Papi és az Ozzi kalap
Végre valahára. Négy és fél éves nyavalygás szűnt meg a múlt héten. Papi azóta nyöszörög egy igazi ausztrál kalapért, amióta kijöttünk, de megfogadta, hogy addig nem lesz, amíg meg nam kapjuk az állampolgárságot
Nos, ennek az ideje most jött el, így Papi mondta is: nincs mese, neki kalap kell! Mónitól megtudtam, hogy Csabi is hasonló cipőben jár… 🙂
Ezért négyen felkerekedtünk, hogy a fiúknak kalapot vegyünk. Ment a viccelődés, hogy mi is az igazi ausztrál kalap. Az-e, amin madzagokon parafadugók lógnak le, hogy elijesszék a legyeket, vagy a Krokodil Dundee filmekből ismert krokodilfogakkal kirakott kalap a nyerő:
Végül egy egyszerű, ízléses, könnyű kengurubőr mellett döntöttek a fiúk a pénztáros nénivel egyetértésben. Bár szerintem neki tök mindegy volt, hogy mit vesz a „hülye turista”, az üzlet menjen, aztán, hogy rózsaszín vagy fekete a tökfedő, őt nem érdekli, de nagyon segítőkész volt. 🙂
Most már bódogság van. „Enyém kulup!”
Kata
3 hozzászólás
Csabi
Sziasztok!
Húúú, hát akkor én mit szóljak? 🙂 Lehet, hogy várnom kellett volna addig, amíg meglenne az állampolgárságom/unk? Ki tudja, hogy egyáltalán eljutunk oda, mármint Au-ba… 🙂
Szóval én már vagy 2 hete vettem egy ozzi kalpagot, Jacaru – Wallaroo Suede (1007), barna marhabőr. 🙂
Papiéké is Jacaru? Amúgy tök hasonló a Papié az enyémhez. Csak nekem pl. 6 eyelet van a ventilációhoz. :-)) Meg hát nem kengurubőr… Bár a fotón, a blogban rákattintva nem nagyon látszik, részletesen.
Már rég jártam erre, de nagyon örülök, hogy adtatok olvasnivalót rendesen. Tegnap sokat foglalkozhattam a blogotok feldolgozásával, köszönöm!
Örülök annak is, hogy végül tovább folytatjátok!
Minden jót!
Üdv: Csabi
Papi
Igen, az enyem is Jacaru, de kenguruborbol van, negy lukas. 🙂 Kezdem egeszen megszeretni, megszokni. Katamnak neha ram kell szolnia a nap vegen, hogy ideje lenne mar levennem a tokfodot. Mire en: ja, hogy ez rajtam van!?Viseld egeszseggel a tiedet, szoritunk, hogy hazatalaljon az a marhabor a fejeden… 🙂
Csabi
Papi!
Megint réges-rég jártam erre… Bocs, csak most olvasom a válaszodat. 🙂
Nagyon megható volt, amit írtál! „…szorítunk, hogy hazataláljon az a marhabőr a fejeden…”
Köszönöm! Erőt adott.
Én is sokat hordtam, de csak itthon és ráadásul bent a lakrészünkben. A kis keresztfiam „sokat” van itt és még napszemüvegben is megijed tőlem. 🙂
Üdv: Csabi