Vízumtörténet 4: az esküvő
IV. FEJEZET: Az esküvő
A dátum: 2002.12.20.
Az előző fejezetből kiderült, hogy éppen a különélés stádiumában tengettük életünk, és hogy Katám az angol családnak köszönhetően haza tudott „ugrani” két hétre. Azt is tudtuk, hogy karácsonykor szintén itthon lesz, mert ezt már korábban megbeszélték odakint. Azért említem már most a karácsonyt, mert időközben megfogalmazódott bennünk egy olyan gondolat, hogy amikor karácsonykor újra együtt leszünk, hivatalosan is összekötnénk közös életünket.
Tulajdonképpen nem voltunk hívei a papírnak, eddig is jól megvoltunk, a hetedik közös évünket tapostuk, de azt gondoltuk, hogy ha jövőre (2003!) megkapjuk a vízumot, ne legyen probléma hogy nem vagyunk házasok. Egyszerűbb bemutatni a házassági anyakönyvi kivonatot, mint bizonyítani az együttélést. Akkor még azt gondoltuk naívan, hogy 2003-ban vízumtulajdonosok leszünk. Rosszul gondoltuk.
Szóval 2002 ősze van, Katám itthon, szervezzük meg az esküvőt.
Első lépésként felhívtam a hetedik kerületi polg. hivatalt -mi ugye ebben a kerületben lakunk-, vállalnak-e esküvői ceremóniát a karácsony elötti héten. Azt mondja ők már sajnos nem. Sebaj, menjünk egy házzal odébb. Nyolcadik kerület. A válasz szintén elutasító.
Hűha mondom, ez nem is olyan egyszerű, de azért nem adjuk fel! Akkor kezdjük a „kályhánál”! Első kerület, Kapisztrán tér, fent a várban. Mondom mit szeretnénk. Mondja ő: nézzük csak, karácsony elötti hétvége, igen, semmi akadálya, szívesen látjuk önöket! 🙂
Megbeszéltünk egy személyes találkát, hogy pontosítani tudjuk a részleteket. Mentünk amikor kellett, és nagyon tetszett amit láttunk. Gyönyörű árkádos, fedett belső udvar, falfestmények, óriási karácsonyfa, minden nagyon kultúrált és rendezett. Mondom a hölgynek, hogy ne számítson nagy felhajtásra, mi leszünk ketten meg a két tanú. Azt mondja nem gond, volt már ilyen kívánság, még ha nem is gyakran. De azért a szemén láttam, hogy…
Mikorra minden fontosat átbeszéltünk, már csak egy kérdés maradt nyitva: mondana valamit a költségekről? Persze: nem tartoznak semmivel, ingyen van. Ilyet se mondanak gyakran az embernek, de érthető módon nem tiltakoztunk, sőt, egyre jobban tetszett a helyszín. 🙂
Eddig tartott a bevezető, akkor most ugorjunk a konkrét időpontra: 2002.12.20.
Katám előző nap megérkezik Angliából. Tél volt, hó esett… Na jó, nem esett, de így kezdődik a dal. Viszont baromi hideg volt. Ezért aztán úgy ahogy voltunk, túrabakancsban és vastag pulóverben estünk be a megbeszélt időpontban. Mi ketten, Judit a kórházból és Katám öccse. Ők voltak a tanúk.
Itt álljunk meg egy pillanatra.
Bizonyára lesznek olyan hölgyek, akik midőn olvassák a bakancsos sorokat, megbotránkoznak a dolgon. Nos, az ő felvilágosításukra és megnyugtatásukra közlöm, hogy igenis vannak olyan lányok, akiknek az jelent tortúrát és akkor érzik rosszul magukat, ha ki kell öltözniük,vagy ha fel kell venniük egy magassarkú cípőt. Katámnak például egyetlen magassarkú cipője sincs, nem is tudna benne járni, és kosztümből is csak egy lóg a fogason. Annál több van viszont zsebes túranadrágból, farmerből, kényelmes sportcipőből és bakancsból.
Igazi vadóc a lelkem, ilyennek szerettem meg anno, és ilyennek szeretem most is. 🙂
Tehát eljött a nagy esemény, igyekeztünk betölteni hatan (mi négyen meg a két ceremónia mester) a házasságkötő termet, de nem nagyon sikerült. Elhiszitek-e, hogy nem tartott 5 percnél tovább a dolog? Pedig így volt. Mivel a hölgy lelkére kötöttem hogy rövid legyen, meg hogy nem kell semmi cécó, szegény azért volt bajban, hogy mi az a minimális szöveg amit mindenképpen el kell mondania, hogy az esemény hivatalos legyen. De aztán nagyon ügyesen megoldotta, sőt még a pohár pezsgő is belefért ebbe az 5 percbe. 🙂 Köszönjük neki.
Természetesen utána volt egy szük családi vacsora vidéken, ahol már a szülők és testvérek is jelen voltak.
Nos eddig tartott esküvőnk rövid története, mert a vízumérdek így kívánta.
Aki nem hiszi, csinálja utánunk! 🙂
Papi
folyt köv.
