július, 2007

  1. Polski Fiat 126 kontra Rolls-Royce

    július 30, 2007 by kata_papi

    Korábban már említettem, hogy kis Polskit láttam bent a városban. Most sikerült elcsípnem az egyiket (mert hogy több is van belőle), amint jellegzetes varrógép hangjával elrobogott mellettem. Látjátok ugye, hol van a kormány?! S ha már van kis Polski, akkor legyen Rolls-Royce is. Ezzel a kétajtós, méltóságteljes “drágasággal” találkoztunk a minap:

    A fekete embléma azt jelenti, hogy Royce halála után készült az autó, mert előtte bizony piros színben hirdette az autógyártás eme remekét a dupla “R” betű:

    S mivel Ági már Trabantot is látott ezen a földrészen, kíváncsi vagyok, mi jöhet még ezután? :-)

    Papi


  2. Hűtőszekrény mint postaláda

    július 25, 2007 by kata_papi

    Kropiék (http://mindenlehetseges.freeblog.hu) írták a French Island-i beszámolójukban, miszerint: “a farmok bekötőútjánál öreg, rozsdás, kiszuperált hűtőgépek szolgálnak postaláda gyanánt”.

    Nos, a dolgot mi is csak megerősíteni tudjuk, ezzel a sokat látott frigóval találkoztunk az Innes Nemzeti Parkba tartó utunk során:

    Tulajdonosa okkal használja postaládának, hiszen méreténél fogva nagyobbacska csomagot is elnyel a bendője. Másrészről pedig nem kell attól tartania, hogy elázik a küldemény, hiszen a tömítés révén gyakorlatilag vízhatlan a kicsike.

    Felmerült azonban egy másik megközelítése is a dolognak.

    Szilviék (Szilvi, Tamás s kisfiuk Gábor) járt nálunk a hétvégén egy gulyás-palacsinta partira szóló meghívás ürügyén. Szilvi hat évig Kanadában élt, s elmondta: ott elképzelhetetlen lenne, hogy egy zárható ajtajú akármit csak úgy kint hagyjanak az “utcán”. Legyen az ócska mosógép, vagy szemétre való hűtőszekrény. A legkevesebb az, hogy leszerelik vagy letépik az ajtaját, hogy még véletlenül se zárhassa magára az ajtót egy kisgyerek játék közben. Mitagadás, van valami igazság a dologban.

    Papi


  3. Klímaváltozás

    július 25, 2007 by kata_papi

    Ma is, mint ahogy általában szoktam, reggelizés közben hallgattam az egyik helyi rádióadót. Legnagyobb megdöbbenésemre Magyarország volt a téma, miszerint 500-an haltak meg a minden csúcsot megdöntő nyári forróságokban. Nem nagyon akartam hinni a fülemnek, de sajnos a hír valóban igaz, legalábbis az “Index” szerint.

    Mi történik?

    Otthon szaharai forróság, Anglia víz alatt, Viktória állam pedig éppen most evickél ki belőle.  Ezek a történések is a klímaváltozás számlájára írhatók vajon? Mert ha igen, akkor nyakunkon a baj.

    Papi


  4. Tigris és a lecsó

    július 22, 2007 by kata_papi

    Többen kérdezték, hogy mi a helyzet itt Au-ban cukrászda/süti fronton. A helyzet katasztrófális, legalábbis az én szemszögemből nézve. Egyelőre csak Dél-Ausztráliáról tudok beszámolni, mert más államban még nem voltunk.

    Munkahelyem révén elég sokfelé jártam már Dél-Ausztráliában, de igazi cukrászdát még nem láttam. Vannak pékségek, kávézók, ahol árulnak sütiket, de azok ehetetlenek. Annyira tömények, édesek, semmitmondóak, hogy még én sem tudom megenni. Minden ragad a cukormáztól, olyan élénk színű cukorreszelékbe vannak megforgatva, amire azt mondod, hogy ilyen szín nem létezik a természetben, azaz mű.

