Egyéb

Innes National Park – 2. rész

Sajnos a parkban nincsenek hosszú gyalogtúra útvonalak, a leghosszabb is csak 5,6 km. Számunkra úgy tűnt, hogy ez a park arra van berendezkedve / kiépítve, hogy: kocsiba be, elvezetek a kiépített parkolóhoz, kocsiból ki, szájtátás, kocsiba be, irány a következő… Illetve a pihenésre: láblógatás a tengerparton, pecabot áztatás a mólókról, szörfözés a nagy hullámokon és búvárkodás a roncsok körül.

Na, folytatva az első részt, a hajóroncsok után megnéztük a park egy másik nevezetességét: Inneston-t, a történelmi gipszbánya várost. 1870-től bányászták a gipszet és ekkor a „város” lélekszáma kb. 150 fő volt. Később felismerték, hogy mekkora biznisz ez és egyre több bányász jött ide szerencsét próbálni (olyanok voltak, mint az aranyásók Alaszkában). Aztán 1930-ban jött a gazdasági válság és a bánya kezdett tönkremenni. 1958-ban még 120-an dolgoztak itt, 1974-ben már csak 6 ember.

A tóból kibányászott gipszet kezdetben lóvontatta csillékkel (fa síneken), majd kis gőzmozdonnyal szállították el a móló felett lévő szikláig. Itt egy „V” alakú vágatba „szórták le”, majd felkerült egy szállítószalagra ami eljuttatta a mólónál horgonyzó nagy hajókhoz. A „V” alakú vágatba leszórt gipsz nem mindig csúszott le a szalagra, ezért embereket küldtek fel a „kupacra”, hogy ott kalapáccsal (meg mindenféle eszközzel) meglazítsák az összeállt gipszet. Nagyon veszélyes volt, mert nem voltak kikötve és ez a halom nem volt stabil. Az első képen a „V” alakú vágatba leszórt gipsz és az azon kapaszkodó emberek láthatók, a második pedig a mai állapotot mutatja.

Miután befejeztük a 2 km-es szépen kiépített, információs táblákkal ellátott sétát a bányaváros körül elmentünk, hogy megnézzük a következő nevezetességet a „Gap”-et azaz a nagy hasadékot. Ez a geológiai képződmény igencsak felcsigázott, amikor olvastam róla. Kihagyhatatlan! Kocsiba be, térkép az ölben, irány a hasadék.

De hol van? A térkép szerint itt kellene lennie. Eddig minden olyan szépen ki volt táblázva. Ez miért nincs? Pedig kint kellene lenni a táblának, hogy itt balra be, mert itt a „Gap”. Tábla sehol. Megfordulunk a kocsival, mert jócskán túlmentünk. Jobbra itt a tó és a tó közepétől megy be balra egy földút, ami odavezet. De miért nincs ott a tábla? Aztán jött a megvilágosodás: ha túl szeles, vagy viharos az időjárás, akkor nem lehet megnézni, mert veszélyes. A park dolgozói még az útbaigazító táblát is beszedték, hogy merre van, a földút elején pedig egy lelakatolt sorompó várt minket.

Öt perc csalódottság, tanakodás után, arra jutottam, hogy másztam én már át két kerítést Angliában, amikor azt mondták nekem, hogy ez a vár ma nem látogatható. Itt se lehet akadály egy sorompó, főleg azért nem mert most vagyunk itt és ezt meg kell néznem. A gond csak az volt, hogy gyülekeztek a sötét felhők és a „Gap” a sorompótól 2 km-re volt (2 km oda és 2 km vissza egy „lyukért”…??!!). Én már döntöttem, most már csak a Papit kell meggyőzni… Morgóval egész a sorompóig tolattunk, lezártuk, átmásztunk a sorompó alatt és elindultunk a földúton.

Útközben rengeteg emuval, egy számunkra ismeretlen pókkal (nem piszkáltuk, mert a mobilunk nem működött és ha megharap…) és az 1 inch-es hangyával (nagyon nagy!) találkoztunk. Két kilométer után elértük a parkolót, ameddig elvileg be lehet jönni kocsival. Innen már csak egy kerítéssel elkerített kis ösvényen lehetett eljutni a szikla széléig (ez kb. 200 m hosszú).

Itt ért a második meglepetés. Szintén lelakatolt kapu, táblával: belépni tilos a veszélyes időjárási viszonyok miatt. Ott voltunk, átmásztunk a sorompó alatt, gondolod, hogy nem másztunk át itt is? Átmásztunk, és nem csalódtunk, kár lett volna kihagyni. Lenyűgöző! Sajnos olyan kis hely van ott, hogy szinte lehetetlenség normális képet csinálni a mélységről, a meredek-függőleges sziklafalról. A képet az internetről szedtem le és a piros nyíl mutatja a hasadékot, a piros pötty azt a helyet ahova ki lehet állni (az általunk készített képek itt láthatók):

A hasadék 90 méter (azaz 30 emelet) mély és különböző rétegvastagságokat láthatunk. Kb. 2 millió évvel ezelőtt az utolsó jégkorszak idején jött létre ez a rétegszerkezet. Amikor magas volt a tengerszint egy mészkőréteg képződött, majd visszahúzódott a tenger, aztán újabb emelkedés-lerakódás, stb…, ezek váltották egymást mígnem kialakult a mai mészkővastagság. Aztán jött a szél, eső és tengerhullámok pusztító ereje és megnyitotta ezt a hasadékot, ami egyre jobban halad befele a szárazföld belseje felé, de a teteje mindig beomlik.

