Barossa Valley

Barossa Valley-ben, ami Ausztrália egyik leghíresebb bortermelő vidéke, ebben a hónapban tartották a hagyományos borfesztivált, ahová mi Húsvét vasárnapján látogattunk el. A szőlőtermesztést az itt 1842-ben megjelenő német lutheránus bevándorlóknak köszönhetjük, akiknek idővel a bortermelés lett a legfontosabb tevékenységük. Nem véletlen, hogy az idén 60. alkalommal megrendezett 10 napos fesztiválon külön megemlékeznek az elsősorban ide érkezett német telepesekről. (German Traditions)

A pálmafákkal szegélyezett út a Seppeltsfield borgazdasághoz vezet, melyet 1851-ben alapított a német Seppelt család. A pálmákat az 1920-as években ültették, melyek a mai napig igazi látványosságnak számítanak a szőlőtőkék fölé magasodva.

Chateau Yaldara. Ezt a szőlőskertekkel körülvett impozáns kastélyt 1950 körül építették, melynek művészeti és antik gyűjteménye minden nap látogatható. Érdekesség, hogy a kastély épülete mögött már igazi 21. századi módon folyik a nagybani bortermelés, a maga csúcstechnikájával:

Még egy érdekesség. A kastély mellett van egy pici ékszerüzlet, mely opálból készült ékességeket árul. Egy kedves idős bácsika a tulaj, aki mutatott nekünk egy ránézésre egyszerű szikladarabnak tűnő követ, bár némi opálosan csillogó zárványok voltak benne. Elmondta, hogy a kő amit a kezünkben tartunk szintén eladó, nagyjából 20 ezer dollár lehet az ára (3 millió forint). Most csak dekorációnak van az üzletben. Miután jól megcsodáltuk, visszatette az üzlet közepén álló ősrégi páncélszekrény TETEJÉRE, néhány hasonló „kavics” mellé, majd elment kiszolgálni. Azért nem mindennap adnak az ember kezébe ilyen értéket, ráadásul úgy, hogy utána magára hagynak vele. Érdekes volt.

Innen átmentünk a „suttogó falhoz” (Whispering Wall), mely nem más, mint egy völgyzáró gát a közelben. Maga a gát 140 méter hosszú, s az az érdekessége, hogy ha az egyik oldalon a betonhoz simulva mondunk valamit, akkor az a túloldalon tisztán hallható. Kipróbáltuk, működik! 🙂

Továbbhaladva egy helyen helikopteres utazásra csábító reklámot láttunk. Nem volt vészesen drága, s mivel ilyen tákolmányon még nem ültünk, megfordult a fejünkben, hogy mi lenne ha… Itt azonban nem álltunk meg. Egyrészt azért, mert nagyot kellett volna fékeznem, másrészt meg tényleg csak egy kósza ötlet volt. De aztán! A következő helyen az előbbi ár feléért lehetett ugyanazt az utazást megejteni! Hoppá, mondtuk majdnem egyszerre, itt a remek alkalom, nézzük meg működik-e Asbóth Oszkár légcsavarja?! Jelentem alásan működik, ezen a kis képen pedig azt látjátok, amint apuka felkapja a feje fölé kisfiát, miután kiszálltak a gépből. 🙁 Volt ám ordítozás meg integetés, hogy ezt azért nem kellene, mert a rotor forgott rendületlenül, csak hát itt nem látszik ugye, mert a kép az csak kép. Ezen a helyen további magaslati felvételeket láthattok a légiutazásról. Is.

Következő megállónk Angastonban volt, ahol egy 1856-ban, az Angas családnak épült házat látogattunk meg. Szívből tudom ajánlani azoknak, akik szeretik az ilyen régi, eredeti állapotában és bútoraiban megőrzött helyeket:

A család már abban az időben nagyon gazdagnak számított. Több mint 1 millió hektár földterületet birtokoltak, melyeken szőlőtermesztés és állattenyésztés folyt. Annyira nem volt gond a pénzkérdés, hogy mivel itt akkoriban még nem volt villanyáram és nem tudtak jeget csinálni, Angliából hozatták azt 4 hónapos hajóúton. Itt két kérdés fogalmazódott meg bennünk: hogyan oldották meg, hogy a hajón ne olvadjon meg a jég, illetve hogy nem lett volna egyszerűbb a déli sarkról jeget hozatni? Ha valaki tudja a választ, kíváncsian várom a megoldást.

Az épület még mindig a család eredeti, antik bútoraival van bebútorozva. A ház mint túristalátványosság is megtekinthető, emellett meg is lehet szállni benne, persze borsos ár leszurkolása után. A tulajdonos megrögzött vadász is volt egyben, ezt a falakon látható trófeák is bizonyítják.

Sajnos az épületen belül nem lehetett fényképezni, pedig lett volna mit. Gyönyörű bútorok, kínai porcelánok, mindenféle ajándékok a világ sok szegletéből, melyeket utazásai során kapott a család. Ezek közül kiemelkedik egy 700(!) éves Biblia , mely szintén megnézhető, egy egyszerű üveglap mögött.

Ha valakinek kedve támad néhány éjszakát itt tölteni megteheti, hiszen szállóként is üzemel a hely. Nem olcsó, de ennek fejében az eredeti bútorok között tapasztalhatja meg, milyen is volt az élet 150 évvel ezelőtt. Minden szoba látogatható a könyvtártól kezdve a konyhán át a hálószobákig, de ha éppen laknak valamelyikben, akkor abba éppen csak bekukkantani lehet . Nagyon szép kert is tartozik a házhoz, igazi angol hangulatot varázsolva a benne sétálóknak.

Amellett, hogy főúri gazdagságban élték életüket Angastonék, nem feledkeztek meg a szegények támogatásáról sem. Mai mércével mérve is sokat adakoztak és adományoztak például kórház építésre. Azt is tudni róluk, hogy nagyon megbecsülték a nekik dolgozókat, akár cselédek akár magasabb beosztásban lévő alkalmazottakról volt szó, és rendszeresen megjutalmazták a legjobb teljesítményt nyújtókat.
Itt láthatjátok a családi címert, melynek latin felirata szerint:

„Az igazság erős. ” (Fortis est veritas)

Célirányosan továbbhaladva elértük Springtont, ahol a vidék leghíresebb fája található. A hatalmas, üreges vörös gumifa tanúsítja a korai telepesek nehéz életét és találékonyságát.

A fa volt az otthona a német bevándorló Herbignek és feleségének 1855-1860-ig. Az első két gyerekük is itt született a fa törzsében. Ahogy nőtt a család, amelyben végül 16 gyerek látott napvilágot, Herbig először egy faházat, majd később egy kőházat épített a fa közelében.

A fa még mindig él, pedig valószínűleg valami betegség folytán sikeredett ilyen óriásira a törzse, mely alatt kényelmesen elfér akár 20 ember is.

Utunk során a Barossa völgyön keresztül haladva, majd a párhuzamos Éden völgyön át sok szépet és csodát láttunk, a Herbig család fáját már igencsak a nap végén értük el.

S végezetül álljon itt egy kép a hamisítatlan Barossa völgyről, a naplemente fényében:

Üdv:Kata, Papi