    Alapsüti (10-ből 7 ilyen): cukorral felvert tojáshab megsütve, ami hasonló a házi habcsókra, amibe kókuszreszeléket vagy darált diót szoktunk otthon tenni, és ez így magában isteni. Itt ezen valamilyen vajjal kikevert vastag krém csücsül, rajta gyümölcs és az elmaradhatatlan zselé. És hol van a finom tészta vagy piskóta alap, amibe jóízűt lehet harapni? A pékségekben nincs mákos vagy diós (gesztenyéset már nem is említem) kifli, kakaós csiga, bébi kakaós és vaniliás csiga, túrósbatyu, tökmagospogi, juhtúróspogi, sajtosrúd…stb…

    Pedig ha én nem számítok édesszájúnak akkor senki!

    Aztán vannak még a muffinok, amik végül is ehetőek (pl: csokis muffin, nyami) , ha jól vannak elkészítve. (elég sok helyen olyan, hogy csak fél pohár vízzel csúszik le olyan száraz) Vagy a Cheese Cake, ami leginkább az otthoni joghurt vagy túrótorta egyik változata. Hát… Vagy a fánkok, amiből a natúr vagy a csokiba mártott még ehető, de amit a munkatársam tol be fél perc alatt az borzalmas: a kifli és zsömle keresztezéséből létrejött, dagi kifli alakú és nagyságú, órákkal ezelőtt kihűlt (azaz nem friss) fánk kettévágva, vastagon megtöltve valamiféle tömény vajas krémmel és díszítésképp egy csepp lekvár rajta. Vallatni lehetne egy ilyennel.

    Marlenka??? Daubner csoki vagy feketeerdő torta? Képviselőfánk? Igazi almáspite? Túrósrétes? Moszkauer? Mignon? Csak álom! :( Legalábbis egy darabig, amíg át nem költözünk egy másik albérletbe, mert itt életveszélyes a sütő. Nem is használjuk és nem is működik megfelelően, ezért nagy bánatomra nem tudok sütni. Amint lesz normális sütőm, már nem leszek annyira elkeseredve, mert sütök magunknak. Addig is itt van a TIGRIS, amit nem kell sütni és tegnap már annyira ki voltunk “éhezve”, hogy megpróbáltuk beszerezni a hozzávalókat. (több-kevesebb sikerrel)

    Az első képen a hideg ajtó előtt hűlnek a tigrisek, második képen a kész tigrisek sorakoznak. Igaz nem volt őzgerinc formánk, ezért müzlis tálakba tettük, de nem a forma a lényeg! Végül is az íze isteni. Igazi tigris! Nyam-nyam. Egyedül a zseléscukor nem olyan, amilyennek otthon megszoktuk. Nem találtunk rendes zselés cukrot, csak olyat, ami átmenet a zselés cukor és a gumimaci (azaz gumicukor) között. Így aztán, amikor már lenyelted a falatot, akkor még a szádban forgolódik a “zselésgumicukor”.

    A másik csoda a lecsó. Most azt gondolod, hogy mi olyan nagy szám egy lecsóban! Otthon semmi. De itt! Először is a TV paprika itt olyan, mint otthon a kenguru hús. Többnyire csak kaliforniai paprika van, amiből ugye képtelenség lecsót főzni. Vagyis lehet, de azt már nem lecsónak hívják hanem hullagyalázásnak. Pár nappal ezelőtt kaptunk egy fülest, hogy hol van a TV paprikára hasonlító teremtmény. Elmentünk és tényleg volt! Ha jól emlékszem Banana Capsicum a paprika neve. Igaz arany árában, de úgy voltunk vele, hogy “bármit” megadtunk volna érte. Fél éve vagyunk itt és ma megtört a jég! Lecsót, ráadásul tojásos lecsót csináltunk! Mennyei volt. Az egész lakásban szétterjedt a finom lecsó illata, mintha otthon lettünk volna. Degeszre ettük magunkat.


  5. Innes National Park – 2. rész

    július 21, 2007 by kata_papi

    Sajnos a parkban nincsenek hosszú gyalogtúra útvonalak, a leghosszabb is csak 5,6 km. Számunkra úgy tűnt, hogy ez a park arra van berendezkedve / kiépítve, hogy: kocsiba be, elvezetek a kiépített parkolóhoz, kocsiból ki, szájtátás, kocsiba be, irány a következő… Illetve a pihenésre: láblógatás a tengerparton, pecabot áztatás a mólókról, szörfözés a nagy hullámokon és búvárkodás a roncsok körül.

    Na, folytatva az első részt, a hajóroncsok után megnéztük a park egy másik nevezetességét: Inneston-t, a történelmi gipszbánya várost. 1870-től bányászták a gipszet és ekkor a “város” lélekszáma kb. 150 fő volt. Később felismerték, hogy mekkora biznisz ez és egyre több bányász jött ide szerencsét próbálni (olyanok voltak, mint az aranyásók Alaszkában). Aztán 1930-ban jött a gazdasági válság és a bánya kezdett tönkremenni. 1958-ban még 120-an dolgoztak itt, 1974-ben már csak 6 ember.

    A tóból kibányászott gipszet kezdetben lóvontatta csillékkel (fa síneken), majd kis gőzmozdonnyal szállították el a móló felett lévő szikláig. Itt egy “V” alakú vágatba “szórták le”, majd felkerült egy szállítószalagra ami eljuttatta a mólónál horgonyzó nagy hajókhoz. A “V” alakú vágatba leszórt gipsz nem mindig csúszott le a szalagra, ezért embereket küldtek fel a “kupacra”, hogy ott kalapáccsal (meg mindenféle eszközzel) meglazítsák az összeállt gipszet. Nagyon veszélyes volt, mert nem voltak kikötve és ez a halom nem volt stabil. Az első képen a “V” alakú vágatba leszórt gipsz és az azon kapaszkodó emberek láthatók, a második pedig a mai állapotot mutatja.

    Miután befejeztük a 2 km-es szépen kiépített, információs táblákkal ellátott sétát a bányaváros körül elmentünk, hogy megnézzük a következő nevezetességet a “Gap”-et azaz a nagy hasadékot. Ez a geológiai képződmény igencsak felcsigázott, amikor olvastam róla. Kihagyhatatlan! Kocsiba be, térkép az ölben, irány a hasadék.

    De hol van? A térkép szerint itt kellene lennie. Eddig minden olyan szépen ki volt táblázva. Ez miért nincs? Pedig kint kellene lenni a táblának, hogy itt balra be, mert itt a “Gap”. Tábla sehol. Megfordulunk a kocsival, mert jócskán túlmentünk. Jobbra itt a tó és a tó közepétől megy be balra egy földút, ami odavezet. De miért nincs ott a tábla? Aztán jött a megvilágosodás: ha túl szeles, vagy viharos az időjárás, akkor nem lehet megnézni, mert veszélyes. A park dolgozói még az útbaigazító táblát is beszedték, hogy merre van, a földút elején pedig egy lelakatolt sorompó várt minket.

    Öt perc csalódottság, tanakodás után, arra jutottam, hogy másztam én már át két kerítést Angliában, amikor azt mondták nekem, hogy ez a vár ma nem látogatható. Itt se lehet akadály egy sorompó, főleg azért nem mert most vagyunk itt és ezt meg kell néznem. A gond csak az volt, hogy gyülekeztek a sötét felhők és a “Gap” a sorompótól 2 km-re volt (2 km oda és 2 km vissza egy “lyukért”…??!!). Én már döntöttem, most már csak a Papit kell meggyőzni… Morgóval egész a sorompóig tolattunk, lezártuk, átmásztunk a sorompó alatt és elindultunk a földúton.

