Gyárlátogatás és étterem

Úgy terveztük, hogy horgászni megyünk szombaton. Kifogytunk a pontyból, fel kell tölteni a fagyasztót. Mivel senki más nem ért rá és az időjárás sem a horgászásnak kedvezett, ezért gyorsan változtattunk a programon.

A tavaszi-nyári-őszi időszak általában a kirándulások-nyaralások jegyében telik el, így nem igazán jut idő múzeumokra. Erre vannak a hideg, esős téli napok. Igaz, hogy már a télnek régen vége van, de szombat délelőtt szakadt az eső, délután meg szeszélyes volt: hideg felhős és napos félórák váltották egymást.

Régóta szerettük volna megnézni a Haigh’s csokigyárat és a régi Adelaide-i börtönt. 🙂 Móni és Csabi is csatlakozott hozzánk. Pechünkre a börtön vasárnaptól-péntekig van nyitva, a csokigyárban meg hétfőtől-szombatig csinálnak vezetett túrát. Okos! Így a börtön megint kimaradt.

A csokigyáras túrára időpontot kell foglalni. Naponta 2-3 túrát vezetnek, időtartamuk kb 20 perc és kóstolót is adnak. Nem volt nagy durranás, kis gyár. TúravezetőGizi elmondta a gyár alakulásának történetét, aztán hogy honnan importálják a kakaóbabot és beszélt a csokigyártás mozzanatairól.

A gépsorokon kívűl láttunk néhány kétkezi munkást is, akik vagy csomagoltak, vagy egy fűtött asztallap körül üldögéltek, ahol az olvasztott csokiba kézzel forgatták bele a bonbonokat. A túravezető néni vicces volt, próbálta a 20 perces túrát a gyerekeknek érdekesebbé tenni. Amikor az üvegablakon keresztül kiintegetett az egyik bonbonforgató néni – aki mellesleg 52 éve (!) forgat bonbont ott -, akkor bekiabált neki, hogy: „ne integess Gizi, inkább dobjál ki egy pár bonbont az üvegfal felett!”

Nagyon rövid történet a gyárról: Haigh bácsi alapította a gyárat 1905-ben lent Mount Gambier-ben. Itt egy édesség és fagyi boltot üzemeltetett. Tíz év múlva visszaköltözött Adelaide-be és megnyitotta csokiboltját. A bolt feletti emeleten éjszaka gyártotta a csokikat, amiket nappal lent a boltban árult.

Akkor még nem saját készítésű csokit árult, hanem megvette a csokit és azt dolgozta fel. Aztán halála után fia vette át az üzletet, aki úgy gondolta, hogy saját csokit kellene árulni. Elment egy évre svájcba, hogy kitanulja a szakmát. Visszajött és megalkotta a „Haigh’s csokit”, ami szerintünk messze elmarad a svájci vagy belga csokiktól, de ők nagyon büszkék a termékeikre.

Sima boltokban nem is kapható, csak az ő saját üzleteikben. Felejthető az egész, bár gyerekeseknek esőnapokra beiktatható elfoglaltság lehet. A túra ingyenes. Az elején és a végén is dobnak a pórnépnek kóstolót, amit igénytelenül a markodba számol ki Gizi. Befelémenet 4 csokigomb (kettő tej, kettő ét), kifele szintén 4 csokigomb, ami színes cukorkába van forgatva. Se egy papírzacsi vagy valami és ez nem M&M, hogy csak a szádban olvad nem a kezedben… Persze, hogy könyékig csokis lettél, hacsak nem toltad be az összes gombot egyszerre a szádba. 🙂 Amúgy kb 50 Ft-os nagyságú gombokról van szó. Ja, és a túra alatt tilos a fényképezgetés, nehogy kitudódjon a műhelytitok! :))

A csokigyár után kettévált a csapat: fiús és lányos programra. A fiúk átmentek a Toyota szalonba és kocsikat nézegettek, próbálgattak, nyálat csorgattak. Mi meg a sétáló utcában bóklásztunk és minden konyhaboltba betértünk, ahol bővítettük készleteinket. 🙂

Késő délután egy étteremben zártuk le ezt a napot, amit előző nap a Csabi befoglalt. Mi nem vagyunk étterembe járók. A céges Karácsonyi vacsit leszámítva az 5 éves ittlétünk alatt egyszersem voltunk. Az alkalom is viccesre sikeredett, mert tegnap volt a szülinapom, Papié meg kedden lesz és azt tudni kell rólunk, hogy mi nem ünnepeljük. Nem veszünk meglepi ajándékot egymásnak, inkább azt a pénzt is utazgatásra költjük és mindig azt mondjuk, hogy most ez vagy az a kirándulás volt a szülinapi ajándékunk. Most viszont úgy gondoltuk itt az ideje, hogy egyszer beüljünk valahova és azt mondjuk: azért ültünk be, hogy megünnepeljük a szülinapunkat. Csabiék többször (3-4-szer) voltak itt és tutira ajánlották ezt az olasz éttermet: La Trattoria    http://www.latrattoria.com.au/

Nem csalódtunk! És nem azért, mert mindnyájan csak reggel ettünk és délután fél hatra kellőképpen kopogott a szemünk és bármit megettünk volna. Kikértük a ház borát és leadtuk a rendelést.

A személyzet 99%-ban olasz, egy pultoscsajt nem annak saccoltunk. A pincérek közvetlenek, viccelődnek, kedvesek és ezáltal nagyon hangulatos, családias az egész. Minket is úgy kezeltek, mintha hetente megfordulnánk ott. És a kaja…. Hát az mennyei volt!

Előétellel kezdtünk: két közepes bruschetta-val, ami egy pizza alakúra nyújtott tészta, tetején paradicsomkarika, olíva olaj, friss bazsalikom, oregáno és fokhagyma. Melegen hozzák ki és gyönyörűűű és finnnoooomm volt. Papi emellé kért minestrona levest (egyik kedvence), Csabi meg egy nagy tál kagylót, amit aztán mindnyájan megkóstoltunk. Nem is olyan vészes ez a tenegri herkentyű. Lehet, hogy szeretjük, csak eddig nem tudtuk?! Szerintem sok múlik azon, hogy hogyan van elkészítve.

Miután mindent betoltunk, kellőképen telítődtünk, pedig hátra volt még a főétel. Móni és én két különböző tésztát rendeltünk. Papi csirkét avokádóval, párolt zölivel és valami leírhatatlanul finom tejszínes-sajtos szósszal nyakonöntve. Belenyaltunk. Nagyon finom volt. Csabi szintén tésztát rendelt, amiben mindenféle tengeri élőlény előfordult. Már majdnem befejeztük, mikor Csabi: Nem kellene 1-2 fényképet készíteni? Mi: Miről? Az üres tányérokról? 🙂

Annyira éhesek voltunk az elején és annyira finom volt minden, hogy teljesen elfelejtettük a képeket. Pedig a bruschetta kinézetre is gyönyörű volt. Majd legközelebb! Így most képek nélkül kell elképzelni ezt a bejegyzést. Desszertet senki nem mert bevállalni, annyira tele voltunk. Miután mindent elpusztítottunk – a sofőrt kivéve, aki szegény Papi volt – legurítottunk egy kis citromlikőrt, hogy szétcsapassuk ezt a sok kaját. Ez a citromlikőr, azaz Limoncello is amolyan olaszos dolog. Annyira ízlett, hogy a fiúk este még kiugrottak egy alkoholos boltba, hogy vegyenek 2 üveggel!

Ismét öregebbek lettünk egy évvel! Amúgy nem számoljuk, hogy hol járunk. 🙂

Kata