1. rész: Irány ismét észak

2020. október 26. hétfő by kata_papi

Újfent megjártuk északot. A 21 naposra tervezett túra egészségügyi okok miatt 17 nap lett, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Ismét sikerült a legtöbbet kihoznunk ebből a szűk három hétből. Az első két éjszaka motelekben szálltunk meg, mert a reggeli hőmérséklet tél lévén 2-5 fok környékén ingadozott. A harmadik-negyedik naptól viszont majd megdöglöttünk a trópusokon. Valami “anomáliát” foghattunk ki, mert még a helyiek is csak csóválták a fejüket. Induláskor még 32-33 fokok voltak arrafelé. Mire mi odaértünk masszívan 39-42 fok között mozgott minden nap, amihez még pára is társult. Az éjszakák a sátorban maga volt a pokol. Nem hűlt le a levegő, nem igazán tudtuk magunkat kipihenni. Az esti zuhanyzás felesleges volt, mert 5 percnyi fekvés után úgy néztünk ki, mintha most léptünk volna ki a zuhany alól. A napi gyalogos etapokat lenyomtuk, nem nyafoghattunk, hiszen pont az Adelaide-i hideg elől “menekültünk” fel a melegbe.

Reggel 6:00-ra terveztük az indulást, 6:11-kor sikerült is a lovak közé csapni. Pici csúszás, tudom, de lesz majd jobb a részidőnk! Adelaide-től 93 km-re megálltunk reggelizni a szokásos malacbőrös helyünkön, hogy támogassuk a helyi kisvállalkozásokat. Papi körbejárta Juniort, mint mindig. Észrevette, hogy egy csavar áll ki a bal első gumiból, de szerencsére elég vastag ott a borda, nem eresztett a gumi.

 

Port Augusta-ba az úttal párhuzamosan fut egy vastag cső, ami a vizet viszi a városnak. Pár hete láttuk a tv-ben, hogy 30 méter hosszan egy helyi őslakos művész megfestette. Útba esett, kiszúrtuk (mondjuk nem nehéz nem észrevenni), megálltunk és megnéztük. Délután fél ötre értünk be Coober Pedy-be. Első nap: 835 km.

Másnap már 7-kor úton voltunk. Az aznapi terv: elérni Alice Springs-be, ami 685km. Volt egy határátkelésünk, ami normál esetben nem is határ. De most a vírus miatt kivonult a hatóság. Indulás előtt 72 órával ki kellett tölteni egy online formanyomtatványt, amit aláírva és a jogosítvány bemutatásával át kellett adni a határnál strázsáló rendőrőknek. Délben értünk SA/NT határához. A határátkelés sima ügy volt. Terelőbólyák, integető rendőr, mindenki félreállítva. A rendőr le volt nyűgözve, hogy ki van nyomtatva a formanyomtatvány és alá is van írva. Mondta, hogy sokan ki sem töltik. Erre Papi visszaszól: de hát fent van a website-on, hogy kötelező. Erre a rendőr: hát igen. Aztán kérte a jogsikat, amit egyből átnyújtottunk mert előre kikészítettük. A rendőr majdnem elájult: klasszak vagytok srácok, mondta. Alig tartott egy percig. A rendőrők kedvesek voltak és üdvözöltek minket NT-ben. Miután elköszönt, meglobogtatta a papírokat a társának és azt mondta, nézd minden rendben volt.

Az első megálló a “melltartó” kocsma volt. Vettünk két jégkrémet és “koccintottunk” vele a sikeres határátkelésre.

Rengeteg sas volt az úton. Nekünk úgy tűnt, hogy nem magányos vadászok, mert falkákban gubbasztottak az út szélén. Szerintünk várták a friss kenguru/tehén tetemeket. Lusták vadászni, beérik az elcsapott állatokkal. Ezen a képen négyet sikerült elcsípnem, de valójában hatan voltak. Félelmetesek. Az egyik alkalommal majdnem el is csaptunk egyet. A mi sávunkban ebédelt. Papi már messziről ráfeküdt a dudára miközben 110-el száguldottunk. Semmi mozgás. A duda üvölt, én üvöltök, már majdnem odaértünk, mikor a sas megriadt és melyik irányba emelkedik fel az idiótája? Igen, jól gondoljátok. Nem el előlünk, hanem elénk. Papi beletaposott a fékbe. Reflexszerűen én is. Szerencsére nem volt csatt.

Délután beértünk Alice Springs-be ahogy terveztük. Este együtt vacsiztunk Mariettával és Csabival, akik 3 hete indultak neki Darwinnak és most már visszafelé csorogtak Adelaide-be. Elláttak minket 1-2 hasznos tanáccsal. Így nem kellett felesleges köröket futnunk olyan látnivalókért, ami ilyen-olyan okokra hivatkozva épp le volt zárva. Mert sajnos voltak ilyenek is.