    Útközben rengeteg emuval, egy számunkra ismeretlen pókkal (nem piszkáltuk, mert a mobilunk nem működött és ha megharap…) és az 1 inch-es hangyával (nagyon nagy!) találkoztunk. Két kilométer után elértük a parkolót, ameddig elvileg be lehet jönni kocsival. Innen már csak egy kerítéssel elkerített kis ösvényen lehetett eljutni a szikla széléig (ez kb. 200 m hosszú).

    Itt ért a második meglepetés. Szintén lelakatolt kapu, táblával: belépni tilos a veszélyes időjárási viszonyok miatt. Ott voltunk, átmásztunk a sorompó alatt, gondolod, hogy nem másztunk át itt is? Átmásztunk, és nem csalódtunk, kár lett volna kihagyni. Lenyűgöző! Sajnos olyan kis hely van ott, hogy szinte lehetetlenség normális képet csinálni a mélységről, a meredek-függőleges sziklafalról. A képet az internetről szedtem le és a piros nyíl mutatja a hasadékot, a piros pötty azt a helyet ahova ki lehet állni (az általunk készített képek itt láthatók):

    A hasadék 90 méter (azaz 30 emelet) mély és különböző rétegvastagságokat láthatunk. Kb. 2 millió évvel ezelőtt az utolsó jégkorszak idején jött létre ez a rétegszerkezet. Amikor magas volt a tengerszint egy mészkőréteg képződött, majd visszahúzódott a tenger, aztán újabb emelkedés-lerakódás, stb…, ezek váltották egymást mígnem kialakult a mai mészkővastagság. Aztán jött a szél, eső és tengerhullámok pusztító ereje és megnyitotta ezt a hasadékot, ami egyre jobban halad befele a szárazföld belseje felé, de a teteje mindig beomlik.

    Utána még elzarándokoltunk egy világító toronyhoz, majd elindultunk arra a helyre, amit az első részben említettem. S bár tudtuk, hogy reménytelen a dolog, mi azért tettünk egy próbát. De nem sikerült. Most ismét egy kis geológia jön, akit nem érdekel, annak itt ér véget a beszámoló.

    Amikor eldöntöttük, hogy megnézzük ezt a parkot még nem tudtam, hogy itt is élnek Stromatolitok! Úgy tudtam, hogy már csak Afrikában és Nyugat-Ausztráliában található. De rosszul tudtam! :) Amikor megérkeztünk a szállásra kértem információs anyagot a környékről. Abban olvastam, hogy a világon már csak három olyan hely van ahol ezek az élőlények élnek.

    Három? Mi a harmadik? Hát az Innes National Park. Kellett 5 perc, hogy magamhoz térjek. Mi? Itt van? Jézusom! A Nyugat-Ausztráliai a listám első helyén áll, de ha itt is van, akkor az kihagyhatatlan. A szálláson nem tudták megmondani, amit furcsáltam. Itt él 50 éve, szerintem kb. minimum 10-szer volt már kirándulni a szállástól 5 km-re lévő parkban és nem tudja hol van az, ami már csak 3 helyen van a Földön??!!

    Bementünk a Nemzeti Park Információs Központjába és megkérdeztem a hölgyet, hogy hol van. Közölte velem, hogy nem látogatható, mert igaz, hogy a park területén van, de jelenleg azon a sós tavon ahol ezek vannak gipszbányászat folyik, bányaterület, belépni tilos és reméli egyszer majd a bánya visszaadja a területet a parknak és akkor be tudják mutatni. Micsoda? Akkor miért tüntetik fel a brossúrában??? Kicsit elpattant a cérna nálam. Azért finoman biztosítottam róla, hogy mi ugyan nem akarjuk megnézni, de bökjön már rá a térképemre mégis hol van. Egy nagy X-et raktam oda és tudtam, úgyis megnézzük! Még annyit mondott, hogy ilyenkor télen nem látni, mert a sóstó vízszintje megemelkedik és ellepi “őket”.

    A nap végén elindultunk, hogy megnézzük a Stromatolitokat. Nagy nehezen megtaláltuk a bekötőutat (földút), mentünk rajta Morgóval kb. 200 métert majd lelakatolt sorompóba ütköztünk. Motor leáll, tanácskozás. Mi az nekünk, ma már úgyis megszegtük egyszer a park szabályzatát és átmásztunk egy ilyenen. Itt is másszunk át! Csak itt 2,5 km oda 2,5 km vissza az út. Mit mondunk ha elkapnak a bányában…? Abban maradtunk (nagy bánatomra), hogy most nem lógunk be, úgyis víz alatt vannak. Visszajövünk nyáron és 3 variáció van a bejutásra. Első: belógunk, átmászunk és megjátszuk, hogy nem tudtuk… eltévedtünk…. stb… Második: felkeresünk valakit a bányától, akitől engedélyt kérünk (azaz kisírjuk). Harmadik: főnököm sűrűn jár erre a félszigetre horgászni, hátha van ismerőse a bányánál, beprotezsál és megnézzük! :)

    És akkor most mi is az a Stromatolit… Kb. 600 millió éves élő kövületek! Ezek azok a kék algák, akik létrehozták Földünk légkörét. Kezdetben Földünk légköre karbon-dioxidból állt és az élet csak a vízfelszín alatt virágzott, nem volt oxigén. Jöttek a kék algák, akik vízből, napfényből és karbon-dioxidból állították elő táplálékukat, ezzel oxigént és kalcium-karbonátot (mészkövet) termeltek. Az évmilliók során ez az oxigén felhalmozódott és kialakult Földünk légköre. A mészkőből pedig ilyen dóm-ot építettek melynek a tetején él a kék alga.

    Másnap indultunk haza. Útközben még megálltunk Minalton városában, ahol megnéztük a “Vörös ördögöt”. Ez egy 1916-os Bristol vadászgép (ha jól emlékszem 123 db készült belőle) és ez az egyetlen megmaradt példány a világon.

    Ismét jól éreztük magunkat, a sztromatolitok pedig megvárnak minket. Elvégre már 600 millió éve itt vannak a Földön, azt a fél évet már “féllábon” is kibírják. Csak én nem! :-(

    Kata


  6. Cirque du Soleil

    július 18, 2007 by kata_papi

    Ma este volt alkalmunk megtapasztalni milyen is az, amikor elvarázsolják az embert. Történt mindez a Cirque du Soleil (Napcirkusz) Varekai előadásán itt Adelaide-ben.

    Mikor néhány évvel ezelőtt  Budapesten jártak, nem sikerült jegyet szereznünk, de most bepótoltuk ami akkor elmaradt. Időben megvettük a belépőket, nehogy lemaradjunk róla. S azt kell mondanom, hogy bizony megérte.

    Nem találok szavakat. Hihetetlen élményben volt részünk, valami káprázatos amit ezek az emberek nap mint nap művelnek a színpadon. Elakadt lélegzettel és tátott szájjal bámultunk, s a csodától még mindig nem nagyon tértünk magunkhoz. Én azt mondom, hogy egy ilyet mindenkinek látnia kéne egyszer az életben.

    Nem találok szavakat. De talán mégis. Három szó, ami igazán jellemezte a látottakat: humor, varázslat és profizmus. Profizmus mind művészi mind technikai értelemben. Szívből tudom ajánlani mindenkinek, kicsinek és nagynak egyaránt, felejthetetlen élményben volt részünk.

