Döme Tours…

Múlt hét vasárnap Zsuzsi-Feri és Móni-Csabi társaságában meglátogattuk a McLaren völgyi borászatokat. Nem vagyunk nagy alkohol fogyasztók és a borokhoz is csak annyit értünk, hogy fehér-rózsaszín-vörös, meg száraz-édes.

Dél-Ausztrália elég híres a borairól. Hét nagy bortermelő vidék van itt. Azzal kezdődött az egész, hogy néhány héttel ezelőtt Zsuzsiék szerveztek egy bortúrát a Barossa völgybe, ami talán az egyik leghíresebb. Itt kb 135 borászat van. Sajnos az eseményen nem tudtunk részt venni, mert a darwini túránk előtti hétvégén volt és Döme már szét volt kapva a túrára mi pedig a pakolással voltuk elfoglalva. Gondolom nagyon jól sikerülhetett, mert Zsuzsi ismét összerántotta a csapatot és most McLaren völgy volt a cél.

Megbeszéltük, hogy jó lenne egy autóval menni, mert így csak egy valakinek nem kell innia. Papi feláldozta magát és elvállalta a sofőr szerepét, de azért 1-2 borba beledugta a nyelvét. Szerencsére Döme 7 személyes, úgyhogy Papi előző nap kidobta a rácsot és visszaszerelte az extra 2 ülést, így a Döme Tours készen állt az útra. Elől a „pilóta” és a „sztyuvi”, következő sor volt az első osztály: Móni-Csabi, hátul a túristaosztályon: Zsuzsi-Feri utazott.

Mindenki kellőképpen felkészült az útra. Móni tökmagos pogácsát sütött. Zsuzsi házikenyeret készített és kolbászt, retket, TVpaprikát hozott, hogy felszívja a bort. Én sajtos stanglit sütöttem. A fiúk…. A fiúk csak ott voltak… 🙂

Otthon nem voltunk borkóstoláson így nincs összehasonlítási alapunk, de itt a kóstolás ingyen van. Nincs beugró összeg. A McLaren völgyben közel 66 borászat van. Mielőtt mindenki rosszra gondolna: nem látogattuk meg mindegyiket. Öt borászatban voltunk, de az ötödikben már senkinek nem volt kedve inni (Hardys Tintara, Fox Creek, Penny’s Hill, Wira Wira, Hugh Hamilton).

Fox Creek, kis családi vállalkozás, Papi kezében vizespalack

háttérben Wira Wira borászat (balról-jobbra: Csabi-Móni, Papi-Kata, Feri-Zsuzsi)

Wira Wira borászat kerítése a „Woodhenge”, nevét a híres Stonehenge ihlette, a rönköket Flinders Ranges-ből hozták és olyan kemények, hogy a motorosfűrész nem vitte, kézzel vágták össze

Hugh Hamilton borászat és a fiúk (balról-jobbra: Csabi, Papi, Feri)

A menetrend. Borászatnál leparkol, bemegy. Mosolygós Pultosgizi elénk teszi a borlistát és elkezd a borokról beszélni, majd mi választunk. Pultosgizi tölt, mi kortyolgatjuk, majd közli, hogy hol a köpöcsésze ahova kiköphetjük vagy kiönthetjük a maradék bort. Nekünk szemünk elkerekedett és a következő mondatot csak gondoltuk: „hülye vagy, magyar ember nem önt ki bort, megissza. Megittuk.

Kiválasztottuk a következőt, megízlelgettük, majd a következőt is, aztán elköszöntünk, kisétáltunk a kocsihoz, a csomagtartóból előkerült a tökmagos pogi, hogy legyen, ami közömbösíti az alkoholt. Következő borászat, beszédelgünk, végigisszuk a borlapot, veszünk 1-2 üveggel, ki a kocsihoz, 1-2 sajtos stangli. Újabb borászat, Pultosjózsi, mesél a hely történetéről, érdekes. Iszogatunk. Tovább mesél, járt Budapesten vagy Bukarestben, nem emlékszik, vagy mi nem értettük már pontosan. 🙂

Szépen sütött a nap, egy parkban előkerült a házikenyér és a retek-paprika-kolbász. Lehet hogy megártott a bor, mert ugyan mindenkinek volt saját üdítője de valami miatt a fiúkat kivéve mi lányok ugyanabból a kólából ittunk, pedig az Zsuzsié és Ferié volt.

A nap végeztével Zsuzsi említette, hogy múltkor, amikor erre jártak isteni forrócsokit ivott, de nem emlékezett, hogy hol. Még jó hogy hoztuk magunkkal a fiúkat, mert Feri viszont emlékezett. :)) A kávézóban, aminek elfelejtettem a nevét (de nyomozok ezügyben) 3 féle forrócsokit készítenek: fehércsokisat, tejcsokisat és étcsokisat. Pincérgizi azt mondta, hogy a fehércsokis a legédesebb, aztán a tejcsokis végül az ét és ő az étcsokisat ajánlotta. Mind a hatan étcsokisat ittunk és nagyon finom volt. Én elég édesszájú vagyok, de ez pont megfelelő édességű volt.

Míg a völgy felé zajos volt a kocsi, hazafele már mindenki csak csendben bámult kifele a fejéből. 🙂

Kata