Alice Springs-ben is egy motelben aludtunk a hideg miatt. Itt már egyre több őslakossal fut össze az ember. Feltűnt, hogy majdnem minden bolt kirakata redőnyös és rengeteg szögesdrót van az épületek tetején. De nem az a sima kifeszített drót, amiből kiállnak a szúrós szegek, hanem a körkörösen feltekert éles, vágópengés. Aztán éjjel megvilágosodtunk, mert Papit valami zaj felriasztotta álmából.

Egy őslakos megtalálta azt a kis rést, ahol a durva szögesdrót véget ért és a sima szögesdrót nem volt akadály neki. A kukák tetejéről felcsimpaszkodott az épület oldalára szerelt légkondik tetejére, onnan a semmit nem érő szögesdróton átmászva pedig feljutott a szemközti épület tetejére és ott szöszmötölt. Később megjelent egy biztonsági őr, elővett egy kb fél méteres rudat, amin tucatjával lógtak a kulcsok. Húha, ennek a fele sem tréfa, úgy látszik képben vannak azzal, hogy mi folyik itt éjszakánként. Reggelig még többször visszatért és ellenőrizte a terepet. Úgy tűnik egész éjjel járja a környéket a kulcsaival és mindenhova bekukkant. Sajnos nem derült ki miért is mászott fel az őslakos, pedig másnap világosban körbejártuk a tömböt, de semmi említésre méltót nem találtunk. Azt hittük legalább egy alkoholt áruló bolt van ott, de nem. Rejtély.

Útközben nem álltunk meg sem a baktérítőnél, sem az Ördög golyóinál. Unalmas lenne a huszadik bőrt is lehúzni ezekről, hiszen tavaly a Nyugat-Ausztráliás túra alkalmával lőttünk pár friss képet ezekről. Megálltunk viszont ott, ahol nem kellett volna. Wycliffs Well-nél. Huh. Rengeteg őslakos volt a benzinkut-kajálda-kemping épületegyüttesben és nagyon büdösek voltak. Amúgy ez a hely Ausztrália UFO “fővárosa”, a 70-80-as években itt észlelték a legtöbb UFO-t. Hogy miért csak akkor? Nem tudjuk. Biztos valami új “cuccot” dobtak piacra. A helyet amúgy egy magyar ürge üzemeltette, amit nemrég adott el.
Attól még, hogy az Északi-Területen és Dél-Ausztráliában is szinte nulla volt a covidosok száma, mi titkon féltünk attól, hogy elkapjuk. Ezért rendesen fel is tankoltunk mindenféle fertőtlenítő szerrel. Párolgó zselék, nedves törlők, 99,9%-ban vírust/baktériumot pusztító spré. Még 4 darab maszkot is betettünk arra az esetre ha elfajulnának a dolgok. A közvécékbe úgy mentünk be, mint a vírusírtók. Fújtunk, kentünk, törölgettünk mindent. A negyedik nap reggelén viszont egy olyan retkes konyhásnéni hozta ki a reggelinket, hogy már mi szégyeltük magunkat. Most akkor hogy vigyázzon az ember magára?! Úgy voltunk vele, hogy behozok neki egy tiszta pólót. Az utolsó malteros kőművessegédnek nincs ilyen mocskos pólója. A többiről nem is beszélve. Ha ott nem kaptunk el valami fertőzést, akkor mi már mindenre immunisak lettünk.

Covid van, tudják ezt a termeszek is.

Az ötödik nap reggelén “nagyot” hibáztam, de Papi kulturáltan kezelte. Mindig én jövök le utoljára a sátorból, az én feladatom megnézni a kis zsebeket, hogy üresek-e. Lejöttem, összecsuktuk a sátrat, mindent összepakoltunk. Dobtunk egy gyors zuhit, mert már reggel nagyon meleg volt és szétizzadtuk magunkat. Kijövök a zuhiból, mikor Papi csak annyit kérdez: sluszit lehoztad? Ööööö, izé… nem.  A tockos elmaradt. Újra kinyitottuk a sátrat, így a reggeli zuhi értelmét vesztette. Többet szerintem soha nem hagyom fent. A pótkulcs természetesen ott lapult az egyik hátizsákban, de mivel aznapra csekély 42 fokot jósoltak arrafelé és tudván, hogy mennyi gyalogtúra volt betervezve, így nem volt bátorságunk otthagyni a tetőterben a kulcsot. Junior egész nap a tűző napon állt, nem biztos, hogy a kulcsban lévő elem tolerálta volna ezt a hőseget. Nem hiányzott volna, hogy egy szétolvadó elem még több galibát okozzon.
Az első 4 nap látnivalóit, amit idefelé kihagytunk majd hazafelé csorogva fogjuk pótolni. A cél az volt, hogy felérjünk a Kakadu Nemzeti Parkba. A parkban egy 7 napos belépő megváltásával lehet bóklászni, ami 40 dollár per fő, de a Covid miatt most december 31-ig ingyenes. Be is írtunk egy piros pontot az Északi-Terület kormányának.
A következő részben kivesézzük a Kakadu Nemzeti Parkot, ahol négy napot túráztunk. Lesz szó vízibivalyokról, krokodilokról, különleges őslakos sziklarajzokról, hajókázunk egyet és autót is szerelünk. Ne menjetek messzire.

Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.