    Papi


  7. Innes National Park – 1. rész

    július 17, 2007 by kata_papi

    Úgy adódott, hogy ismét hosszú hétvégét csináltunk magunknak. Hétfőn-kedden-szerdán szabin voltam, Papinak meg suliszünet volt. Ezért szokásunkhoz híven újfent elmentünk kirándulni 3 napra. Elővettem a túralistámat és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az Innes Nemzeti Parkot.

    Ha jól megnézzük a képet, akkor három félszigetet és a Kenguru szigetet látjuk. Jobb oldalon a piros pötty Adelaide, alatta pedig a kinyúló földnyelv a Fleurieu-félsziget, itt van a Deep Creek Conservation Park, ahol korábban voltunk. Bal oldalon fent, az Indiára hasonlító alakzat az Eyre-félsziget, ez van kb. 7-900 km-re Adelaide-től. Többnyire ide járunk dolgozni és itt vannak “Mörfi” szénakazlai is. (korábbi bejegyzés) A kép közepén lévő csizma (így hívják az ausztrálok az alakja miatt) a Yorke-félsziget ahol most jártunk. A Nemzeti Park észak-nyugatra van Adelaide-től 300 km-re ennek a félszigetnek a csücskén. (piros nyíl)

    Szombat reggel indultunk, úgy gondoluk ezt a napot az odaútnak, a szállás elfoglalásának és tengericsikó gyűjtésnek szenteljük. Útközben megálltunk Edithburgh-ben, betoltunk egy pizzát a tengerparton és megnéztük a várostól 3 km-re fekvő szél-farmot, ahol energiává kovácsolja a tenger felől érkező erős szelet 60 darab 68 méter magas szélturbina. (900 családot lát el árammal) Továbbmentünk Yorketown-ba, ahol a város környékén több mint 200 sóstó fekszik és némelyik színe titokzatos módon rózsaszínre vált az év egyes időszakaiban. Na mi rossz időben voltunk ott, mert nem találtunk rózsaszín tavat.:( Sebaj, nyáron úgyis vissza kell jönnünk ide, mert egy másik számomra nagyon fontos dologról is lemaradtunk! Délután négy körül elfoglaltuk kabinunkat a Marion Bay Caravan Parkban. Aranyos kis kabin, semmi luxus, saját tengerparttal (ja és itt bármilyen lepukkant szállásra mész a DVD lejátszó annyira alap dolog, mint a hűtő, mikro, légkondi és egy Biblia). Miután lecuccoltunk, letrappoltunk a parta, mert azt az infót kaptuk, hogy itt Marion Bay-ben lehet tengericsikót gyűjteni (kagylóból, csigából, tengeri süniből már jól állok). Felszerelkeztem piszkabottal, hogy a kisodort tengeri növényeket megpiszkálva tengeriparipa tetemre bukanjak. Sötétedésig jártuk oda-vissza a partot lefelé lógó fejjel (másnapra Papinak be is durrant a nyaka), de egy megveszekedett nyamvadt példányt se találtunk. Innen üzenem: nincs Marion Bay-ben tengericsikó!

    Másnap irány a Nemzeti Park! (képek itt) Az Innes Nemzeti Park 9323 hektáron terül el. A parkban változatos a táj: meredek (60-90 m) csipkézett sziklás tengerpart, homokos kis strandok az öblökben, belső területeken sós tavak, törpe gumifák és a gipsz. Itt a sós tavakban a só mellett gipsz is képződik, amit az 1800 valahányas évektől bányásszák. A zord időjárási viszonyok és zátonyok, sziklák miatt a félsziget csúcsa körül az idők folyamán 40 hajó süllyedt el, melyek ma kedvelt búvárhelyek. Van 1-2 hajóroncs ami teljesen kisodródott a partra, így a békauszonnyal nem rendelkező halandó emberek is megtekinthetik. Meg is néztük, mert a tengericsikó gyűjtés mellett ez volt a másik fő célpont a parkban.

    Először Willyama roncsot “tekintettük” meg. Ez a hajó 1907. április 13-án süllyedt el. Most a part közelében fekszik és sajnos csak az árbócának a csúcsa látszik ki:

    A másik kicsit látványosabb (már ami megmaradt belőle) hajóroncs az Ethel, ami 1904 január 2-án süllyedt el. Ez teljesen kint van a parton és körül lehet járni. A kempingben voltak fényképek kifüggesztve róla, próbáltunk fényképről-fényképet készíteni. Az első fénykép 2007-ben készült, mi csináltuk a roncsról. Így néz ki ma. A többi kép pedig a múlt:

    1904. 1920. 1959.

    1964. 1980. 1991.

    Folyt.köv., Kata


  8. Innes National Park – 1. rész

    július 17, 2007 by kata_papi

    Úgy adódott, hogy ismét hosszú hétvégét csináltunk magunknak. Hétfőn-kedden-szerdán szabin voltam, Papinak meg suliszünet volt. Ezért szokásunkhoz híven újfent elmentünk kirándulni 3 napra. Elővettem a túralistámat és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az Innes Nemzeti Parkot.

    Ha jól megnézzük a képet, akkor három félszigetet és a Kenguru szigetet látjuk. Jobb oldalon a piros pötty Adelaide, alatta pedig a kinyúló földnyelv a Fleurieu-félsziget, itt van a Deep Creek Conservation Park, ahol korábban voltunk. Bal oldalon fent, az Indiára hasonlító alakzat az Eyre-félsziget, ez van kb. 7-900 km-re Adelaide-től. Többnyire ide járunk dolgozni és itt vannak “Mörfi” szénakazlai is. (korábbi bejegyzés) A kép közepén lévő csizma (így hívják az ausztrálok az alakja miatt) a Yorke-félsziget ahol most jártunk. A Nemzeti Park észak-nyugatra van Adelaide-től 300 km-re ennek a félszigetnek a csücskén. (piros nyíl)

    Szombat reggel indultunk, úgy gondoluk ezt a napot az odaútnak, a szállás elfoglalásának és tengericsikó gyűjtésnek szenteljük. Útközben megálltunk Edithburgh-ben, betoltunk egy pizzát a tengerparton és megnéztük a várostól 3 km-re fekvő szél-farmot, ahol energiává kovácsolja a tenger felől érkező erős szelet 60 darab 68 méter magas szélturbina. (900 családot lát el árammal) Továbbmentünk Yorketown-ba, ahol a város környékén több mint 200 sóstó fekszik és némelyik színe titokzatos módon rózsaszínre vált az év egyes időszakaiban. Na mi rossz időben voltunk ott, mert nem találtunk rózsaszín tavat.:( Sebaj, nyáron úgyis vissza kell jönnünk ide, mert egy másik számomra nagyon fontos dologról is lemaradtunk! Délután négy körül elfoglaltuk kabinunkat a Marion Bay Caravan Parkban. Aranyos kis kabin, semmi luxus, saját tengerparttal (ja és itt bármilyen lepukkant szállásra mész a DVD lejátszó annyira alap dolog, mint a hűtő, mikro, légkondi és egy Biblia). Miután lecuccoltunk, letrappoltunk a parta, mert azt az infót kaptuk, hogy itt Marion Bay-ben lehet tengericsikót gyűjteni (kagylóból, csigából, tengeri süniből már jól állok). Felszerelkeztem piszkabottal, hogy a kisodort tengeri növényeket megpiszkálva tengeriparipa tetemre bukanjak. Sötétedésig jártuk oda-vissza a partot lefelé lógó fejjel (másnapra Papinak be is durrant a nyaka), de egy megveszekedett nyamvadt példányt se találtunk. Innen üzenem: nincs Marion Bay-ben tengericsikó!