Utána még elzarándokoltunk egy világító toronyhoz, majd elindultunk arra a helyre, amit az első részben említettem. S bár tudtuk, hogy reménytelen a dolog, mi azért tettünk egy próbát. De nem sikerült. Most ismét egy kis geológia jön, akit nem érdekel, annak itt ér véget a beszámoló.

Amikor eldöntöttük, hogy megnézzük ezt a parkot még nem tudtam, hogy itt is élnek Stromatolitok! Úgy tudtam, hogy már csak Afrikában és Nyugat-Ausztráliában található. De rosszul tudtam! 🙂 Amikor megérkeztünk a szállásra kértem információs anyagot a környékről. Abban olvastam, hogy a világon már csak három olyan hely van ahol ezek az élőlények élnek.

Három? Mi a harmadik? Hát az Innes National Park. Kellett 5 perc, hogy magamhoz térjek. Mi? Itt van? Jézusom! A Nyugat-Ausztráliai a listám első helyén áll, de ha itt is van, akkor az kihagyhatatlan. A szálláson nem tudták megmondani, amit furcsáltam. Itt él 50 éve, szerintem kb. minimum 10-szer volt már kirándulni a szállástól 5 km-re lévő parkban és nem tudja hol van az, ami már csak 3 helyen van a Földön??!!

Bementünk a Nemzeti Park Információs Központjába és megkérdeztem a hölgyet, hogy hol van. Közölte velem, hogy nem látogatható, mert igaz, hogy a park területén van, de jelenleg azon a sós tavon ahol ezek vannak gipszbányászat folyik, bányaterület, belépni tilos és reméli egyszer majd a bánya visszaadja a területet a parknak és akkor be tudják mutatni. Micsoda? Akkor miért tüntetik fel a brossúrában??? Kicsit elpattant a cérna nálam. Azért finoman biztosítottam róla, hogy mi ugyan nem akarjuk megnézni, de bökjön már rá a térképemre mégis hol van. Egy nagy X-et raktam oda és tudtam, úgyis megnézzük! Még annyit mondott, hogy ilyenkor télen nem látni, mert a sóstó vízszintje megemelkedik és ellepi „őket”.

A nap végén elindultunk, hogy megnézzük a Stromatolitokat. Nagy nehezen megtaláltuk a bekötőutat (földút), mentünk rajta Morgóval kb. 200 métert majd lelakatolt sorompóba ütköztünk. Motor leáll, tanácskozás. Mi az nekünk, ma már úgyis megszegtük egyszer a park szabályzatát és átmásztunk egy ilyenen. Itt is másszunk át! Csak itt 2,5 km oda 2,5 km vissza az út. Mit mondunk ha elkapnak a bányában…? Abban maradtunk (nagy bánatomra), hogy most nem lógunk be, úgyis víz alatt vannak. Visszajövünk nyáron és 3 variáció van a bejutásra. Első: belógunk, átmászunk és megjátszuk, hogy nem tudtuk… eltévedtünk…. stb… Második: felkeresünk valakit a bányától, akitől engedélyt kérünk (azaz kisírjuk). Harmadik: főnököm sűrűn jár erre a félszigetre horgászni, hátha van ismerőse a bányánál, beprotezsál és megnézzük! 🙂

És akkor most mi is az a Stromatolit… Kb. 600 millió éves élő kövületek! Ezek azok a kék algák, akik létrehozták Földünk légkörét. Kezdetben Földünk légköre karbon-dioxidból állt és az élet csak a vízfelszín alatt virágzott, nem volt oxigén. Jöttek a kék algák, akik vízből, napfényből és karbon-dioxidból állították elő táplálékukat, ezzel oxigént és kalcium-karbonátot (mészkövet) termeltek. Az évmilliók során ez az oxigén felhalmozódott és kialakult Földünk légköre. A mészkőből pedig ilyen dóm-ot építettek melynek a tetején él a kék alga.

Másnap indultunk haza. Útközben még megálltunk Minalton városában, ahol megnéztük a „Vörös ördögöt”. Ez egy 1916-os Bristol vadászgép (ha jól emlékszem 123 db készült belőle) és ez az egyetlen megmaradt példány a világon.

Ismét jól éreztük magunkat, a sztromatolitok pedig megvárnak minket. Elvégre már 600 millió éve itt vannak a Földön, azt a fél évet már „féllábon” is kibírják. Csak én nem! 🙁

Kata

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük