók. Ráadásul a part is más a víz felől nézve. A kihajózást megelőző két este véletlenül éppen a  Cápa-2 és Cápa-3 filmeket adták a TV-ben ráhangolódásképpen. Bár nem vagyunk babonásak, azért a biztonság kedvéért megnéztük őket, hogy tudjuk mit kell majd csinálni, ha esetleg jön a Nagy Fehér… 🙂

    Bob, Papi, Kata

    Valljuk be, Magyarország nem tengerész nemzet, így mi “sose lehet tudni” alapon bekészítettük a tengeribetegség elleni gyógyszert. Végül is nem vettük be, mert mindenki mondogatta, hogy milyen nyugodt a tenger és hogy csak partközelben maradunk, a nyílt vízre nem megyünk ki. Indulás előtt Bob “eligazítást” tartott a matrózoknak. Elmondta, hogy ha vitorlát bontunk mire kell figyelnünk a fedélzeten ha össze-vissza kolbászolunk, mi az a BUM, mibe lehet kapaszkodni és hogy hol vannak a mentőmellények ha esetleg szükségünk lenne rá.

    Először északnak indultunk el, hogy megnézzük a fóka-kolóniát. Márti navigálta ki a hajót a kikötőből, aztán felváltva kormányoztunk. A fókák nagyon aranyosak voltak. A hullámtörő gát kövein pihengettek. Az egyik még integetett is nekünk. Innen délnek fordultunk. Nem volt erős a szél. Sebességünk 2-3,5 csomó volt. Egy tengeri csomó 1,852 km/órának felel meg.

           

    A terepszínű fóka. (vagy a köveket kellene színesre festeni, vagy a fókák lehetnének citromsárga színűek…)

    Egyszer csak mindenki kiabált: delfinek! Pár másodperc erejéig csatlakoztak hozzánk és ahogy a filmekben látni, együtt úsztak a hajóval. Nagy élmény volt. Ilyet még nem láttunk élőben. Elöl a hajó orránál kettő úszott velünk, de hátul is láttak 1-2-őt a fiúk. Amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen tovább is álltak.

    Egyáltalán nem voltunk tengeri betegek, pedig ide-oda rohangáltunk a fedélzeten. Aztán szerintem én elkövettem azt a hibát, hogy lefeküdtem a hajó orrában a fedélzetre és néztem a dagadó vitorlákat, a partot, a többi vitorlást (mert épp egy versenyt vágtunk ketté). Valószínűleg ez tett be. Éreztem, hogy a gyomrom nem az igazi. Kerülgetett a boa. Hátramentem és leültem. Láttam, Zsuzsi is nagyon csöndben van. 🙂 Márti megjegyezte, hogy elég fehér vagyok. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy elsőnek én fogom beetetni a halakat. Égő lett volna, ha egy 14,5 méteres hajón, másik 5 ember előtt nekiállok üvöltözni a halakkal. Tartottam magam. Mélyeket lélegeztem.

       

       

    Balról-jobbra: Zsuzsival a fedélzeten, Bob vitorlát bont-Márti a kormányos, Papi a hajó orrában, Papi átveszi a hajó irányítását

    A fiúk jól voltak. Papi kifejezetten élvezte. Nagyon tetszett neki. Nekem is, de be kellett volna vennem indulás előtt a bogyót. Jó dolog a vitorlázás, csak hozzá kell szokni. Bob javasolta, hogy forduljunk vissza, mert nem szeretné, ha már az első alkalommal rosszul éreznénk magunkat. Fokozatosan kell hozzászokni ehhez, mondta. Majd legközelebb már jobb lesz. Megfordultunk és abban a pillanatban mintha elvágták volna a rosszullétet. Zsuzsi és én is jobban lettünk. Lehet hogy a hullámok iránya is számít??!! Furcsa.

    Visszaértünk a kikötőbe. Bekanalaztuk a finom sűrű gulyáslevest, amit még Márti főzöt indulás előtt, Papi háromszor is repetázott! Majd az isteni citromos desszertet, amiből meg én toltam be 3 adagot! 🙂

    A két fiú annyira bírta a hullámokat, hogy ők, kint a vizen is gulyást kanalaztak.

    Az enyhe tengeri betegség ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük Bobnak és Mártinak a lehetőséget, hogy kipróbálhattuk a vitorlázást. Nagyon élveztük!

    A csapat. Hátul: Zsuzsi-Feri. Elöl balról-jobbra: Kata, Bob, Márti. A “paparazzo” Papi volt.

    Kata


  10. Szürke szamár a ködben…

    január 20, 2013 by kata_papi

    … hááát mi is úgy eltűntünk, mint az a bizonyos szamár, igaz? Jó régen nem írtunk, pedig eseményekből jól állunk. Nem is tudom hol kezdjem. Lehet hogy csak címszavakban fogok említeni 1-2 dolgot és esetleg majd írok róluk. Valamikor. Vagy nem.

    Egy szombati napon, november 9-én épp az adelaidei Karácsonyi felvonuláson startolt Móni és Csabi kürtőskalács biznisze. Belevágtak és egyből fejest ugrottak a mélyvízbe ezzel a felvonulási nyitónappal. Azóta folyamatosan árasztják a finomabbnál finomabb kalácsot. Hurrá, végre valami, ami ehető. Gratulálunk nekik és sok sikert a vállalkozásban! Ha Adelaidebe keveredtek, ezen a weboldalon nyomon tudjátok követni, hogy épp merre sütögetnek:

    www.bodrisbakery.com.au

    Aztán volt idén is “Szedd magad meggy” akciónk, amit 95%-ban én lekvárnak főztem be, a maradékot lefagyasztottam sütihez vagy meggyleveshez. Most kivételesen cseresznyét is szedtünk, isteni volt és még egy hét után is friss, egészséges maradt a hűtőben.

     

    Idén újítottak a termelők: hevederes vödröket osztogattak, hogy megkönnyítsék a szedést. A vödörhordó csapat: Papi, Csabi, Laci

    Húúú, és a kihagyhatatlan esemény: ismét eljött hozzánk a Napcirkusz! (Cirque du Soleil) Természetesen mi is ott voltunk az egyik előadásukon és a jövőben is elmegyünk, akárhányszor is jöjjenek ide Ausztráliába. Idén az “OVO” című produkciót adták elő. Ebben az előadásban az erdő bogarai elevenedtek meg. Mindenki valamilyen bogárnak volt beöltözve. Fergetegesen jók voltak a jelmezek: szöcskék, kövér pillangó, hernyó és mindenféle 6 lábú. Az élőzene, a tartalom, az előadásmód, a színpadi effektek mind-mind profi volt. Nagyon élveztük!

                  

    Kicsit más, ami bennem mély nyomot hagyott. Karácsony előtt volt egy kisebb laparoszkópiás műtétem. Nem árulok el nagy titkot: igencsak megviselt. Maga a tudat és a műtét is.

    Aki ismer, tudja, hogy betegesen rettegek mindenféle orvosi dologtól, amit rajtam hajtanak végre. Máson nem zavar, bármit csinálhatnak, én tuti végignézem. Imádom az orvosi műsorokat is a TV-ben. Egy sima vérvételre vagy az éves fogorvosi kontrollra is legalább egy hónapig készítem fel magam. Most erre nem volt időm: hétfőn vizsgálat, majd közölték, hogy akkor szombaton azonnal műtenének. Hupsz. Nem zabszem, hanem mákszem effektusom volt. 🙁

    A kórházban hoztam a szokásos beszari formámat. Ha az otthoni kedves fogorvosunk olvassa ezt a bejegyzést, akkor üzenem neki, hogy az általam mindig kért “fél üvegnyi lidokain spré szétfröcskölése a számban injekció előtt” az kutya füle volt ahhoz képest, amit itt produkáltam. A műtét jól sikerült, kivették ami nem oda való volt és még a szövettan is negatív lett. 🙂

    Viszont a műtét utáni két hét elég szar volt. Az első hét után kezdtem elveszteni a türelmemet, mert azt hittem sokkal hamarabb jövök helyre. Nem így lett! A céges Karácsonyi ebédre sem tudtam elmenni. Ráadásul, ami jobban szíven ütött, hogy idén elmaradt a szokásos 10 napos, évvégi nyaralásunk, amit most a Nagy Alpesi út bejárására és Ausztrália legdélebbi pontjára a Wilson Promontory Nemzeti Parkba terveztünk. Ezek után az ünnepek kicsit letargikus hangulatban teltek. Lehet, hogy csinálok majd egy bejegyzést az itteni egészségügyi rendszerről, most már egy kicsit több rálátásom van adolgokra.  Sajnos. Bár továbbra is elég kesze-kuszának tűnik.

    Idén eddig még csak egy Dömis napunk volt, mikoris lementünk a Deep Creek-be. Andi és Laci szülei épp itt voltak látogatóban és Móniékkal megbeszéltük, hogy mi lenne, ha lemennénk DC-be, arra a részre, ami terepjárós. Andiék bandáját ketté szedtük és igazságosan elosztottuk őket Bumbikába és Dömébe. Szerencsénk volt, mert a kirándulás napjára csak 19 fokot jósoltak. Erre igencsak szükségünk volt, mert a megelőző napokban/hetekben 33-44 fokok voltak. Kezdtünk kókadozni, de ez a hűvös piknikezés kapóra jött. Vidáman telt a nap. Ismét gyönyörű volt a park, még így felhősen és néha szemerkélő esőben is. Mindenkinek nagyon tetszett a túra és jó magyar szokáshoz híven egy kiadósat piknikeltünk. (ide jön majd egy csoportkép!)

    Kata