    Másnap irány a Nemzeti Park! (képek itt) Az Innes Nemzeti Park 9323 hektáron terül el. A parkban változatos a táj: meredek (60-90 m) csipkézett sziklás tengerpart, homokos kis strandok az öblökben, belső területeken sós tavak, törpe gumifák és a gipsz. Itt a sós tavakban a só mellett gipsz is képződik, amit az 1800 valahányas évektől bányásszák. A zord időjárási viszonyok és zátonyok, sziklák miatt a félsziget csúcsa körül az idők folyamán 40 hajó süllyedt el, melyek ma kedvelt búvárhelyek. Van 1-2 hajóroncs ami teljesen kisodródott a partra, így a békauszonnyal nem rendelkező halandó emberek is megtekinthetik. Meg is néztük, mert a tengericsikó gyűjtés mellett ez volt a másik fő célpont a parkban.

    Először Willyama roncsot “tekintettük” meg. Ez a hajó 1907. április 13-án süllyedt el. Most a part közelében fekszik és sajnos csak az árbócának a csúcsa látszik ki:

    A másik kicsit látványosabb (már ami megmaradt belőle) hajóroncs az Ethel, ami 1904 január 2-án süllyedt el. Ez teljesen kint van a parton és körül lehet járni. A kempingben voltak fényképek kifüggesztve róla, próbáltunk fényképről-fényképet készíteni. Az első fénykép 2007-ben készült, mi csináltuk a roncsról. Így néz ki ma. A többi kép pedig a múlt:

    [scrollGallery id=1]

    Folyt.köv., Kata


  9. Betonba öntve

    július 13, 2007 by kata_papi

    Belváros. Adelaide egy 30×70 km-es területen fekszik, amelynek túlnyomó része kertvárosi jellegű. Maga a belváros egy durván 2×2 km-es négyzet, ezen belül is az igazi belvárosi mag a felhőkarcolóival és irodáival mindössze 1×1 km-es. Ez már a fekete öltönyösök világa, ha ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel.  :-)  (a számadatok természetesen nem egészen pontosak, de arányaiban nézve helytállóak, így kell elképzelni Adelaidet.)

    Ez a kép is a belváros része, kívül az 1×1-es négyzeten, de még belül a 2×2-esen. Mikor az anyaországban eldöntötték, hogy kellene ide egy város, egész egyszerűen leültek az asztalhoz, és megtervezték. Ennek is köszönhető ez a mértani szabályosság, na meg a rengeteg zöldfelület.

    Szóval, ez az utca is magán viseli az akkori építészeti jelleget, szerencsére megmaradt az utókornak. Szépen rendben van tartva az összes épület, bennük hangulatos éttermek, sörözők s kiskocsmák, csak tudj választani közülük.

    Sok étterem előtt lépten nyomon aprópénzbe botlik az ember. Az aprók nemcsak úgy elszórva vannak a járdán, hanem betonba öntve. Korábban már írtam erről, most képek is készültek róla. Mindenféle nemzet fizetőeszközét megtalálhatjuk a talpunk alatt, csak le kell hajolni és érdekesebbnél érdekesebb apróságot lelhetünk: kerek aprót, szögletes aprót, lyukas aprót, teli aprót, fekete aprót, fehér aprót, töltött aprót, töltetlen aprót…  Gombóc Artúr itt igazán elemében lehetne, persze csak ha csokiból lennének ezek az apróságok. Természetesen hazánk pénzét is tapossák a járókelők, itt egy sorozat belőle:

    Ha numizmata lennék, vennék egy légkalapácsot és…   :-))

    Papi


  10. Füstjelek

    július 13, 2007 by kata_papi

    A belváros sétálóutcájából örökítettük meg ezt az égre írt reklámot, melyet egy kisrepülőgép ügyes pilótájának köszönhetünk:

    [scrollGallery id=3]

    A szöveg elejéről sajnos lemaradtunk, így nem tudjuk mi is volt az eredeti üzenet. Talán az, hogy mindenki menjen haza?! :-)

    Papi